Sosem találnád ki mit csinált a 17 éves lány Voyager 2 űrszonda a hőségben naprendszer határát átlépve, a medence mellett csillagközi térben. Írhatnánk mi is. Hát csak annyit, amennyit a határ átlépése előtt is: szorgalmasan mérte, kutatta környezetének változóit, hatalmas adatmennyiséget küldve vissza folyamatosan a földre. Majd történt valami.

NASA bejelentése szerint furcsa, megmagyarázhatatlan határt találtak a csillagközi űrben, azt követően, hogy a Voyager 2 áthaladt a Nap és a csillagközi tér közötti határvidéken. A rejtélyes valamiről úgy tűnik a a Voyager 1 lemaradt, saját útjának hasonló határátlépésekor. A NASA Voyager 2 űrhajója  2018. november 5-én lépett át a csillagközi térbe , hat évvel azután, hogy ikertestvére  a Voyager 1 is megtette ugyanezt. Az elmúlt egy évben már fokozódott az izgalom, mivel a tudósokat elkápráztatták az adatok, melyeket az űrszonda a Nap fő befolyási övezetéből a csillagközi térbe történő áthaladását megelőzően gyűjtött össze.

A két övezet közötti határt heliopauza-nak hívjuk és tudni kell róla, hogy meglehetősen dinamikus környezet. Ezen a helyen a galaktikus kozmikus sugarak, amelyek idegen csillagok és távoli galaxisok nagy energiájú részecskéi, belecsapódnak a Napunk által létrehozott buborékszerű mágneses pajzsba, amely magában foglalja, védi Naprendszerünket is.

A Voyager szonda az egyetlen ember alkotta tárgy, amely valaha is áthaladt a Nap és a csillagok között húzódó zavaros határon. Miközben az iker szondák sok hasonló megfigyelést küldtek haza, a Voyager 2 új jelenségekkel szembesült ahogy belépett a csillagközi térbe - állítja a Nature Astronomy folyóirat öt új tanulmányban, melyeket november 4-én publikáltak.

A Voyager 2 elsőként egy korábban ismeretlen határt fedezett fel közvetlenül a heliopauzát követően, számolt be róla Edward Stone csapata, aki a Caltech fizika professzora és a Voyager-program 1970-es évekbeli kezdete óta annak projekt-tudósa.

A kutatók „kozmikus sugárzási határrétegnek” hívják ezt a küszöböt, mivel jelzi, hogy a szonda hol érzékelte először a végtelenből érkező kozmikus sugarak és az alacsonyabb energiájú részecskék - amelyek jellemzőek a Nap körüli megszokott környezetben - gradiensének eltolódását.

Bizonyítékok merültek fel arra nézve is, hogy a Voyager 1 is találkozott a kozmikus sugárzási határrétegek egyikével, de érdekes módon még a heliopauza belsejében.

"Úgy tűnik, hogy a heliopauza mindkét oldalán vannak ilyen kozmikus sugárzási határrétegek, a külső réteg viszont csak a Voyager 2 pontos térbeli helyzeténél vált észlelhetővé"

- írta Stone csapata az egyik tanulmányban. Nem egyértelmű, hogy a szondák miért épp a heliopauza ellentétes oldalán keresztezték ezeket a rétegeket, de a válasz összefügghet azzal, hogy a Voyager 1 az északi féltekén távozott a heliopauzából, a Voyager 2 pedig délről tette meg ugyanezt.

A csillagközi tér határa szintén gyorsan változó környezet, a Nap aktivitása például a két szonda átutazása között eltelt hat évben csökkent, ami minden bizonnyal befolyásolta az észlelt körülményeket. Függetlenül ettől a Voyager 1 nagy energiájú kozmikus sugárzás beáramlását rögzítette, mielőtt még áthaladt volna a heliopauzán. „Két epizódunk volt a Voyager 1-el, ahol a külső területekkel kerültünk kapcsolatba. Szivárgást észleltünk, kívülről-befelé" - mondta el Stone egy telekonferencia során.

A Voyager 2 ennek a jelenségnek épp az ellenkezőjét rögzítette: a helioszférából származó alacsony energiájú részecskék számának növekedését, miután átlépte a csillagközi tér határát. Vagyis itt belülről kifelé irányuló szivárgás történt. "Megvizsgálhatjuk még egyszer ezeket az adatokat, hiszen meg kell próbálnunk megérteni őket, hogy mi az a folyamat, melynek során a belül lévő részecskék kifelé szivárognak" - magyarázta Stone. "Úgy tűnik, hogy van egy olyan régió, amely közvetlenül a heliopauzán kívül van, ahol még fennáll valamilyen kapcsolat a belső területekkel."

Ez a részecskék ide-oda áramlása mindkét oldalról heliopauza határon rávilágít arra, milyen furcsa környezet létezik a Nap mágneses befolyásolási hatásának szélein. Ennek ellenére a látszólagos átjárhatóság ellenére a legtöbb kozmikus sugárzás nem jut el a heliopauzán túlra, a Naprendszerbe. Ez természetesen jó hír a földi élet számára, hiszen  a galaktikus kozmikus sugárzás káros a biológiai lényekre nézve.

A heliopauza jobb megértése hatással lesz a Napunkon kívüli potenciálisan élhető csillagrendszerek és exoplanéták azonosítására is.

A Voyagerek az első olyan szondák, melyek közvetlen megfigyeléseket küldtek vissza a földre erről a fontos határról, és az örökkévalóságot ezen a határon túl töltik majd. Reméljük, hogy nem az utolsóak a sorban.

(Forrás: Vice, Wikipédia Fotók: NASA)