Tiszta időben a Heard-sziget az Indiai-óceán délnyugati részének végtelen kékségében apró, dobverő formájú szikla- és hóhalmazként rajzolódik ki. Ez a távoli, csak hajóval megközelíthető vulkanikus sziget Nyugat-Ausztráliától mintegy 4000 kilométerre délnyugatra, Afrikától 4700 kilométerre délkeletre, az Antarktisztól pedig nagyjából 1000 kilométerre északra fekszik.

A Landsat 8 műhold egyik nemrég készült felvételén – amelyet az Operational Land Imager (OLI) műszer rögzített – a sziget legmagasabb pontja, a Mawson-csúcs bukkan elő egy vastag, tengeri rétegfelhőn áttörve. Bár a csúcs „csak” 2745 méter magas, így is elég erőset döf az égboltba ahhoz, hogy látványos légköri jelenséget idézzen elő: több felhőörvényt keltett, amelyek a szélirányban örvénylettek tovább – nagyjából ahhoz hasonlóan, ahogy a száguldó folyókban alakulnak ki a hasonló képződmények.

Ezeket a spirálszerű mintázatokat von Kármán-örvényeknek hívják, Theodore von Kármán magyar származású fizikusról elnevezve (szóval íme a válasz a címben feltett kérdésre), aki elsőként írta le az ilyen képződmények kialakulását.

Theodore von Kármán vagy Kármán Tódor világhírű fizikus és mérnök volt, aki a 20. század egyik legmeghatározóbb alakjává vált az aerodinamika és az űrkutatás területén. 1881-ben született Budapesten, majd később az Egyesült Államokban teljesedett ki a pályafutása: a kaliforniai Guggenheim Aeronautikai Laboratórium (GALCIT) alapítójaként, valamint a NASA elődjének számító Jet Propulsion Laboratory egyik kulcsfigurájaként. Nevéhez fűződik többek között a hangsebesség környéki áramlások tanulmányozása, a határréteg-elmélet fejlesztése, és természetesen a most taglalt és róla elnevezett von Kármán-örvénysor, amely a fluidumok akadályokat megkerülő mozgásának egyik látványos példája. Szenvedélyes tudós, nemzetközi hídépítő és elképesztően termékeny elme volt – munkássága máig hatással van a légkörkutatásra, repüléstechnikára és űrkutatásra egyaránt.

Visszakanyarodva a cikk témájához, a titokzatos örvényekhez a lakatlan sziget felett: a meteorológiai jelenség hátterében az áll, hogy egy akadály megzavarja az áramló levegőt vagy folyadékot. Jelen esetben az erős szelek kettéváltak, és a Mawson-csúcs körül haladva váltakozó irányú, forgó örvényeket hoztak létre, amelyek a csúcs mögötti levegőben sodródtak tovább – aminek köszönhetően igen látványosan rajzolódott az égre a légmozgás és a felhők kölcsönhatása.

Az ilyen örvények általában viszonylag egyenes láncban sorakoznak. Most azonban az erős déli szél észak felé terelte őket, így a hagyományos egyenes jelen esetben kissé elgörbült – hogy így fogalmazzunk. A jelenség remek példa arra, hogyan működik a légköri dinamika – és miként produkál olykor látványos, festővászonra kívánkozó eredményt.

Akik szeretnék megfigyelni ezt a meteorológiai jelenséget, a Worldview böngészőben szélesebb műholdas nézetben is megtekinthetik a Heard-szigettől északra örvénylő felhők mintázatát.

(Kép: NASA / Landsat / Jeff Schmaltz / MODIS)