Nehezebb lesz az életük a pszichopatáknak az Airbnb alkalmazásán

2020 / 01 / 08 / Felkai Ádám
Nehezebb lesz az életük a pszichopatáknak az Airbnb alkalmazásán
Az Airbnb olyan szoftvert fejlesztett ki, amely átvizsgálja a potenciális vendég online jelenletét, hogy ez alapján számolja ki, miféle kockázatot jelent a szállásadó számára.

A „vendéganalizátort” néhány, a kelleténél jobban átmulatott londoni éjszaka előzte meg. Több szállásadó panaszkodott ugyanis a brit fővárosban, hogy megbízhatónak minősített vendégek pár éjszaka alatt csúnyán lelakták a bérleményeket. Egy nő például egy két és fél millió fontos lakást zúzott le pár száz drogmámoros ismerősével együtt, noha az ingatlant eredetileg babaváró bulira bérelte ki.

Ugyanakkor még ennél súlyosabb következménnyel járó botrányok is akadtak a cég életében, tavaly októberben például egy kaliforniai halloween partiban fajultak lövöldözésig a dolgok, az eset öt halálos áldozattal járt – az Airbnb ezután tiltotta be a bulizást a regisztrált bérleményekben.

A technológiát tavaly jegyezték be az Európai Szabadalmi Hivatalban (EPO), eredetileg a Trooly start up szellemi tulajdona volt, de őket felvásárolta az Airbnb. A szabadalom alapján az Airbnb a szoftver segítségével átnézheti a felhasználó internetes jelenlétét, ideértve a közösségi alkalmazásokat is, és olyasmik után kutathat, mint bűncselekményben való részvétel, neurózis, narcizmus, machiavellizmus vagy pszichopátiára utaló személyiségjegyek – ezek megléte esetén a felhasználó megbízhatatlannak lesz minősítve.

A szoftver mesterséges intelligenciára épül, és például kiszűri az álprofilokat a közösségi oldalakon, de azt is, ha valaki hamis adatokat közölt magáról. A szabadalom alapján rossz minősítést kap az is, aki a fényképeken, videókon drogok és alkohol társaságában látható, kapcsolatba hozható gyűlöletkeltő oldalakkal, csoportokkal vagy a szexiparral, valamint akik negatív nyelvezetet használnak az általuk alkotott online tartalomban vagy valamilyen mód pornográf tartalmak köthetők hozzájuk.

A Business Insider kérdésére az Airbnb szóvivője megerősítette, hogy a szabadalmat ők jegyeztették be, ám elmondta azt is, hogy egyelőre az abban leírt szkennelési eljárás közül nem mindet alkalmazzák, ugyanakkor a bűnügyi múltat már most is vizsgálják. A szóvivő nyilatkozata alapján csak úgy járnak el, mint bármely más vállalat, amelyek rengeteg szabadalmat nyújtanak be évente, de ettől még nem biztos, hogy ezeket teljes egészében vagy csak bizonyos részeit használni is fogják.

Az Airbnb honlapján ez áll:

„Előrejelző elemzési megoldásokat és gépi tanulást alkalmazzuk azon jelek százainak azonnali kiértékelésére, amelyek segítségével megjelölhetjük és kivizsgálhatjuk a gyanús tevékenységet, mielőtt még bekövetkezne.”

Mindebből viszont nem egyértelmű, hogy ez már a szabadalmazott szoftver bevetését, illetve milyen mértékű alkalmazását jelenti.

(Kép: Pixabay, Flickr/Ed O'Farell)


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Harvardi diákok kipróbálták, hogy mire képesek az okosszemüvegek, a nagy nyelvi modellek és bizonyos internetes adatbázisok együtt - az eredmények szerint az emberek neve, telefonszáma, lakcíme, de ennél akár sokkal személyesebb adataik is pillanatok alatt megjeleníthetőek az okosszemüvegek segítségével.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.