A kurgánokat építő, ősi Jamnaja-kultúra fő elterjedési területe 3-4 ezer évvel ezelőtt Kazahsztán jórészt füves sztyeppéitől egészen a Kárpát medencéig, azon belül is a magyar Alföldig tartott.

Ennek köszönhető, hogy Magyarországon több ezer halomsír, kurgán található, amit bár földpiramisnak is szoktak hívni, csak ideológia szempontból hasonlítható az egyiptomi, kőből készült piramisokhoz, mondta a Rakétának Dr. Szabó Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Őskori és Elő-Ázsiai Régészeti Tanszékének vezetője. A sztyeppéken élő, vándorló, nagyállattartó életmódot folytató népeknek nem állt rendelkezésre egyéb építőanyag, ezért is emelték földből a piramisokhoz hasonlóan nagy szakrális jelentőséggel bíró síremlékeket. Ezek monumentumként álltak, a sík vidékből magasan, gyakran 10-12 méterre kiemelkedve, messziről látható módon testesítették meg az oda temetett vezető, és klánjának erejét, jelentőségét.

Gyakran nem egy, hanem egész sor sírhalom helyezkedik el egy adott területen, a mai Ukrajna és Oroszország területén több tízezer ilyen építménycsoport van. Legnagyobb részüket a Jamnaja-kultúra időszakában emelték, de az eurázsiai sztyeppén a későbbi korokban – egészen a középkor elejééig – gyakori volt az ilyen síremlékek emelése. De nemcsak a sztyeppén terjedtek el a halomsírok, a keleti füves síkságokon meghonosodott szokást az európai őskori népek elitje is átvette. A sztyepptől nyugatra eső területeken az egyik legkorábbi képviselőjük például egy olyan montenegrói halomsír csoport, amelyek egyikében például egy arany tőrt és egy arany és ezüst ötvözetéből készült baltát is találtak, mondta a szakértő.

A sztyeppi térség leggazdagabb kurgánjait a szkíták korából ismerjük. Ezekbe gyakran arany és ezüst ékszerekkel, tucatnyi felszerszámozott lóval, fegyverek arzenáljával és feláldozott szolgákkal együtt temették el az előkelő vezetőket. Az ilyen, szkíta korból hátramaradt kurgánok esetén nem volt ritka a sírrablás sem, az értékes kincsek reményében gyakran fosztogatták ezeket a sírokat például szibériai kalandorok.
A halmok kirablására hazánkban is voltak példák, hiszen a néphagyomány ezekben a titokzatos építményekbe mesés kincseket képzelt, így minden korszakban akadtak olyan megszállott kincskeresők, akik „Darius kincsének” reményében alagutakat próbált fúrni a kurgánok oldalába.

A Magyarországon található kurgánok legnagyobb része - így például a mostanában, Kengyel határában felfedezett is - a rézkorból származik, körülbelül 3-4 ezer éves, így ritkán tartalmaz olyan tárgyakat, leleteket, amelyek jó állapotban maradtak fent. A halomsírok mélyén lévő sírkamrába a holttesten kívül általában különféle textíliákat, prémeket, szőrméket tettek, amelyek az évezredek alatt szinte teljesen lebomlottak és csak nagyon költséges módszerekkel vizsgálhatóak.

Dr. Dani Jánost, a Déri Múzeum régészét a kurgánok feltárásának technikáiról kérdeztük, mivel maga is részt vett már több ilyen ásatáson. Azt mondta, ritka az ideális helyzet, Magyarországon általában részben, vagy teljesen megsemmisültek ezek az ősi építménynek, főként az elmúlt száz év intenzív mezőgazdasági tevékenysége miatt.

A halomsírok feltárását fokozatosan, rétegről rétegre végzik, hiszen nem tudható, pontosan hol helyezkedik el maga a sírkamra, amelybe a halottat helyezték. A fával kibélelt, nem ritkán prémekkel, fából faragott edényekkel berendezett gödörsírban a halottat fejjel nyugati irányban, felhúzott lábakkal helyezték el, majd a gödröt lefedték deszkákkal, ezután kezdtek el földet hordani a sírra. Azt, hogy pontosan hova hordják a gyakran több ezer köbméter földet, volt hogy kőből készült körökkel, vagy árkok ásásával jelölték ki (így tettek például a Hajdúszoboszló-Árkoshalom lelőhelyen feltárt kurgán esetében is). Ez hosszú, kemény munkát jelentett, így biztos, hogy az egész közösség részt vett a munkálatokban, az egyelőre viszont nem tisztázott, hogy a felhalmozott föld mennyisége a halott közösségben elfoglalt szerepét, vagyonának nagyságát jelezte-e.

A szakértő szerint gyakran több felhordási szinttel rendelkezik egy kurgán, ami azt jelenti, hogy a közösség többször is felhasználta temetkezés céljából. Ez történhetett úgy is, hogy adott közösségben a kurgán építése után 10-20 évvel történt egy újabb haláleset, és az elhunytat ugyanabba a halomba temették, de gyakori az is, hogy több száz évvel később, más népek használták fel az ősi sírhalmokat. A római császárkorban élő szarmaták körében is gyakori volt a halomemelés az elhunyt előkelőknek, és olykor ők is felhasználták az őskori sírhelyeket.

Később az avarok, de a honfoglaló magyarok is előszeretettel használták saját halottjaik elhelyezésére a régi kurgánokat, így egész temetők alakultak ki ezeken a halmokon.

Arra a kérdésre, pontosan mennyi kurgán lehet ma Magyarországon, Dr. Dani János azt felelte, ezt szinte lehetetlen megmondani. Az biztos, hogy az első kurgánokat itthon az 1800-as évek második felében tárták fel, a régészet hőskorában. Rómer Flóris, a magyar régészet atyja a kurgánok nagy “szószólója” volt, de a 19. század közepe tájékán bizonyos magyar kutatók még azt sem fogadták el, hogy ezek ember alkotta sírhalmok, hanem azt feltételezték, hogy természetes képződmények. A magyar köznyelvben elterjedt kunhalom kifejezés is a 19. századból, a nyelvújítás korából származik, mégpedig Horvát Istvántól, mert akkoriban elterjedt vélekedés volt, hogy a kunok népcsoportjához köthető a kurgánok építése. Később persze kiderült, hogy a halmok már jóval a kunok Kárpát-medencébe érkezése előtt itt voltak, a szó viszont addigra “beragadt” köznyelvbe.

A kurgánok emberi csonton kívül sokszor nem tartalmaznak mást, de előfordul, hogy az előkelők csontváza mellett találnak ezüst, vagy arany hajkarikákat, egy embernél akár kettőt is. Jellemzően nem helyeztek tárgyakat a sírba, hiszen az ősi nomád népeknél a vagyont a jószág, a lovak és a haszonállatok jelentették, amelyek viszont túl értékesek voltak ahhoz, hogy az elhunyttal együtt a sírgödörbe tegyék.

Dr. Mali Péter a nemrég Kengyel-Bagimajorban felfedezett kurgán feltárásán dolgozik. A régész a Rakétának azt mondta, jelenleg a jelentősen megrongálódott, kétharmadáig lebontott halom felszínét vizsgálják, úgynevezett metszetfalat alakítottak ki, hogy kiderítsék, hány rétegből áll a kurgán.

Ezután - valószínűleg a tavasz, vagy a nyár folyamán - magnetométeres vizsgálat következik majd. Ez a műszer az antropogén, vagyis emberi tevékenységre utaló hatások eltérő mágneses adatainak az érzékelésére képes, így segítségével a területen kimutathatóak az egykor élt emberek által földbe mélyített jelenségek: házak, árkok, gödrök, kemencék és természetesen a sírok is. Ez azért fontos lépés a feltárás során, mert segíthet megtalálni a központi sírhelyet a mintegy 26 méter átmérőjű sírhalomban, ami a magnetométer nélkül nem könnyű feladat.

A régész elmondta, hogy a kengyeli kurgán vizsgálata során bronzkori kerámia töredéket találtak a halomban, ez arra utal, hogy ez a sírhely a Jamnaja-kultúrához tartozhat. Hozzátette azt is, minden sírhely egyedi, és ahhoz képest, milyen gyakori az előfordulásuk, nagyon keveset sikerült feltárni, ezért bármelyik ásatás során sor kerülhet nagy felfedezésre, olyan leletek felszínre kerülésére, amelyek segíthetnek jobban megérteni az ősi népek temetkezési szokásait. Ezekről ugyanis egyelőre rendkívül keveset tudunk, csak az feltételezhető, hogy a temetések előtt vagy után lehetett valamiféle rituális tor, közös étkezés, amire a sírhelyeken gyakran talált edény darabokból és állati csontokból következtetnek a kutatók.

(Borítókép: Hajdúnánás, Fekete-halom monumentális kurgánja - fotó: Dr. Dani János)