Az, hogy emberek tömege akar folyamatosan A-ból B-be eljutni, a modern kor fejleménye. Mióta pedig az igény felmerült, a legrangosabb elmék dugták össze a koponyáikat, hogy úrrá legyenek a káoszon, amit úgy nevezünk: nagyvárosi tömegközlekedés. Őrült helyzet, melyben egyetlen ötlet sem lehet elég őrült, ha a kényelem, a gyorsaság és a szabadság ígéretével kecsegtet. A továbbiakban elszánt feltalálók, minden hájjal megkent gazfickók és tréfamesterek javaslatait mutatjuk be.

Hyperloop

2013-ban Kalifornia állam elfogadta a terveket egy 1100 km hosszú, kizárólag személyszállítás céljára használható vasútvonal építésére (a dolog egyébként régóta terítéken volt). Az állam számításai szerint az egész tokkal-vonóval 70 milliárd dollárba került volna. Ekkor lépett a képbe Elon Musk, aki bejelentette, hogy az ő cége sokkal olcsóbban (konkrétan ennek az árnak a tizedéért) meg tudna építeni egy jóval gyorsabb vasutat. Vagy valami hasonlót.

Végül kiderült, hogy Musk terve egyenesen a Jetson családból pattant elő: a dolog alapja egy légritkított csőben haladó kapszula lenne, ez utóbbiba szállnának be az utasok. Musk 7,5 milliárd dolláros költségvetéssel kalkulált. Valamivel később aztán elengedte a dolgot, és a terveket közkinccsé minősítette, hogy más cég építhesse meg a Hyperloopot. Alakultak is start upok, amelyek szívesen továbbfejlesztenék a projektet, a Hyperloop One például a Virgint tulajdonló, excentrikus milliárdos Richard Branson projektje, de számtalan egyéb vállalkozás is rámozdult a tervekre.

A kritikusok szerint viszont sok dolog nem tisztázott. Egyesek szerint Musk már eleve durván alul tervezte a költségvetést, problémás a hőelvezetés, azt pedig talán nem kell részletezni, hogy egy zárt csőrendszerben a mentés baleset esetén miféle nehézségekbe ütközhet. Így 6 év távlatából az egész inkább tűnik ügyes marketing trükknek, mint a tömegközlekedés retro-futurisztikus jövőjének.

A kínai lábas busz

A „lábakkal” rendelkező kínai busz pár éve nagy feltűnést keltett netszerte. Tipikusan az az ötlet, amiről először az ember azt gondolja: hogy nem jutott ez eddig senki eszébe? Legalábbis az illető egészen addig gondolja ezt, amíg pár pillanattal később egy egész sereg felmerülő probléma be nem ugrik neki. De nézzük az előnyöket! A busz nem igényelne új úthálózatot, hiszen mintegy ráfeküdne a forgalomra: a konkrét személyszállítás afelett történne. Ez a felfelé terjeszkedés elve a tömegközlekedésre átültetve.

Ám akármennyire is zseniális elsőre, az embernek csak eszébe jutnak a felüljárók és a kanyarok, eme buszcsoda kriptonitjai. Ezt a kritikusok is így látták, akik szerint az előbbi két útelem megoldhatatlan kihívást jelentene a jármű számára. Olyan kihívást, amivel nyilván senki soha nem is akart kezdeni semmit, mivel az egész elképzelés inkább egy átverés volt. Egy évnyi tesztelés után a dologgal nem foglalkozott senki, és 30 embert, akik a céghez verbuváltak gyanútlan befektetőket, még 2017 nyarán letartóztatott a rendőrség.

A torontói Velo-City

Emlékszik valaki arra, amikor Douglas Adams regényében a delfinek megköszönik a halakat, és lelépnek halálra szánt planétánkról? A Velo-City valami ilyesmit jelent, csak a biciklistáknak. Az elképzelések szerint a kétkerekűek kedvelői megköszönhették volna a pár halálközeli élményt az autósoknak, az anyázást a gyalogosoknak, és a magasba, a forgalom fölé távozhattak volna, ahol semmi sem árthat nekik, még az időjárás sem.

A Velo-City tehát kicsit a Hyperloopra emlékeztet abban az értelemben, hogy a közlekedés zárt csőrendszerben történik (egyébként a terv annál korábbi, Chris Hardwicke építész még 2006-ban állt vele elő), csak éppen ez a rendszer a forgalom felett, a magasvasúthoz hasonlóan fut, és nem kapszulák repkednek benne, hanem cangások tekernek. A tervből végül anyagi okok miatt nem lett semmi.

A Velo-City kicsit az eddigi elképzelések ellentéte. Azok első blikkre tűntek jó ötletnek, majd némi töprenkedés után kevésbé, de őszintén: egy ilyen zárt, a várost áthálózó, kifejezetten biciklizésre szánt útrendszer nem is feltétlen akkora őrültség, hiszen biztonságos, egészséges és környezetbarát helyváltoztatást tesz lehetővé egész évben.

Kolelinio

A Kolelinio az az ötlet, amely akár a 8 éves lányomban is megfoganhatott volna némi libegőzés után: mi lenne, ha hazafelé nem buszoznánk, hanem libegőznénk? A Kolelinio tehát egy várost átszelő libegőrendszer vagy sílift hálózat. Ha most a tisztelt olvasó csak pislog, hogy miért vagy hogy, az nem csoda, de a magyarázat minderre: a Kolelinio egy vicc. Elég csak felmenni a cég honlapjára, és látható, ők sem gondolták komolyan ezt az egészet. Ettől függetlenül egy boldogabb világban mind kolelinióznánk a melóba.

Passing Cloud

A Passing Cloud egy oximoron, a ráérősök tömegközlekedése. Előnye, hogy teljesen környezetbarát, a hátránya minden más. Ez utóbbiak közül hirtelen válogatva a legégetőbbnek azt mondanám, hogy mivel az eszköz nem csak a szél energiájával halad, de az irányt is ez a természeti erő jelöli ki a számára, ezért úti célunk elérése, amennyiben az éppen nem szélirányban van, nem annyira fog sikerülni. Ám ez csak az első, felületes ítélet, mert kicsit jobban átrágva a dolgot, legnagyobb hibának mégiscsak az utas erősen valószínűsíthető elmúlását mondanám.

A Passing Cloud ugyanis nincs biztonsági berendezéssel felszerelve, csak repül, amerre a szél viszi, a kedves utasok pedig reménykednek a legjobbakban – persze az oxigénhiány, a fagyhalál és a mélybe zuhanás közelgő ígérete bárkiből kiöli az optimistát. Egy előnye mégis van: rosszabb, mint bármi, amit a BKK ki tud találni a számunkra, szóval elég csak rágondolni, és az ember máris hálásan mosolyog a gyomrába könyöklőre. (Természetesen Kolelinióhoz hasonlóan ez is egy művészeti projekt.)

(Képek: Pixabay, dezeen, forrás: Vice, Wikipedia)