47 évet várt a NASA a holdkőzet felnyitásával, de megérte

2019 / 11 / 13 / Perei Dóra
Az űrügynökség szakemberei az 1972-es Apollo-17 küldetés során tettek szert különféle holdkőzet- és talajmintákra, felnyitásukkal azonban negyvenhét évet vártak.

A november hetedikén felbontott 73002. számú mintát az Apollo-17 küldetés űrhajósai, Gene Cernan és Jack Schmitt találták, 2019-ben pedig az Apollo Next-Generation Sample Analysis (ANGSA) program keretében felnyitották.

Az asztronauták szándékosan késleltették negyvenhét évig a kinyitás pillanatát, mert modern eszközökkel szerették volna megvizsgálni őket. - írja a CNN.
A sértetlen minták sok izgalmat rejtenek, többek között bepillantást engednek a Hold jégsapkáinak eredetébe, de más, a kutatók számára eddig ismeretlen részleteket is felfedhetnek. A NASA közleményével egyetemben közzétett egy összehasonlító képet is; felül a most készült röntgenképpel, alul pedig a korai változattal.

Magyarán itt a tökéletes példa a technológia fejlődésére, beleértve a non-destruktív háromdimenziós képalkotást, a tömegspektrometriát és a mikrotómiát, melyek lehetővé teszik a minták célzott tanulmányozását . Sarah Noble, az ANGSA-program kutatója hozzátette, hogy a minták elemzése nemcsak a jelenlegi Apollo-program sikerét garantálja, a jövőbeli tervezését is nagyban megkönnyíti.

A meglepetések tárháza ráadásul ezzel még nem teljes, az Apollo-17 küldetésről ugyanis van egy másik megmaradt minta is, ám ezt csak jövőre nyitják fel. A NASA a holdkőzetminták számának ugrásszerű növekedését reméli az elkövetkező években, már csak azért is, mert az amerikaiak 2024-ben ismét Holdra szállnának. Addig is ha kíváncsiak vagyunk, vajon hol tartja az űrügynökség a holdköveket, találtunk egy hiánypótló videót:

(Fotók: NASA, Unsplash)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.