Bár a legtöbben talán a genetikára, egyfajta természetes kiválasztódásra, vagy az evolúcióra gyanakodnának, a kutatók szerint ezeknek meglehetősen kis szerepük van az ember testmagasságának alakulásában, amit valójában mindössze egyetlen dolog határoz meg: a táplálkozás. Emellett még megemlíthetjük a pusztító járványok hiányát is, hiszen a betegségek relatíve alacsony mértéke miatt a testünk többet is tud profitálni a minőségi táplálkozásból. Hogy ezeknek a tényezőknek mennyire nagy hatása van a magasság alakulására, azt színtisztán látható, ha megvizsgáljuk, hogyan alakult az emberek magassága az egyes korokban.

1346 és 1353 között a Fekete Halálként emlegetett pestisjárvány Európa lakosságának mintegy 60%-át kipusztította, következésképpen akik életben maradtak, az addiginál sokkal több élelemmel rendelkeztek, emellett pedig kevésbé zsúfoltan éltek, ami miatt a járványok is nehezebben tudtak már terjedni. Az eredmény: az emberek a 15. és a 16. században magasabbra nőttek, Angliában például annyira meglódult a szekér, hogy a férfiak átlagos testmagassága mindössze 3,81 centiméterrel maradt el a mai, 175 centis magasságtól.

A 17. században azonban nagyot fordult a világ: a kis jégkorszak miatt kevesebb termés, a harmincéves háború, az angol polgárháború és XIV. Lajos agresszív külpolitikája az emberek életkörülményeire is rányomta a bélyegét, így a testmagasság radikálisan visszaesett. Ebben az időszakban a francia férfiak átlagos magassága mindössze 162 centiméter volt, ami közvetlenül vezetett ahhoz, hogy a férfiak elkezdtek magassarkú cipőt hordani. A hagyomány a férfiak körében később kikopott, a nők ellenben örömmel vették át a szokást.

Az 1850-es években Európa férfi lakosságának az átlagos testmagassága még mindig csak 165 centiméter volt. A táplálkozás szerepét jól jelzi az a John Komlos, a Müncheni Egyetem professzora által készített tanulmány, amely kimutatta, hogy ebben az időben a brit Sandhurts katonai akadémia kadétjai, akik jellemzően a felsőbb osztályokból származtak, átlagban 22 centiméterrel voltak magasabbak a Marine Society kadétjainál, ahol az alsóbb rétegből származókat oktatták.

Nem véletlen, hogy folyamatosan férfiakról beszélünk, hiszen ahogy a fenti példa is mutatja, a korábbi korokból elsősorban katonákról (valamint elítéltekről és cselédekről) állnak rendelkezésre adatok, így a kutatók a férfiak testmagasságának változását valamivel jobban nyomon tudják követni, mint a nőkét. Ez persze nem jelenti azt, hogy a női testmagasságról ne lennének adatok, sőt: a legnagyobb növekedést éppen a dél-koreai nők mutatták be, akik az elmúlt száz évben kereken 20 centiméterrel lettek magasabbak.

Mikor fedezték fel az emberek a tüzet? A kutatók egyetértenek abban, hogy a tűzhasználat elterjedése nélkül a mai ember nem is létezhetne, arról viszont, hogy pontosan mikorra datálhatjuk ezt a sorsfordító felfedezést, a mai napig nincsen egységes álláspont.

A 18. század második felétől az iparosodott országokban addig soha nem látott növekedés indult be, ami a mai napig is tart. Sokáig az amerikaiak számítottak a magasabbnak, azonban a 20. század második felére Európa őket is lehagyta, amit a legtöbben a szorosabb szociális védőhálónak: az általános egészségügynek, a szülési szabadságnak és egyéb, ehhez hasonló tényezőknek tulajdonítanak. Az európai magasságrekorderek a hollandok, akik a 19. században még európai mércével mérve is inkább alacsonynak számítottak a maguk 166 centiméteres magasságával, ehhez képest ma az átlagosan 183 centiméter magasra növő holland férfiak világviszonylatban is a legmagasabbnak számítanak.

A grafikonokból az is jól látszik ugyanakkor, hogy a testmagasság növekedése az elmúlt években egyre inkább megtorpant, ami főleg Afrika a Szaharától délre eső részén (azaz a szubszaharai régióban) meglepő, hiszen itt a relatív életszínvonal az elmúlt évtizedekben jelentősen növekedett. A Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint Európában ez annak tudható be, hogy az emberek kezdik elérni a genetikai maximumukat, vagyis a jobb életkörülmények már nem járnak számottevő növekedéssel. Tegyük hozzá, hogy ez nem is baj, hiszen az emberi szervezet nem igazán alkalmazkodott az extrém magassághoz, ami különböző betegségekhez vezethet egyes embereknél.

Ami a szubszaharai régiót illeti, itt a megtorpanásnak egészen más oka van. A kutatók arra jutottak, hogy az éhínségektől és betegségektől sújtott régióban az egészségesebb, azaz a magasabb gyerekeknek voltak a legjobb esélyeik a túlélésre, vagyis a testmagasság csökkenése itt pozitív trendet tükröz, mégpedig azt, hogy kevesebben halnak meg gyermekkorban.

Világviszonylatban nézve a növekedés az egész Földön elképesztő ütemet diktált, hiszen amíg az 1896-ban született férfiak még csak átlagosan 162 centiméter magasra nőttek, az 1996-ban születettek átlagos magassága már 171 centiméter volt. A magyarok ebből a szempontból valamivel a világátlag fölött állnak, hiszen a legújabb adatok szerint nálunk a férfiak átlagos magassága 177 centiméter, míg a nőké 164 centiméter körül van.

(Borítókép: A világ legmagasabb és legalacsonyabb embere, az 54,6 centiméter magas Chandra Bahadur Dangi és a 251 centiméter magas Sultan Kösen, Forrás: Peter Macdiarmid/Getty Images, Forrás: Our World in Data, Today I Found Out)