Mi már tesztelhettük a papírpalack prototípusát

2021 / 06 / 17 / Perei Dóra
Mi már tesztelhettük a papírpalack prototípusát
Nem tudjuk, hogy a kedves olvasók hogy vannak ezzel, mi a magunk részéről szeretünk körforgásban élni a természettel és nem csupán elvenni, vagy a fogyasztást hajszolni. Kedden egy sajtótájékoztatón jártunk, ami egyrészt olyan volt, mint a Covid előtti időszámításban, emberekkel, beszélgetéssel. Ám közben új is volt, hiszen a régi világ már nem tér vissza, a dolgok folyamatosan változnak körülöttünk. Reméljük egy felelősebb, fenntarthatóbb, őszintébb irányba. A Paboco startup és a Coca-Cola közös fejlesztése egy apró, ám annál fontosabb lépés ebbe az irányba.

Úton a papírpalack felé

A kifl dán startuppal együttműködve 2019 óta folyamatosan fejleszti a száz százalékban újrahasznosítható papírpalackot. Hogy mit jelent ez? Nos, például azt, hogy minden egyes fejlesztési fázissal tovább csökken a műanyagtartalom és a környezeti terhelés. Most egy újabb mérföldkőhöz ért a két vállalat: a jelenlegi prototípus

papír borításból, újrahasznosítható műanyag bélésből és kupakból áll.

A fejlesztés ezen fázisába lépő teszteléssel éppen az a cél, hogy megtapasztalják, hogyan teljesít a papírcsomagolás, és miként reagálnak rá a fogyasztók. A Paboco végső célja egy teljesen bioalapú, száz százalékban papírként újrahasznosítható papírpalack létrehozása. A cél eléréséhez kérik most a magyar fogyasztók segítségét.

Miért pont az AdeZ kerül a papírpalackba?

Az AdeZ növényi alapú ital fogyasztóira kifejezetten jellemző, hogy nagy figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra, és érdeklődnek a fenntarthatóság érdekében történő innovációk iránt. „A fogyasztói magatartást szem előtt tartva az AdeZ márka jó választás arra, hogy a Coca-Cola piaci környezetben próbálja ki az új papírpalack prototípusát és annak fogadtatását” – mondta Kerekes Péter, a The Coca-Cola Company magyarországi ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az AdeZ márka fontos szerepet kapott teljeskörű italgyártó vállalatként a portfoliójukban, hiszen a növényi italok iránt igen nagy a fogyasztói érdeklődés. Vállalatuk számára kiemelten fontosak a Hulladékmentes Világ stratégiánk vállalásai, hiszen a fenntarthatóság érdekében nagyon fontos célokat fogalmaztak meg.

Közösen a jövő papírpalackja felé

A Coca-Cola brüsszeli kutatás-fejlesztési laboratóriumában a dán Paboco startuppal együttműködésben kifejlesztett papírpalack prototípus debütálása után most a palack fogyasztói tesztelési fázisba lép. Holnaptól ugyanis a kifli.hu online szupermarketben, aki AdeZ italt rendel, kap mellé ajándékba egy kétszázötven milliliteres papírpalack csomagolású változatot is. Hogy Klekner Péter, a kifli.hu ügyvezetője fogalmazott, vállalatuk egyik alappillére a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem támogatása. Szeretnék, ha vásárlóik nemcsak a saját egészségükért, hanem a környezetünk jólétéért is tennének.

A fogyasztóknak lehetőségük nyílik elmondani a véleményüket/tapasztalataikat egy kérdőív kitöltésével. A tesztidőszak alatt a vállalat az üres palackokat visszagyűjti, annak érdekében, hogy a laboratóriumban megvizsgálhassák, hogy hogyan reagált az anyag a szállításra és a használatra, valamint így az újrahasznosítás is garantált. „Büszkék vagyunk arra, hogy részt veszünk ebben az innovációban, és még nagyobb öröm, hogy a közös munka első eredményeit a hazai fogyasztók fogják legelőször megtapasztalni. Italaink csomagolását számos alkalommal fejlesztettük az utóbbi években, hogy egyre környezetkímélőbb megoldásokat tudjunk bevezetni. A lépések sora most tovább folytatódik” – mondta Békefi László, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója. „A fenntarthatóság áthatja a működésünket, ezért amikor a Coca-Cola partnerként ránk gondolt az innovatív papírpalack prototípus tesztelésében, azonnal egyértelmű volt, hogy igent mondunk” – mondta az eseményen a kifli. hu kereskedelmi igazgatója, Szabó Réka.

Körforgásban a csomagolóanyagok

A papírpalack prototípus egy következő lépés a Coca-Cola „Hulladékmentes Világ” globális stratégiájának megvalósításában. A vállalások között szerepel, hogy 2030-ra a felhasznált csomagolóanyagaik száz százalékának megfelelő mennyiséget gyűjtik be és hasznosítják újra. Emellett a Hulladékmentes Világ stratégia keretében 2025-re globálisan száz százalékban újrahasznosíthatóvá teszi a vállalat csomagolásait, valamint 2030-ra ötven százalékra növeli palackjaiban és aludobozaiban az újrahasznosított anyag arányát. A stratégia fontos eleme a körforgásos gazdaságot lehetővé tévő innovatív csomagolási megoldások kifejlesztése is.

A magyar fogyasztók segítségével most induló két hetes tesztidőszak eredményeit a fejlesztők arra használják, hogy felmérjék a palack tulajdonságait és teljesítményét azzal a céllal, hogy a jövőben egy teljesen újrahasznosítható, műanyag nélküli papírpalackot állítsanak elő. A márka képviselői hisznek abban, hogy sok apró kis odafigyeléssel visszatalálhatunk oda, amikor nem kizsákmányolni szeretnénk bolygónkat, hanem boldogan, egymásra figyelve élni.

(Fotó: Coca-Cola Magyarország, Mészáros Péter)

További cikkek a témában:

Ha élhető bolygót szeretnénk hátrahagyni, minden napnak a Föld Napjának kéne lennie Csak kiirtott erdők és egy letarolt jövő vár ránk? Vagy mindez talán már nem is a bolygó megmentéséről szól, sokkal inkább a sajátunkról? Gigler Dóra konzervációbiológussal, a WWF Magyarország környezeti nevelési szakértőjével beszélgettünk fajkihalásról, egyéni felelősségünkről a környezettudatos élet megteremtésében, na és persze Földünk jövőjéről.

Az új Barbie baba kollekció óceáni műanyaghulladékból készül A játékok anyagául szolgáló műanyagot a Kaliforniai-félsziget különösen szennyezett területeiről gyűjtik be

"Engem erre képezett ki az élet" - Korpádi Péter, vegán aktivistával beszélgettünk Magyarország egyik legtöbbet tevékenykedő vegán aktivistája főállásban küzd az állatok felszabadításáért, és egy vegán filozófia szerint élő társadalomban látja a fenntartható jövő alapját. Péterrel a vegán aktivizmus jelenéről és jövőjéről, a vágóhídi akciókról, valamint a húsevők és vegánok közti ellentétek feloldásáról beszélgettünk.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Kifordult magából a Föld – már nem átvitt értelemben, hanem szó szerint: egy kéregtábla teljesen átfordult Granada közelében.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.