A szóban forgó gázóriás mélyében rendkívül sűrű és forró anyag rejtőzik – ezt eddig is sejtettük, csakhogy ennek szerkezete annyira szokatlan, hogy komolyan megkérdőjelezi a bolygók kialakulásáról szóló jelenlegi elméleteket.

Sokáig úgy gondolták, hogy a Jupiter különös, „homályos” magját egy hatalmas ütközés hozta létre – vagyis egy korai protobolygóval történt gigantikus becsapódás következményeként alakult ki. A feltételezés szerint a bolygó magjának mintegy fele az ősi égitest maradványaiból állhat, amelyek összekeveredtek a Jupiter saját anyagaival.

Azonban épp ezen elképzelés mögé bök egy kérdőjelet egy új tanulmány, amely a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban jelent meg. Egy nemzetközi kutatócsoport szuperszámítógépes szimulációkkal vizsgálta meg, vajon egy erőteljes becsapódás valóban képes-e magyarázni a Jupiter jelenlegi szerkezetét. A tudósok szélsőséges forgatókönyveket modelleztek, de azt találták, hogy ezek egyike sem eredményezte azt a hidrogén- és nehezebb elemek közötti fokozatos keveredést, amelyet a NASA Juno űrszondája megfigyelt. Ehelyett a szimulációk szerint az ütközésből származó anyag inkább különálló rétegekre vált volna szét – nem pedig a ma látható, diffúz, „híg” magot hozta volna létre.

A kutatás eredményei így alapjaiban rengetik meg a Jupiter kialakulásáról szóló eddigi feltételezéseket. A tudósok viszont előálltak egy új elmélettel: eszerint a bolygó magja valószínűleg nem egyetlen katasztrofális esemény során alakult ki, hanem évmilliók alatt, fokozatosan épült fel. A Jupiter lassú növekedése közben nehéz és könnyű elemeket egyaránt magához vonzott, ami idővel a ma megfigyelhető szerkezethez vezetett.

„Lenyűgöző látni, hogyan reagálna egy olyan óriásbolygó, mint a Jupiter, az egyik leghevesebb eseményre, amit egy fejlődő bolygó átélhet” – mondta Thomas Sandnes, a tanulmány vezető szerzője, a Durhami Egyetem kutatója. „A szimulációink azt mutatják, hogy ezek az ütközések valóban alapjaiban ráznák meg a bolygót – csak éppen nem úgy, ahogy azt a jelenlegi belső szerkezete alapján várnánk.”

Érdekesség, hogy hasonló jelek utalnak arra is, hogy a Szaturnusznak szintén diffúz magja lehet, ami arra enged következtetni, hogy a gázóriások közös, fokozatos fejlődési mintát követhetnek. Luis Teodoro, az Oslói Egyetem kutatója így fogalmazott: „Ez megerősíti azt az elképzelést, hogy ezek a szerkezetek hosszú idő alatt, a bolygók növekedése és fejlődése során formálódnak.”

Ahogy Jacob Kegerreis, a SETI Intézet tudósa összefoglalta:

„Az óriási becsapódások fontos szerepet játszanak – de nem adnak választ minden kérdésre.”

Mindez egyébként túlmutat a Naprendszeren: a kutatók szerint ugyanis hasonlóképpen a távoli csillagok körül keringő gázóriásoknak is lehet összetett, réteges belső felépítése.