A 2010-es években Dél-Amerikában két tudós egymástól függetlenül fedezett fel hatalmas, földalatti járatokat – írja a Discover Magazine. Amilcar Adamy 2010-ben, Brazília déli részén, bizonyos helyi szóbeszédek alapján fedezett fel egy különös barlangot. Adamy egyből kizárta, hogy a barlang természetes eredetű lenne – mint fogalmazott:

“Tényleg felkeltette a figyelmemet. Nem tűnt természetes eredetűnek.”

Pár évvel később egy másik brazil geológus, Heinrich Frank fedezett fel egy hasonló barlangot a véletlennek köszönhetően – a barlangba vezető különös lyukra egy építési terület mellett elhaladtában figyelt fel, amikor a munkálatok kedvéért egy fél hegyet elhordtak. Frank volt az, aki ezt a típusú barlangot úgynevezett “paleoburrow-ként”, tehát olyan barlangként azonosította, amelyet valami őskori állat vájt. A szóban forgó lény pedig jó eséllyel az őslajhár volt.

Mint a wikipedia írja erről a lényről: Az óriáslajhár (Megatherium americanum) egyike volt a pleisztocén kori Amerika leghatalmasabb emlőseinek. Kb. 2 millió évvel ezelőtt jelent meg és az utolsó jégkorszak végével, mintegy 8000 évvel ezelőtt halt ki.

Frank később a tanítványaival visszatért, és alaposabban is megvizsgálta ezt az barlangrendszert. A számításaik szerint a barlang nagyjából 75 méter hosszú lehetett, nem számítva az elágazásokat, melyeket kétségkívül tartalmazott egykor. Ekkor zárták ki végleg a természetes folyamatot is, mint lehetséges magyarázatot. Miként Frank fogalmazott:

“Nincs a világon olyan geológiai folyamat, amely kör- vagy ellipszis keresztmetszetű hosszú alagutakat hozna létre, amelyek elágaznak, emelkednek és süllyednek, a falakon karmolásnyomokkal.”

Ami igazán érdekes, hogy a korai 2000-es évekig alig pár hasonló paleoburrow-t fedeztek fel, de ezután már rengeteget találtak – Frank Brazília déli részén 1500 ilyet azonosított a Discover 2017-es cikke szerint. Ami Adamy felfedezését illeti: erről kiderült, hogy ez az első plaeoburrow, amelyet az Amazonasban fedeztek fel. Ez önmagában is érdekes, de kiderült, hogy ez az eddigi leghatalmasabb ilyen barlangrendszer a maga impozáns, közel 610 méteres hosszával. A becslések szerint a rendszer létrehozásához 4000 tonnányi földet és követ kellett megmozgatni. Adamy szerint ez alapján biztosra vehető, hogy ez nem egy-két lény munkája, hanem teljes generációké.

Frank szerint a legnagyobb hasonló barlangokat kétségtelenül óriáslajhár áshatta – ezen üregrendszerek átmérői akár 1,5 méteresek is lehetnek. Más kutatók feltételezik, hogy a kisebb barlangokat akár mára kihalt tatu fajok is kivájhatták – sőt akadnak, akik szerint ezek az állatok áshatták akár a legnagyobb rendszereket is.

Ugyanakkor bármely ősállatot is fogadjuk el magyarázatként, még mindig akad egy adag kérdés ezen “mesterséges” barlangokkal kapcsolatban. Az első ilyen maga a barlang mérete – ez jóval nagyobb mint amire akár egy tatunak, akár egy óriáslajhárnak szüksége lehetett volna, tehát miért fektettek extra erőfeszítést a számukra szükségtelenül hatalmas rendszer kiépítésébe? Frank szerint erre a kérdésre jelenleg nincs magyarázat, hiszen sem a ragadozókkal szembeni védelem, sem a klíma, sem semmi nem kínál az ilyesmire magyarázatot.

A másik kérdés a dátum. Ezek a barlangok 8000-10000 évvel ezelőttről származhatnak, tehát abból a korszakból, amikor az említett állatok épp eltűnőben voltak.

Végül érdekes a földrajzi elhelyezkedés is: noha a dél-brazíliai Rio Grande do Sul és Santa Catarina államokban gyakoriak a paleoburrow-k, Uruguay-tól délebbre (bár az elsőként leírtak közül néhányat még délebbre, Argentínában találtak) szinte ismeretlenek. Hasonlóképpen nagyon keveset találtak északabbra Brazíliában, és Frank csak egy maroknyi lehetséges más hasonló barlangról tud más dél-amerikai országokban. Érdekes kérdés az is, hogy miért nem találtak eddig egyet sem az USA-ban, holott az említett állatok Észak-Amerikában is őshonosak voltak.

Ami viszont talán a legérdekesebb kérdés, az ezen barlangok sokszínűsége: néhány egyetlen járatból áll csak; mások bonyolult földalatti “mérnöki munkák”, elágazó alagutakkal, amelyek csavarodnak-fordulnak, emelkednek és süllyednek, és egynél több bejárattal rendelkező hálózatot alkotnak. Némelyik időnként sokkal nagyobb kamrákba nyílik. Akadnak köztük viszonylag kicsik. Aztán ott vannak az igazán hatalmasak.

Szóval van még mit megmagyarázni.

(Kép: CPRM/Amilcar Adamy)