Csillagászok most először határozták meg azt a határt, ami a Tejútrendszer végét, azaz a csillagképző régiójának szélét jelzi, és a vizsgálatokból az is kiderült, hogy ennek a határnak a közelében megfordul a csillagok életkorának sorrendje.
A Dr. Karl Fiteni vezetésével zajló kutatás során a szakértők körülbelül 100 000 óriáscsillag elhelyezkedését elemezték, amelyekről a LAMOST és az APOGEE felmérések során gyűjtöttek adatokat, majd ezeket a Gaia szonda adatbázisával vetették össze.
Az eredmények alapján láthatóvá vált, hogy a galaxisnak az a területe, ahol a csillagképződés zajlik, a galaxis középpontjától 40 000 fényévre terjed ki,
és ennek a régiónak a szélén már sokkal idősebb csillagok találhatóak. Az idős csillagok jelenléte azért lehet meglepő, mert a galaxisokban általában középen találhatóak a legrégebben keletkezett csillagok, majd kifelé haladva egyre fiatalabb példányok foglalják el a helyüket. A számítások szerint a Tejútrendszerben ez a trend 35 000-40 000 fényév környékén fordul az ellenkezőjébe: innentől újra egyre idősebbek a csillagok.
Ez a speciális struktúra azonban a kutatók szerint valójában nem is olyan egyedi jelenség, a szimulációk révén és más galaxisok megfigyelésekor is találtak már ilyen U-profilra utaló jeleket. Az idősebb csillagok jelenlétének magyarázata a galaxis dinamikájával áll kapcsolatban: ahogyan azt a kutatásban részt vevő Máltai Egyetem írja, a csillagok lassan kisodródtak a Tejútrendszer szélére, miután a középpont környékén megszülettek.
“A válasz a radiális migrációnak nevezett folyamatban rejlik: a csillagok fokozatosan kifelé sodródnak születési helyükről, miközben meglovagolják a galaxison végigsöprő spirálhullámokat.
Ahogyan az óceáni szörfösök elkapják a part felé vivő hullámokat, úgy a csillagok is utazhatnak a spirálkarokon, lassan távolodva a keletkezési helyüktől.
Ezen a peremen túl a csillagok főként úgy jutnak el, hogy kifelé vándorolnak onnan, ahol létrejöttek. Mivel a migráció lassú és véletlenszerű folyamat - a csillagok különböző időpontokban különböző spirálhullámokat kapnak el -, ezért egyre hosszabb időbe telik, mire nagyobb távolságokra jutnak a csillagkeletkezés határán túl. Ez hozza létre a megfigyelt mintázatot, amely szerint a legtávolabbi csillagok, egy bizonyos minimuméletkoron túl, a legidősebbek.”
A megfigyelések szerint ezek a külső, régen keletkezett csillagok körpályákon mozognak, ami kizárja annak lehetőségét, hogy a helyzetüket egy intenzív, hirtelen esemény következtében foglalták volna el, vagyis nem valószínű, hogy egy másik galaxissal való ütközés során kilökték volna őket nagy távolságokra. A külső korongban való jelenlétük kizárólag a galaxis belső dinamikájának csendes és fokozatos eredménye.
Hogy mi is a magyarázata annak, hogy a Tejútrendszer csillagképző korongja 35 000-40 000 fényév távolságban véget ér, egyelőre nem lehet biztosan tudni, lehetséges, hogy a Tejútrendszer központi struktúrájának gravitációja bizonyos sugártávolságnál összegyűjti a gázt, de az is elképzelhető, hogy a galaxis peremének görbülete az ok, ami megzavarja a csillagkeletkezést a külső tartományokban.
(Fotó: Joseph Caruana et al. / Astronomy & Astrophysics 2026, Luminas Art/Pixabay)
