Minden étel sósabbnak érződik, ha elektromos árammal stimuláló kanállal fogyasztjuk

2022 / 09 / 13 / Bobák Zsófia
Minden étel sósabbnak érződik, ha elektromos árammal stimuláló kanállal fogyasztjuk
Az emberre veszélytelen mértékű elektromos áram segítségével másfélszeresére növelhető a sós íz. Az evőeszközt jövőre dobják piacra kanál és tál formájában.

A japán Kirin Holdings legújabb terméke, amelyet jövőre terveznek forgalomba hozni, egy kívülről átlagosnak tűnő, minimalista dizájnnal rendelkező kanál és tál, amelyek azonban olyasmire is képesek, amire a hagyományos, passzív evőeszközök nem: a beépített áramforrás bekapcsolása után az ezekkel fogyasztott étel sós íze másfélszeresére növelhető. A speciális eszközöket a cég a Meiji Egyetem Dr. Homei Miyashita által vezetett laboratóriumával közösen fejlesztette ki, és az első prototípusok eredetileg evőpálcika formájában készültek el, azonban a pálcikák túl vékonynak bizonyultak ahhoz, hogy az akkumulátort a belsejükbe rejtve helyezzék el, ezért módosítani kellett a felhasznált evőeszközök típusát.

A kanál és tál áramforrását bekapcsolva négy szint közül lehet kiválasztani az ízlésnek megfelelő hatást, az egészen gyengétől kezdve a maximális fokig, ami az ételek sós ízének érzékelését másfélszeresére növeli. Az elektromosság az étel sósságát adó nátrium-klorid ionjainak szerkezetét módosítja, így a nyelvvel érintkezve intenzívebb hatást gyakorolnak, mint normál esetben. Ez, a Kirin leírása szerint, olyan pszeudo-érzékszervi észlelést tesz lehetővé, aminek köszönhetően az ételek sokkal ízletesebbnek tűnnek, anélkül, hogy bármi megváltozna az összetételükben. Így olyanok is fogyaszthatnak tradicionálisan sok sóval készülő fogásokat, akiknek tartózkodniuk kell a nagymértékű sófogyasztástól.

A kanalat és tálat még most vetik alá alaposabb vizsgálatoknak, de az előzetes tesztek alapján a módszer működőképes és az alacsony áramerősség nem okoz problémát az evőeszközöket használók számára sem.

A teszt során 31 résztvevőből 29-en nyilatkoztak úgy, hogy érezhető a sós íz intenzitásának növekedése,

annak ellenére, hogy vizsgálatban használt evőpálcikákban csak 0,1-0,5 mA erősségű áramot alkalmaztak. A termékeket első körben Japánban fogják árusítani a jövő évtől kezdve, ezért egyelőre a névválasztás is egy japán szóösszetételre esett: az Erekisoruto az elektromosság és só szavakból áll össze. Arról, hogy mikor jelentetik meg nemzetközi piacon is az evőeszközöket, még nem adott információkat a cég.

(Fotó: Kirin)

Elektromos íz-szimulátor: az öt alapízből bármit kikever A találmány gyakorlati jelentősége még kérdéses (nullkalóriás nyalogatódiéta? ízes film?), de az ötlet vicces, a kivitelezés pedig nagyon profi!


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.