Most akkor tényleg verekedni fog Musk és Zuckerberg, vagy nem?

2023 / 06 / 28 / Bodnár Barna
Most akkor tényleg verekedni fog Musk és Zuckerberg, vagy nem?
Viccnek indult a két techmogul közötti fizikai összecsapás ötlete, azonban úgy tűnik, mindketten komolyan gondolják a meccs lehetőségét, sőt, a napokban még a UFC-vezér Dana White is sejtelmesen utalt arra, hogy sor kerülhet a Musk és Zuckerberg közötti harcra.

A legújabb fejleményt a Zuckerberg versus Musk harc kapcsán Lex Fridman, amerikai podcast házigazda (és nem mellesleg feketeöves brazil jiu-jitsu (bjj) mester) napokban közzétett videója jelentette, amiben az látható, ahogy Fridman Zuckerberg-gel edz, illetve fogásokat gyakorol, vagyis bjj-s szakszóval élve „gurul”. Fridman azt mondta, alig várja, hogy edzhessen régi barátjával, Elon Muskkal és Mark Zuckerberggel, akik „nyilvánosan elfogadták” a kettejük közötti meccs kihívását. A harcművész hozzátette azt is, izgatottan várja, hogy a két cégvezér elinduljon a harcművészek útján, mert ezáltal még jobb vezetőkké, és emberekké válhatnak.

Mindeközben a világ egyik legnagyobb harcművészeti szervezete, a UFC elnöke, Dana White is közzétett egy videót, amiben egy „Zuckerberg vs. Musk” feliratú pólót visel. A ruhadarab ujján a White által vezetett szervezet logója is szerepel, ezzel azt sugallva, hogy az összecsapás a UFC keretein belül történhet meg. Ez azért is lenne megdöbbentő, mert a szervezet mérkőzéseit MMA szabályrendszerben vívják, ami nem csak a különféle fojtásokat és feszítéseket engedi meg a harcosok számára, de a fejre mért teljes erejű könyökütéseket és térdrúgásokat is.

A videó tanúsága szerint Zuckerberg láthatóan tényleg elkezdte a meccsre való felkészülést, vagy legalábbis az edzést, Musk azonban a múlt héten azt nyilatkozta, ő még nem.

A SpaceX alapítója szombaton a Twitteren azt írta, hogy a közte és Mark Zuckerberg közötti meccs „valóban megtörténhet”,

de azt is hozzátette, hogy még nem kezdett el edzeni, viszont ha ez a mérkőzés létrejön, akkor mindenképpen fog. Egészen friss fejlemény az ügyben, hogy azóta viszont Musk is elkezdte a felkészülést, legalábbis Lex Fridman újabb bejegyzése erre enged következtetni. A harcművész azt írta, "lenyűgözte" őt Musk ereje és ügyessége, amikor tegnap rögtönzött edzést tartott a milliárdosnak. Hozzátette azt is, nagyon inspiráló számára látni, hogy Zuckerberg és Musk harcművészetekkel foglalkozik, de sokkal többet tudnak a világért tenni, ha csupán edzenek, és nem harcolnak egymás ellen. Ennek ellenére Musk sejtelmesen azt mondta Fridmannek az ügy kimenetelével kapcsolatban, hogy "annak a legnagyobb valószínűsége, ami a legszórakoztatóbb".

A SpaceX vezérigazgatójának édesanyja, Maye Musk azonban nem támogatja a mérközés ötletét, és azt írta, megkönnyebbült, hogy "a harcot most törölték", pontosabban ő maga mondta le a meccset, bár erről a Musk és Zuckerberg még nem tud.

Zuckerberg Fridman podcastjában azt mondta, hogy mivel ő nem egy nehézsúlyú fickó, a hátulról történő fojtásokat részesíti előnyben, amelyeket „humánusabbnak” tart, mint a különböző ízületekre gyakorolt fogásokat, vagy fájdalmas feszítéseket. Ami a két cégvezér közötti különbségeket illeti, Musk 187 centis magasságával és körülbelül 85 kilogrammos súlyával több súlycsoporttal Zuckerberg felett van, aki 171 centiméter és a becslések szerint kevesebb, mint 70 kilogramm. Igaz, a küzdősportokban a megfelelő technikai képzettség, illetve állóképesség jellemzően többet nyom a latban, mint a testméret.

Azt mindenesetre egyelőre nehéz megítélni, hogy mennyi realitása van a két milliárdos közötti fizikai összecsapásnak, ha azonban valóban megtörténik, egészen biztos, hogy a világ egyik legnézettebb eseménye lesz.

(Borítókép: Lex Fridman)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
A Google módszerei, amivel felelősségteljes mesterséges intelligenciát fejlesztenek
A Google módszerei, amivel felelősségteljes mesterséges intelligenciát fejlesztenek
A Google termékmenedzsere, Ludovic Peran a Magyar Zene Házában tartott Brain Bar előadásában beszélt a vállalat módszereiről, amelyek egy emberközpontúbb és megbízhatóbb MI létrejöttéhez vezethetnek.
Különös matematikai mintázatok ismétlődnek az emberi sejtek eloszlásában
Különös matematikai mintázatok ismétlődnek az emberi sejtek eloszlásában
Úgy tűnik, hogy testünk valahogy egyensúlyban tartja a sejtméretet és a sejtek számát, hogy egészségesek maradjunk, a különböző sejttípusok pedig tökéletesen “méretezettek” a funkcióikhoz.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.