Önként fekhetnek a sírba a diákok egy holland egyetemen

2023 / 05 / 05 / Bodnár Barna
Önként fekhetnek a sírba a diákok egy holland egyetemen
A holland Radboud Egyetem lelkészsége azt üzeni a diákok számára fenntartott, nyitott sírhellyel, hogy szánjanak időt magukra, vegyék figyelembe, hogy az élet véges. Takarót, és párnát is biztosítanak azok számára, akik a gödörben kívánnak elcsendesedni, személyes tárgyakat és telefont azonban tilos magukkal vinniük a sírba.

"Tisztító sír - memento mori" neve annak a kezdeményezésnek, amit a Radboud Egyetem lelkészei indítottak még 2009-ben. Ekkor ásta meg az első sírt John Hacking, a diáktemplom lelkésze, aki azt mondta, hogy az emberek már nem beszélnek eleget a halálról, ezért új köntöst szeretett volna adni a memento mori ((latin; „emlékezzél a halálra”) régi gondolatának. A halál ugyanis tabu Hollandiában: a Kaski kutatóintézet felmérésből az derül ki, hogy az emberek kétharmada nem beszél saját haláláról a családjával. Az Egyesült Államokban egy 2013-as Pew-felmérés szerint ez még inkább kimondhatatlan téma - miközben az emberek 90 százaléka szerint az élet végi tervezés fontos, az emberek csupán kevesebb mint egyharmada hozta szóba valaha a saját halálát a családja körében.

A sír eredetileg ideiglenes kezdeményezésnek indult az egyetemen, a "projekt" első fázisa 2009-től 2011-ig tartott, ez idő alatt mindössze 39 ember próbálta ki, milyen élve egy sírgödörben feküdni. 2019 júniusában az egyetem a diákok kérésére újra elkészítette a gödröt, mondhatni, visszahozta a sírt a halálból. Azóta hetente néhányan élnek a lehetőséggel, az egyetemi lelkészség titkára szerint a 2019-2020-as tanév kezdetén körülbelül 30 diák kérte e-mailben, hogy a sírban tölthessen időt, és közülük 15-en meg is tették ezt.


A nyitott sírhelyet a lelkészség plakátokkal hirdeti az egyetem hallgatóinak (Fotó: Vice)

Hétfőtől csütörtökig délelőtt 10 órától délután 5 óráig, pénteken pedig délután 3 óráig vehető igénybe a kissé bizarr szolgáltatás. Mielőtt azonban a vállalkozó kedvű diák a sírba fekszik, telefonját és személyes tárgyait az Egyetemi Lelkészségen található szekrényekben kell hagynia, a lelkészség pedig egy szőnyeget, vagy takarót és egy párnát biztosít a számára. Ha végzett, lehetősége van beszélgetni az élményről az egyetem lelkészeivel.

Az ötletgazda lelkész, John Hacking azt mondta, az emberek többek között a gyász feldolgozására, megélésére használják a sírt. Ilyen volt például az a diák, aki két órát töltött a sírban, egy barátjára gondolva, aki öngyilkosságot követett el. Egy másik diáklány úgy érezte, apja halálát sosem tudta megfelelően feldolgozni, mert tudattalanul is elterelte gondolatait a folyamatos tanulás és munka, nem engedélyezett időt magának a gyászra. A sírban fekve úgy érezte, végre képes a saját érzéseire koncentrálni. Fontos része a folyamatnak, hogy a sírban töltött idő után ezek a diákok is a lelkészekhez fordultak, hogy beszéljenek a bennük lévő érzésekről, és a sírban tapasztalt élményről. Egy másik diák arról beszélt, hogy

a sírban töltött idő lehetőség arra, hogy elszakadjon a modern egyetemi élet rohanó világától, hiszen a gödörben fekve nincsenek zavaró tényezők, így van idő és mód gondolkodni.

A hollandiai Nijmegen városában található Radboud Egyetemre egyébként 22 ezer hallgató jár, akiknek a nyitott sír mellett más szolgáltatásokat igénybe vehetnek, ha nehézségekbe ütköznek. Ilyen például az úgynevezett szundikálófülke, a lelki tanácsadási szolgáltatás, vagy például a vizsgaidőszakban igénybe vehető "sírószoba". Hollandul ezt úgy hívják, hogy louteringsgraf. A loutering valamilyen olyan eseményt jelent, amelynek hatására az ember jobbá válik; magyarul "megtisztulásnak" vagy "katarzisnak" is fordítható. Az egyik diák szerint az érzelmi feszültségek megtisztításáról vagy feloldásáról van szó, így a sírgödröt sem megtisztító sírnak, inkább katarzis sírnak kellene nevezni. Az embernek el kell gondolkodnia az életén, és ez tisztító hatású az elmére nézve, tette hozzá.

Hacking hangsúlyozta, hogy a sír célja egyáltalán nem az, hogy az emberek halottnak érezzék magukat, hanem épp ellenkezőleg: a gödörben szerzett élmény felhívja a figyelmünket arra, hogy kezdjünk valamit az életünkkel, töltsük tartalmasan a rendelkezésünkre álló időt. A lelkész szerint egész életünket kitölti a munka, tanulás, az önfejlesztés és önmegvalósítás, aminek sosincs vége, soha nem fog befejeződni. Az emberek úgy gondolják, soha semmi nem elég jó, mindig lehet jobb, lehet több, lehet gyorsabb. Tovább ront ezen a helyzeten, hogy sokan csak a legjobb oldalukat mutatják a közösségi médiában, a bennük lévő félelmeket, kétségeket és bizonytalanságot viszont senkivel nem osztják meg.

(Borítókép: Getty Images/Alan Thornton)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.