Mintha ott állnánk a Marson – a Perseverance elkészítette az eddigi legrészletesebb panorámaképet a vörös bolygóról 2022 / 09 / 16 / Felkai Ádám

Az alábbi felvételt a Perseverance marsjáró által készített 1118 önálló képből rakták össze, amelynek eredménye ez a 2,5 milliárd pixeles, lenyűgöző mozaik – ami ennek megfelelően a legrészletesebb panoráma, ahogy az emberiségnek rálátása nyílik egy idegen bolygó felszínére. A Perseverance jelenleg egyébként egy ősi folyó-deltát kutat, amely egykor vizet szállított a Jezero-kráterbe. Ahogy a víz eltűnt, rétegről rétegre üledékes kőzetet hagyott maga után. A NASA rover elemzi e sziklák felszínét, és mintákat gyűjt, hogy az egyszer majd visszajusson a Földre. Érdekesség, de egy új tanulmány épp arról számol be, hogy a Marson egykor sokkal több tó akadhatott, mint amit eddig feltételeztünk, sőt a tudósok azt sem zárják ki, hogy a vörös bolygó jégsapkái alatt még mindig akadhatnak sós, folyékony tavak, amelyek talán végső menedéket jelentenek a marsi élet mikrobiális formája számára. A mostani képre visszatérve: ezt két módon is megszemlélhetjük: vagy a lenti videó segítségével, vagy pedig ide kattintva elérhetjük a teljes képet, amely részleteit kedvünkre kinagyíthatjuk. Forrás: IFLScience, Vice
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Profi Leica Summilux-optika, 5-szörös optikai zoom és akár 120-szoros AI-nagyítás: vége a fényképezőgép felesleges cipelésének és a lemaradt pillanatoknak, a Xiaomi és a Leica partnersége szintet lépett, a 17T Pro pedig olyan kamerát ad a kezedbe, amivel a sportakciókat és az emberi érzelmeket is profi minőségben kaphatod el, akár a pálya széléről, akár a lelátóról.
Ez az egyik legbiztonságosabb és leghatékonyabb módja a fájlok biztonsági mentésének
Ez az egyik legbiztonságosabb és leghatékonyabb módja a fájlok biztonsági mentésének
Derítsd ki, mennyire vagy biztonságban az interneten: vajon digitális erődítményt építettél magad köré, vagy itt az ideje egy alapos biztonsági frissítésnek?
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.