Haladjunk sorban, és nézzük mit kell megtanulnunk, ha érteni akarjuk Fluor Tomit, vagy akár saját unokaöcsénket, gyerekünket, unokánkat - a nem kívánt törlendő. Ezek a tömör mottók először is nem csupán hangulatjelzők, de némelyik komoly befolyással bír a munkaerőpiaci helyzetre is, sőt pszicho-patológiás zavarokat is jelezhetnek.
De csak sorban. A digitális bennszülöttek jelenlegi generációja, félelmet nem ismerve, munkahelyi filozófiáját az “itt és mostra” építette fel - elmélkedik Hema Ravichandar nagyvállalati HR szakértő.
Más megközelítésben, modern korunkban egy egész sor olyan nyomorúság, patológiás lelkiállapot alakult ki amiket mások, barátaink öröme vagy szórakozása okoz, akik megosztják ezek digitális lenyomatait a Facebookon, Instagramon, Twitteren - és a statisztika szerint legtöbbünk szenved legalább egy ilyen állapottól.
Elmúltak azok a napok, amikor az emberek attól a vállalattól mentek nyugdíjba, ahol gyakornokként dolgozni kezdtek - mondja Hema. A modern, - főképp a Z és Y generációs - alkalmazott folyamatosan átvizsgálja a tapasztalati környezetet, szilárdan hisz a csökkenő marginális hasznosság törvényében, és az ikigai elérésére törekszik, amely egy japán elképzelés az aranyló felezővonalról, ami a között húzódik, amiben jók vagyunk, és amit szeretünk csinálni.
Általában jellemző, hogy a termékek fogyasztása során a megelégedettség fokozódik, de egy idő után a pótlólagos jószágegység elfogyasztásával csökken az összhaszon (Kotler, 2002). Ezt a sajátosságot a csökkenő határhaszon elvének nevezzük, eszerint amíg a fogyasztó eléri a telítettségi pontot, a hasznosságérzete egyre kisebb mértékben nő. (Az elv, melyet Wieser H. H. Gossen neve után nevezett el, Gossen I. törvényeként került az szakirodalomba.) Az összes hasznosság csökkenő rátával nő, a fogyasztás növekedésével, a marginális hasznosság csökken a fogyasztás növekedésével. (Ez a csökkenő marginális hasznosság törvénye.)
A csökkenő marginális hasznosság törvénye
A kilépési interjúk klasszikus kérdéseire az „távozás okairól” a régi válaszok egyre kevésbé, az újak egyre inkább illenek. A hajó elhagyásának kedvezőtlenebb faktorait csoportosítani is érdemes, ismerős fogalmakba futhatunk ugyanis bele.
Ennél a csoportnál a távozás fő oka a pillanat megragadásának vágya. Úgy vélik, és azt szemléltetik, hogy a jelen az egyetlen alkalmuk arra, hogy a legteljesebb életet éljék. Feladják a munkát, hogy aktívan a hobbijuknak éljenek, írjanak egy könyvet, vagy akár elmerüljenek a politikai aktivizmusban. Néhányan úgy döntenek, hogy új képességeket vagy idegen nyelveket tanulnak, mások hátizsákkal végigstoppolják a világot, vagy egzotikus helyeket látogatnak meg, ahol nagy nézettségű tv-sorozatokat forgattak (ez egy új trend). Vannak, akik belevágnak a gazdálkodásba, mások zenét tanulnak...a lista végtelen. A velük folytatott beszélgetésekből egy dolog világos, hisznek abban a mondásban: "rövid az élet, ide azt az utazótáskát!"
Ezek az alkalmazottak hajlamosak a társadalmi szorongásra. az a gondolat, hogy elveszíthetik a lehetőséget, hogy fejlődjenek vagy megtanuljanak valamit, ami a társaik körében trendi, óriási nyomástényező. A szervezetek elhagyásának fő okai náluk a tanulmányi és továbbképzési tervektől, a pótolhatatlan éveket kihagyni nem akaró szülői motivációkon át a nagyszülői feladatokig terjednek. A FOMO torta legnagyobb szeletét ugyanakkor azok a vállalkozó kedvű távozók adják, akik végre belevágnak abba a régóta dédelgetett kávézó megnyitásába, vagy a saját kisebb földterület megművelésébe.
A FOMO mentalitás egyébként olyan komoly problémává vált, hogy a legfrissebb tanulmányok szerint a társadalmi szorongás valódi formájaként nyilvánulhat meg, fokozott alkoholfogyasztást és depressziót eredményezhet bizonyos fiatalabb korcsoportokban, nyilván főképp azoknál, akik végül nem merik otthagyni a munkájukat, de a közösségi médiában végignézik, ahogy mások igen.
Ez a csoport már átverekedte magát a FOMO magashegységén és leereszkedett a YOLO zuhatagain át, és rájött, hogy a boldogság igazi útja a nem más, mint a JOMO. Lassítani akarnak, és beszívni a virágillatot. Kerülik az öszehasonlításokat és versenyhelyzeteket, mindennapi életükben és munkájukban is jelentést keresnek.
Sokan a hátrányos helyzetűek megsegítéséért dolgoznak, néhányan azért, hogy elkerüljék a félelmet és a szorongást, amit a napi mókuskerék okoz. Néhányan hallani vélik a „vadon hívó szavát,” nem szokatlan, hogy otthagyják jól fizető munkájukat, hogy jóga-oktatóvá vagy Mindfulness coach-á váljanak.
Ez a FOMO szélsőségesebb esete, amely csak akkor fordul elő, ha a telefonunk megsérült vagy lemerült az akkumulátor. Azt jelenti, hogy félünk attól, hogy kimaradunk, de nem azért, amit a közösségi médiában látunk - hanem azért szorongunk, mert nem látunk semmit, pedig ugye biztos, hogy történik ott valami - ott mindig történik. Ha nem látjuk barátaink fényképeit és bejelentkezéseit, akkor ráadásul automatikusan azt is feltételezhetjük, hogy azok életük legjobb élményeit élik át éppen - nélkülünk.
A kezeletlen FOMOMO durvább esete. Akinek MOMO-ja van, már barátai bulizós képeire sincs szüksége ahhoz, hogy kimaradtnak érezze magát valamiből. Az a gondolat önmagában, hogy a barátai és ismerősei valahol éppen kikapcsolódnak, lazítanak nélküle, elég ahhoz, hogy kiboruljon a beteg.
Ez a paranoia főképp akkor fordul elő, ha a barátaink nem adnak hírt magukról a közösségi médiában. Az érintettek ilyenkor végtelenül és rögeszmésen szkrolloznak a Facebook és a Twitter üzenőfalakon, keresve a képzeletbeli buli nyomait, képeket, kommenteket.
A páciensek a nélkülük zajló vad partik kényszerképzetei során természetesen a legrosszabbat feltételezik: barátaik túl elfoglaltak a szórakozással, hogy akár dokumentálják az élményt.
Ha a MOMO a Déli-sark, ez az Északi. Ha valaki FOJI-tól szenved, sokkal kevésbé valószínű, hogy folyamatosan frissíti Facebook üzenőfalát vagy Instagram feedjét, hiszen nem biztos benne, hogy mit is kellene posztolnia, attól viszont tart, szorong, hogy senkinek sem tetszik majd amit végül mégis kitesz, és nem jönnek majd a kommentek, lájkok sem.
Az érintettek gyakran teljesen elhagyhatják a közösségi médiát, attól tartva, hogy senki sem akar velük kapcsolatba lépni, követni őket, vagy barátkozni.
Ebben az esetben a szorongó delikvensnek végül igaza lesz. Lehetséges, hogy mindenki bulizik, és jól érzi magát? Hát persze, hiszen ő közben alszik, elkésik, nem jár a MÁV, és így nem marad más, mint a másnap reggel, amikor belépve a Facebookra az idővonala tele az elmúlt este fotóival. Innen - a karakter rettegés skill fejlesztéséhez level 80 felett - jöhet a MOMO vagy FOMOMO tetszés szerint.
(Forrás: Livemint, Dailymail, The Guardian, Kodolányi Képek: Pixabay, Needpix, Unsplash)