A Progress in Physics című folyóiratban 2022-ben megjelent egy provokatív tanulmány, mely szerint nem történt meg az Ősrobbanás, ami azzal is jár, hogy az univerzumunk nem tágul, hanem egy állandósult állapotban létezik. A hipotézis Jack Wilenchiktől, egy amatőr csillagásztól és jogászról származik, aki mindezt a Doppler-effektus kritikai vizsgálata alapján fogalmazta meg.

A Christian Doppler által 1842-ben megfogalmazott Doppler-effektus az írja le, hogy a hullámok frekvenciája, beleértve a fényt és a hangot is, hogyan változik a megfigyelőhöz képest a hullámokat kibocsátó forrás mozgása szerint. A csillagászatban ez a hatás vöröseltolódásként valósul meg, amikor a galaxisok eltávolodnak tőlünk. Ez a megfigyelés az egyik pillér tehát, amely alátámasztja az Ősrobbanás-elméletet, amely lényege, hogy az univerzum egy rendkívül sűrű pontból indult ki, és azóta is tágul.

Wilenchik azonban épp ebben a pillérben látja a gyenge pontot, mivel szerint eleve kérdéses a vöröseltolódás és a térbeli mozgás közötti kapcsolat. Érvelése szerint a Doppler-effektus kozmológiára való alkalmazását soha nem igazolták kísérletileg oly módon, amely határozottan bizonyítaná, hogy a galaxisok ténylegesen távolodnak tőlünk. A spektrométerek (például a Keck Obszervatórium) adatainak újraelemzésével, és az eredetileg Fritz Zwicky által 1929-ben javasolt fáradt fénymodell újragondolásával Wilenchik egy alternatív értelmezést javasol: a fotonok a hatalmas kozmikus távolságokat átszelve energiát veszítenek (vagyis ez vöröseltolódás oka), anélkül, hogy mindez a kibocsátó test mozgására, távolodására utalna.

A fáradt fény-hipotézis lényege tehát, mint az a fentiekből kitalálható, hogy a vöröseltolódás azért fordulhat elő, mivel a fény energiát veszít, amikor áthalad a kozmoszon.

Ha azonban ez igaz, akkor az univerzum valójában statikus – vagyis nincs kezdete, sem pedig vége, ami teljesen ellentétes a modern kozmológia alapvető felfogásával.

Wilenchik állításai túlmutatnak az Ősrobbanás megkérdőjelezésén, és egy radikálisabb elképzelés is következhet belőlük: Wilenchik lényegében ugyanis azt feltételezi, hogy a galaxisok és csillagok nem csak egymástól relatíve független entitások, amelyek az űrben lebegnek az ismert fizikai törvények szerint, hanem szerinte ezek az objektumok egy hatalmas, összefüggő szerkezet részei, amelyek örvény-szerű tulajdonságokkal rendelkeznek – egy forgó, spirális alakzattal.

Az ötlet az ősi kozmológiai koncepciókra vezethető vissza: régebben ugyanis az univerzumot gyakran egyfajta óriási, összekapcsolt spirálként képzelték el. Ezen nézet alapján a világegyetem minden eleme összekapcsolódik egy dinamikus, forgó mintázatban, míg a jelenlegi tudományos felfogás alapján tehát az űrben lévő tárgyak a gravitáció és más fizikai erők hatására mozognak.

Az talán nyilvánvaló, hogy a tudományos közösség jelentős szkepticizmussal fogadja ezeket az állításokat. A kritikusok, mint Stephen Holler, a fizika tudományának a docense, azzal érvelnek, hogy a Doppler-effektus nem csupán elmélet, hanem egy jól megalapozott tudományos elv, amely működését különféle területeken, a csillagászattól az orvosi képalkotásig számtalanszor demonstrálták. Holler külön kitér a Doppler-spektroszkópiára, valamint annak az alkalmazására a csillagászatban, ami segít megértenünk a csillagok és bolygók kémiai összetételét: a Doppler-spektroszkópia egy olyan módszer, amellyel a távoli égitestek által kibocsátott fény spektrális vonalait vizsgáljuk, és összehasonlítjuk azokat a Földön ismert kémiai anyagok spektrális vonalaival. Ha egy spektrális vonal eltolódik (vöröseltolódás vagy kékeltolódás formájában), az információt szolgáltat az égitest mozgásáról és kémiai összetételéről.

Holler szerint az igaz, hogy bár nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy az Ősrobbanás-elmélet helyes-e, de jelenleg mégis ez szolgál a legjobb magyarázattal az univerzum eredetére vonatkozóan. Hozzáteszi azt is, hogy a tudományos közösség a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján működik, és jelenleg nincs olyan adat, amely alátámasztaná, hogy az Ősrobbanás-elmélet téves, így aztán szerinte az a fontos, hogy a bizonyítékok által kijelölt irányba haladjunk, és ne fogadjunk el alternatív magyarázatokat, amelyeket viszont nem támasztanak alá megbízható bizonyítékok.

Holler szerint az ősrobbanást alátámasztó megfigyeléses bizonyítékok ugyanis robusztusak, számos egymástól független vizsgálatból származnak, amelyek megerősítik az elméletnek az univerzum korára, a galaxisok eloszlására és a korai univerzumból visszamaradt háttérsugárzásra vonatkozó predikcióit.