Képesek-e mikrobák szervezetet létrehozni? Habár a növények és az állatok a többsejtű élet tankönyvi példái, egyes mikrobák is képesek csoportként, amolyan társulásként együttműködni. Például a cianobaktériumoknak nevezett mikrobák összetett sejtláncokat alkotnak. Stressz hatására pedig az egysejtű Myxococcus baktériumok összeállnak egy mozgékony, száras termőtestet alkotva, ami lehetővé teszi a számukra, hogy jobb körülményeket keresve vándoroljanak. Egy friss publikációban bemutatott baktérium azonban túlmutat ezeken a viselkedéseken, és felmerülhet akár az is, hogy testnek nevezzük azt, amit létrehoz. Egy testnek, amely prokariótákból, bakétriumokból áll – számol be róla a Science.

A felfedezés a véletlen műve volt, Mizuno Kouhei nem “baktériumtesteket” keresett, hanem olyan baktériumot, amely képes a műanyag bontására. Csak a szerencsének köszönhető, hogy rátalált a HS–3 baktériumra egy barlangban 17 évvel ezelőtt. Mikor a HS–3-at elkezdték tenyészteni a laborban, hátha kinyerhetnek belőle a műanyag bontására alkalmas enzimet, felfigyeltek a mikroba zavarbaejtő viselkedésére. Mizuno szerint a felfedezés egészen meghökkentő volt, mint nyilatkozott:

“Olyan érzésem lett, mintha egy földönkívüli férget figyelnék egy sci-fi filmben.”

Amint az a Science cikkében megtekinthető videókon látszik, amint az egyes HS-3 sejtek egy felszínre kerültek, elkezdtek hosszú szálakra osztódni. Ezek a szálak egy hosszú láncot alkottak, amely meghajlott, és így egy színes, 2D-s lemezt alkotott, amely hasonló a mobiltelefonokban és más elektronikus képernyőkön található folyadékkristályokhoz. Mint azt a Science megemlíti:

“Nem ismert más mikroba, amely ilyesmire képes lenne.”

Még meglepőbb, ami ezután következett: körülbelül 5 nap elteltével a lap sűrűsödni kezdett, miközben átlátszatlan, rúd alakú sejtek halmozódtak fel. Vízbe merítve ezek a sejtek kilőttek a mikroba „testéből”, készen arra, hogy új kolóniát hozzanak létre.

A többsejtű baktériumtársulások más ismert formáitól eltérően a HS–3 nemcsak különféle sejtváltozatai lettek; de mindegyik típusnak különálló szerkezete volt, és életciklusának különböző pontjain alakultak ki, amikor konkrét környezeti jelzésekre kezdtek reagálni – ebben a kísérletben tehát a vízbe merítésre. Mint azt egy evolúciós biológus, aki a tanulmányban nem vett részt, megemlítette: egy mikrobától mindez eléggé különös.

Mint arra Mizuno rámutat, a baktérium viselkedését az otthonát jelentő barlang környezeti viszonyai alakíthatták ki: a HS–3-at egy föld alatti patak felett, a barlangfalról gyűjtötték össze. Ezen a falon kialakulhat a test, amely felhalmozza a rúdszerű sejtjeket. Aztán amikor az eső hatására a patak szintje megemelkedik és eléri ezt a testet, ezek a sejtek kiszabadulnak és szétszóródnak a környezetben.

Azt több szakértő elismeri, hogy a baktérium mindenképp figyelemreméltó, viszont szerintük nem tekinthető többsejtű életformának abban az értelemben, mint egy ember vagy egy almafa vagy akár mondjuk egy medúza. Ennek oka, hogy nincs sziklaszilárd definíciója annak, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy többsejtűség. Ha mindezt úgy határozzuk meg, hogy egy ilyen szervezet sejtjei csak és kizárólag a szervezet részeként maradhatnak életben és szaporodhatnak (mint mondjuk az emberi hámsejtek), akkor ez nem igaz a HS–3-ra. Másik kritérium, hogy az ilyen sejtek együttes egységként, szervezetként kell, hogy részt vegyenek a természetes szelekcióban. Így a HS–3 teste ezen szakértők szerint inkább egy átmeneti többsejtű stádium.

Két dolgot azonban mindenki elismer: egyrészt több kutatásra van szükség a HS–3 kapcsán, másrészt pedig mint látható, a környezet (ebben az esetben a patak vízszintjének a növekedése) képes úgy terelni az evolúciót, hogy annak mind komplexebb szerveződések legyenek az eredményei.