A vízi jármű, amely Cook első, 1768 és 1771 közötti felfedezőútjának az emblematikus hajója volt, évszázadokra eltűnt a történelem homályában – egészen mostanáig.
Az Ausztrál Nemzeti Tengerészeti Múzeum (ANMM), amely 1999 óta vezeti a kutatást, most közzétette a végleges jelentését, amely megerősítette, hogy a Newport kikötőjében található, RI 2394 jelű hajóroncs valóban azonos az Endeavour-ral.
„Ez a beszámoló 25 év kitartó és részletes régészeti munka eredménye”
– mondta Daryl Karp, a múzeum igazgatója, aki szerint ez „végleges válasz” az Endeavour sorsával kapcsolatban.
Az Endeavour történelmi jelentőségét az adja, hogy ez volt az első európai hajó, amely kikötött Ausztrália keleti partján, valamint megkerülte Új-Zélandot is. Az expedíciót követően a hajót eladták, 1775-ben Lord Sandwich-re keresztelték át, majd a brit haditengerészet az amerikai függetlenségi háború során vetette be. 1778-ban Newport közelében süllyesztették el. A kutatók a roncs azonosítását a hajó elrendezésének összevetésével végezték, amely szinte tökéletesen megegyezett a korabeli tervekkel. A faelemek elhelyezkedése pontosan megegyezett azzal, ahol az Endeavour fő- és orrárbocai helyezkedtek el. A helyszíni mérések pedig összhangban voltak a hajóról 1768-ban készült eredeti felmérésekkel is.
Kieran Hosty régész külön kiemelte a figyelemre méltó egyezéseket:
„A faelemek méretei szinte milliméterre pontosan egyeznek. A törzsrész teljes mértékben megfelel az Endeavour-nak.”
Hozzátette, hogy ez a törzsszakasz annyira egyedi kialakítású, hogy nem található meg egyetlen más 18. századi hajótervben sem. További bizonyítékként a faanyag vizsgálata is megerősítette, hogy a hajó anyaga Nagy Britanniából származik, ami egybevág a hajó 1776-os javításáról szóló dokumentumokkal. A bizonyítékok tehát valóban meggyőzőek – ám nem mindenki fogadja el őket teljes mértékben. Az ANMM kutatási partnere, a Rhode Island-i Tengeri Régészeti Projekt (RIMAP) például vitatja a következtetéseket, ők egyébként már a 2022-es bejelentést is túl korainak tartották. Annyit a RIMAP is elismer, hogy az RI 2394 jelzésű roncs valóban az Endeavour lehet, de szerintük még korai ezt lezárt kijelentésként közzétenni, mert ezelőtt még további roncsokat is meg kellene vizsgálni.
James Hunter, az ANMM egyik régésze ugyanakkor teljesen magabiztos:
„Nem fog olyan táblát találni, amin az áll: Cook itt járt, de a rendelkezésre álló bizonyítékok túlnyomó többsége arra utal, hogy valóban ez az Endeavour.”