A pulzár egy erősen mágneses forgó neutroncsillag, amely elektromágneses sugárzást bocsát ki a mágneses pólusaiból. Ezt a sugárzást csak akkor lehet megfigyelni, ha a kibocsátási sugár a Föld felé mutat, és ez a felelős az emisszió impulzus-formájú megjelenéséért is. A Nemzetközi Űrállomáson működő röntgen-távcső adatai alapján elkészíthették az első pontos és megbízható méréseket, mind a pulzár méretére, mind tömegére vonatkozóan. A szóban forgó pulzár, a J0030 + 0451 (röviden J0030), egy magányos pulzár, amely 1100 fényévnyire fekszik a Halak csillagképben.

A pulzár tömegének és méreteinek mérése során a NICER kiderítette, hogy a pulsar felületén a millió Celsius fokos forró pontok alakja és elhelyezkedése sokkal furcsább, mint általában gondolták. A NICER 2017 júliusi és 2018 decemberi megfigyeléseinek felhasználásával két tudóscsoport önálló módszerekkel térképezte fel a J0030 forró pontjait, és az összevetett tömegek és méretek közel azonos eredményt adtak.

Thomas Riley, a számítástechnikai asztrofizika doktorandusza és vezetője, Anna Watts, az Amszterdami Egyetem asztrofizikai professzora vezették azt a csoportot amely megállapította, hogy a pulzár a Nap tömegének körülbelül 1,3-szorosa, 25,4 kilométer átmérőjű, és két forró ponttal rendelkezik - az egyik kicsi és kör alakú, a másik hosszú és félhold alakú. 

Cole Miller, a Marylandi Egyetem (UMD) csillagászati ​​professzora, aki a második csoportot vezette, körülbelül 1,4-szeres Naptömeget, 26 kilométer szélességet, és két vagy három ovális alakú forró pontot mért. Az összes modell minden forró-pontja a pulzár déli féltekéjére esett - ellentétben a tankönyvi elképzeléssel, ahol ezek a foltok az egyes mágneses pólusok egymással szemben lévő oldalán helyezkednek el.

A pulzár annyira sűrű, hogy közelségében a gravitáció meghajlítja a tér-időt - az univerzum „szövetét”, amelyet Einstein általános relativitáselmélete ír le - ugyanúgy, mint ahogy egy trambulinra helyezett bowlinggolyó megnyújtja a felületet. Ennek hatására a téridő annyira eltorzul, hogy a tőlünk távolabbi oldal fénye „meghajlik”, és visszahajlik felénk, és ezáltal a csillag nagyobbnak látszik, mint amekkora.

A hatás azt jelenti, hogy a forró pontok látványa akkor sem tűnik el, mikor a csillag távoli oldalára fordulnak. A NICER száz nanoszekundum hibahatár alatti pontossággal méri a pulzárról beérkező röntgensugár impulzusokat, ami körülbelül 20-szor pontosabb mérést tesz lehetővé, mint ami korábban elérhető volt, így a tudósok először élvezhetik ennek előnyeit.

(Forrás: GuardienMag, NASA Wikipédia Képek: )