Mikor a kis szürke agysejteknek rossz napja van

2019 / 12 / 14 / Bobák Zsófia
Mikor a kis szürke agysejteknek rossz napja van
Valójában mi is az emberi agy? Organikus szuper-számítógép? Misztikus, megmagyarázhatatlan entitás, mely több titkot rejteget, mint az egész univerzum együttvéve? Vagy egy szivacsos labda a koponyánkban, ami időnként ellenünk fordul és egyszerűen a szemünkbe hazudik? Íme hat olyan baklövés, mellyel az agyunk napi rendszerességgel kínoz minket.

Holdkórosok

Lehet, hogy az alvajárás az emberiség viszonylag elenyésző részének, 1%-ának okoz csak problémát, de aki találta már magát a szomszéd kertjében az éjszaka közepén egy szál pizsamában, vagy aki találta már a szomszédot a saját kertjében az éjszaka közepén egy szál pizsamában (ahová jó esetben, nem szándékosan került), az jól tudja: az alvajárás akár komoly problémát és fizikai veszélyt is jelenthet. De mi is történik az erre hajlamosak agyában, ami megkülönbözteti őket az igazak álmát alvó társaiktól?

Azt tudjuk, hogy alvás közben az agyunk nem kapcsol ki, az életben tartásunkhoz szükséges funkciók mellett az álmodás, vagyis a napközben szerzett információk összegzése, feldolgozása és kiszortírozása is jelentős aktivitást vált ki. Ami viszont blokkolva van, az az akaratlagos mozgás.

A GABA neurotranszmitter felelős azért, hogy a motoros központ utasításainak megfelelően az izommozgások folyamatos kontroll alatt legyenek tartva a REM fázis közben, és, néhány átfordulást leszámítva, ne mozogjunk, és ne mászkáljunk el.

A Toledói Nemzeti Kórház neurológusa, Antonio Oliviero kutatásai szerint, a GABA alacsony szintje miatt a mozgás nincs kellően blokkolva, így előfordulhat, hogy valaki sétára indul, vagy legalábbis felül az ágyban vagy beszél. Mivel azonban minden más folyamat az agyban az alvás közbeni állapotnak megfelelően funkcionál, tehát tulajdonképpen mély transz-szerű állapotban van, a mozgás önmagában nem képes felébreszteni az alanyt. A tanulmány szerint főleg a gyerekek körében gyakori a jelenség, konkrétan minden tizedik gyereket érinti kisebb nagyobb mértékben. Az idegrendszeri érési folyamatok miatt az agyukban kevesebb mennyiségű transzmittert detektáltak.

És mi történik, ha felébresztünk valakit az alvajárásból?   Nos, ha a szomszéd nem hajlandó visszamenni az ágyába, nincs más választásunk, de ne aggódjunk, a hiedelmekkel ellentétben nem okozunk neki nagyobb sokkot, mintha egy mély álomból ráznánk fel.

Ne siessünk

Csak nyugi. Hányszor halljuk ezt az idegesítő jótanácsot nap, mint nap, gyakran saját magunktól, és mindig olyankor, mikor a legkevésbé sem vagyunk képesek megfogadni. Pedig tudományosan bizonyított tény, hogy a sietség tényleg rossz tanácsadó. Az Egyesült Államokbeli Vanderbilt Egyetem végzett kutatások során kimutatták: a szürkeállomány teljesen máshogy kezd viselkedik, mikor hirtelen csinálnunk valamit, még ha hétköznapi, jól begyakorolt tevékenységekről van is szó. A prefrontális kéreg, vagyis a végrehajtásért, indulat-szabályozásért és megfontolt viselkedésért felelős régió neuronjainak működése megváltozik, ha teljes sebességbe kapcsolunk, valahogy úgy, ahogy mikor egy autót padlógázzal próbálunk hajtani, mikor még nem melegedett be kellően a motorja. Az agyunk nem kap időt rá, hogy utolérjen minket, így a működése sem optimális.

Ugyanez a helyzet, ha hirtelen kell megválaszolnunk egy kérdést, ilyenkor szintén a prefrontális kéreg sejtjeinek túlzott aktivitását mutatták, ki, ami hátráltatja a gondolkodást.

Ha nincs fenyegető időhatár, a neuronok lecsendesednek és jobb döntések születnek. Ezt a jelenséget gyakran a stressz számlájára írjuk, pedig tulajdonképpen a prefrontális kéreg neuronjainak speciális viselkedéséről van szó. A kutatócsapat tagja, Jeffrey Schall szerint időnként van haszna a gyors döntéseknek is: „Vannak olyan szituációk az életben, mikor a nem-cselekvés ára nagyobb, mint a rossz döntésé. Például, ha azt kell eldöntenünk, leállítsunk e egy meghibásodott atomreaktort, én inkább a kapkodást javasolnám.”

Hol hagytam a kulcsom?

Mit tesz a felnőtt ember, ha késésben van és hirtelen nem találja a kulcsát, mobilját, gyerekét, ami nélkül nem tud elindulni otthonról? Az elfojtott káromkodás után természetesen a leghasznosabb tevékenységbe fogunk: rohanunk faltól falig, feltúrva az egész lakást, ezerszer is átnézzük ugyanazt a helyet, hiszen ott kell lennie, mindig oda rakjuk, majd leizzadva magunkba roskadunk és feladjuk az egészet. És ekkor történik a csoda. Rájövünk, hogy a kulcs végig ott volt az ajtóban, a gyerek meg órák óta a lépcsőházban vár minket. Miért nem vettük észre? A Hawaii Egyetem pszichobiológiai professzora, Grayden Solman tanulmányozta az agy működését hasonló szituációkban és megfigyelte:

mivel két külön terület felelős a mozgásért és a tudatos figyelemért, ezek szinkronizációjának elmaradása esetén nem tudjuk együtt végezni a kétféle tevékenységet.

Vagyis választhat az agyunk, vagy rohanunk, vagy koncentrálunk. Itt megint csak a kis szürke agysejtek lassúsága a hibás, időbe telik összhangba hozni a mozgást és a percepciót.

Tengeribetegség

 

A tengeribetegség kellemetlen jelensége tulajdonképpen az agyunk nem annyira civilizált életmentő akciója, amivel abból a totális érzékszervi káoszból, amit a mozgó járművön való utazás jelent, próbál minket kihúzni. Az ember még az őskorban megszokott egyensúlyi állapota, a fel és le, melyet gyaloglás vagy futás közben érzékelünk, a járműveken megszűnik. A propioceptikus rendszer, vagyis a testünket behálózó idegi receptorok szövevénye az agynak jelentik a pozíciónkat és mozdulatainkat. Egy járművön, hajón, buszon, autóban ülve azt jelentik, hogy egy helyben ülünk. A szemünk, ezzel ellentétben, mozgást érzékel. A vérkeringésünk és szívverésünk egyenletes, vagyis nem történt erőkifejtés, ami a haladással járna.

A belső fülben található folyadékra, vagyis az egyensúlyi szervre viszont hat a gyorsulás és a fékezés, és üzenetet küld a többi szervnek is: „Mozgásban vagyunk!” A többi szerv nem ért egyet.

A központi idegrendszer az egyetlen módon reagál, ami egy ilyen zavaros helyzetben lehetséges: hányingert okoz. Az agyunk ugyanis a természetben csak egy olyan dolgot ismer, mellyel magyarázni tudja az érzékszervek ilyen ellentmondásosságát, ez pedig a mérgezés. Így beindítja a mentési folyamatot, hogy megszabadítsa a szervezetünket a toxikus anyagtól. Ezt ugyan nem köszönjük meg neki, de az ősi módszer eléri a hatását: ha a rosszullét miatt az ember kiszáll a kocsiból, máris jobban érzi magát, vagyis megszabadult a „méregtől”. De ne legyünk elkeseredve az agyunk malőrje miatt, ha Horatio Nelson kibírta, akkor mi is.

Az ember, aki túl sokat tudott

Minél többet tud valaki, valójában annál kevesebbet ért a világból. Ez nem valami elvont filozófikus megállapítás, hanem az agy befogadóképességének vizsgálatából származó tudományos tény.

A Temple Egytem szakértői mágneses rezonancia szkennerrel figyelték meg a kísérleti alanyok prefrontális kérgének aktivitását, miközben bonyolult információkat értelmeztek, és a döntéshozáshoz szükséges komplex adatokat próbáltak meg feldolgozni. Mikor elért egy határt az információmennyiség, a prefrontális kéreg neuronjainak aktivitása lelassult, vagyis az agy telítődött, persze nem szó szerint, hiszen a tárolókapacitás határát messze nem érte el. Ugyan szeretünk az agyunkra úgy gondolni, mint kihasználatlan lehetőségek tárházára, amit csak fejleszteni kell, de, ezek szerint mégis van egy határ, melyet átlépve a tudás gyűjtögetése már nem annyira segít, inkább hátráltat minket a tisztánlátásban és a jó döntések meghozatalában.

Total recall

Nem kell ahhoz gonosz tudósoknak titkos, földalatti laborokban illegális emberkísérletek folytatniuk, hogy hamis emlékeket ültessenek az agyunkba. A dolog egyszerűbb és hétköznapibb, mint gondolnánk. Mint kiderült, az agyunk tulajdonképpen nem tesz nagy különbséget a megtörtént és képzelt események között, mikor elraktározza őket. Az MIT kutatói felfedezték: akár az autobiografikus vagy epizodikus emlékek feldolgozásáról van szó, akár a hamis információk raktározásáról, a hippokampusz sejtjeinek egy speciális csoportja, az ún. engramok aktiválódnak, nyomokat hagyva a memóriánkban. Elizabeth Loftus az ellentmondásos nézeteket valló pszichológus 1995-ben végzett híres kísérletében, a Lost in the mall studyban bizonyította, hogy

négyből legalább egy embert meg lehet győzni arról, hogy gyerekkorában elveszett egy bevásárlóközpontban, akkor is, ha ez valójában soha nem történt meg vele.

A kísérlet rávilágított, hogy az agy nem egy precíz, rendezett adattároló eszköz, inkább egy homályos labirintus, melyben könnyen elvesznek az emlékek. A legnagyobb gondot ez az igazságszolgáltatásban okozhatja: a DNS elemzések és egyéb, NCIS típusú high-tech módszerek megjelenése előtt az ártatlanság vélelmét sokszor egyetlen, megbízhatónak gondolt szemtanú vallomása vette el a gyanúsítottól. Arról nem is beszélve, hogy az áldozatokat a vallomástétel előtt gyakran hipnózis alá vetik, mely, az elképzelések szerint segít a trauma okozta emlékezetkiesés elhárításában, azonban, ahogy Loftus kísérleteiből is kiderül, az emlékezet hajlékony valami, a bűnügyi hipnózist végző pszichológus a kérdéseivel félre is viheti az egész folyamatot.

(Fotó: Getty, Wikimedia Commons, Pixabay, Flickr/motrealprotest)


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.