Nem elsősorban a bevándorlói státusz vagy a vagyoni helyzet jelzi előre, hogy kiből lesz bűnöző

2022 / 02 / 13 / Felkai Ádám
Nem elsősorban a bevándorlói státusz vagy a vagyoni helyzet jelzi előre, hogy kiből lesz bűnöző
Egy nemzetközi tanulmány alapján bizonyos személyiségjegyek előre jelezhetik, hogy ki lesz hajlamosabb a bűnözésre, és hogy miért lenne érdemes átgondolni a bűnmegelőző stratégiákat.

Azt eddig is sejtették, hogy a kockázatot jól viselő, türelmetlen és önző, alacsony iskolázottságú személyek nagyobb eséllyel követnek el bűncselekményt, mint a magasabb végzettséggel rendelkező, kockázatkerülő, türelmes és önzetlen emberek. A nehézséget az jelenti, hogy ezt a hipotézist tudományos módszerrel is alátámasszuk. A felsoroltak közül bizonyos jellemzők persze könnyen összehasonlíthatóak – ilyen a kereseti szint vagy az iskolai végzettség. A kockázatkerülés, türelem vagy éppen az önzetlenség azonban jóval kevésbé számszerűsíthetőek.

Egy új kutatás éppen ezen segít – a kutatás során 5400, 15 és 20 év közötti dán fiatalembert vizsgáltak, akik 30 és 50 svájci frank közötti összeget vihettek haza a feladatok végén. A feladatokkal a kockázatvállalást, türelmet és társadalmi preferenciákat szűrték. A kockázatvállalást például úgy mérték (nagyjából, mint a tévés vetélkedőkben), hogy az illető megelégszik-e a kisebb, de biztosabb összeggel, vagy inkább megcélozza a bizonytalanabb, de több pénzt. A türelmet pedig úgy, hogy az illető mennyire képes tudomásul venni, hogy ha ma egy kisebb összeggel tér haza, akkor a jövőben több pénzre is számíthat. A kutatás során arra is megkérték a résztvevőket, hogy értékeljék a saját önkontrolljukat.

Az eredmények alapján az iskolázottság a legfontosabb indikátor a bűnelkövetés kapcsán, ugyanakkor ezt a kockázatvállalás és a türelmetlenség követi. Ezek a faktorok olyan fontosak a bűnelkövetés szempontjából, hogy még a bevételt, a lakhelyet, a születési sorrendet, a társadalmi-gazdasági vagy az esetleges bevándorlói helyzetet is megelőzik. Számszerűsítve ez az jelenti, hogy a leginkább kockázatvállaló egyének 8-10 százalékkal nagyobb eséllyel követnek el bűncselekményt, mint a leginkább kockázatkerülők.

Mint az egyik kutató fogalmazott, ezen megállapítások kihathatnak a bűnmegelőzési stratégiákra is, hiszen

„akik a leghajlamosabbak a bűncselekmények elkövetésére, azokat érdekli a legkevésbé a szigorúbb büntetés.”

Ezekből a faktorokból egyébként a bűncselekmény jellege is megjósolható: az erősen kockázatvállaló és türelmetlen emberek főleg vagyonellenes bűncselekményt követnek el, míg akik az önfegyelemmel állnak hadilábon, azok inkább az erőszakos és szexuális bűncselekmények, valamint droghasználat felé húznak.

(Fotó: Pixabay/un-perfekt)


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Hírhedt kiberbűnözőnek adott kegyelmet Donald Trump
Hírhedt kiberbűnözőnek adott kegyelmet Donald Trump
Ross Ulbricht életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, mert a dark weben működő piacterén kábítószerekkel, fegyverekkel és hamis okmányokkal is kereskedtek. Kedd óta azonban szabad ember.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.