Ősi jég villan elő a Mars hegységeiben ezen a képen

2020 / 10 / 16 / Felkai Ádám
Ősi jég villan elő a Mars hegységeiben ezen a képen
A felszín alatt a vörös bolygó felszínének harmadát jég borítja.

A fenti megállapítás nem csak a klímaviszony miatt fontos, hanem hogy majd az asztronauták számára ebből lehessen ivóvizet előállítani. Időnként pedig ez a jég a felszíni felvételeken is előkerül, mint a lenti képen is. A barna, poros sziklafalon keresztülragyog a jég világos kékje. Mivel pedig a sziklák változnak, például jégdarabok gurulnak le a sziklák aljába, a NASA tudósai többször is átnézik az ezekről a helyekről készült felvételeket.

(Kép:NASA/JPL-Caltech/University of Arizona)


Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
A Föld 5 milliárd éves, de meddig él egy bolygó?
A Föld 5 milliárd éves, de meddig él egy bolygó?
A Nap egyszer felfúvódik, a tengerek eltűnnek – de vajon meddig él egy bolygó, és mitől „hal meg” valójában?
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.