Most először engedtek szabadon egy napvitorlást az űrben

2026 / 01 / 16 / Felkai Ádám
Most először engedtek szabadon egy napvitorlást az űrben
A Cornell Egyetem hallgatói pályára állították a világ első, valóban szabadon repülő napvitorláját, azaz fényvitorláját.

Az Alpha CubeSat nevű diákprojekt 2026. január 13-án vált le a Nemzetközi Űrállomásról: az űrhajósok egy robotkarral engedték útjára, majd a csapat parancsára egy rugós retesz kinyitotta a rekeszt, és a vitorla szinte azonnal kifeszült.

A működési mechanizmus lényege, hogy a szuperfényvisszaverő felületről lepattanó fotonok (a fény részecskéi) apró lökései összeadódnak – üzemanyag nélkül. Ilyet már bemutatott a Planetary Society LightSail 2-je 2019-ben, de a mostani kísérlet során a vitorla teljesen levált, és önálló űreszközként működött.

A kb. 0,5 méteres, mindössze 0,04 milliméter vastag vitorla tömege 0,1 kg alatt van, és apró ChipSat egységek adják hozzá az áramot, a számítási kapacitást, a szenzorokat és a rádiót.

„A küldetés rengeteg egyetemistát inspirált… sokan sosem nyúlhattak eddig űrbe menő hardverhez” – mondta a csapatvezető, Apurva Hanwadikar.

Akadt ugyan egy kezdeti kommunikációs döccenő, de most már minden kiválóan működik. Jelenleg az adatgyűjtés folyik, amíg a légköri fékezőerő nagyjából két napon belül vissza nem húzza az eszközt a légkörbe.

(Kép: Cornell Egyetem)


A világ legstílusosabb befektetése: miért az autógyűjtés a szupergazdagok legizgalmasabb projektje?
A világ legstílusosabb befektetése: miért az autógyűjtés a szupergazdagok legizgalmasabb projektje?
A járműgyűjtés világa nem csupán hobbi, hanem egyfajta beavatás: kapu egy olyan univerzumba, ahol a történelem, a mechanika, a stílus és a ritkaság olyan harmóniában találkoznak, amelyre kevés más befektetési forma képes.
Ez az egyik leghasznosabb technológia az ünnepi időszakban - és bármikor máskor is
Ez az egyik leghasznosabb technológia az ünnepi időszakban - és bármikor máskor is
A Vasco eszköze megoldja, hogy ne váljon karácsonyi lidércnyomás az ünnepekből.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.