A Lófej-köd az Orion csillagképben található a Földtől körülbelül 1300 fényévre és viszonylagos közelsége miatt az egyik legjobban ismert és legalaposabban vizsgált sötét ködöt képviseli, aminek részleteit nemrégiben a James Webb Űrteleszkóp tárta fel. A sötét ködök, úgymint a Lófej-köd, a Pipa-köd vagy a Szeneszsák-köd csillagközi porból álló nebulák, amelyek nevüket sűrűségük miatt kapták: a molekuláris anyagfelhők "mögött" lévő objektumok fénye ugyanis nem tud áthatolni ezeken a ködökön, a látható fény tartományában mérő megfigyelőeszközök így az űr sötét részletét látják, mikor az objektumok irányába néznek. A Lófej-ködöt nagyrészt molekuláris hidrogén alkotja, de tartalmaz szén-monoxidot is és a belevegyülő porszemcsék sötétebbé teszik a gázt.

A Lófej-ködről a James Webb készített néhány hónapja a szokásosnál részletesebb felvételeket a MIRI és NIRCam kameráival, amelyek infravörös tartományban mutatják be a nebula külső széleinek szegmenseit. A köd mögül a széleken előtűnő fényt egy csillag, a Sigma Orionis ragyogása okozza és a nebulát körbevevő gázfelhők az idők során már eltűntek, később ez lesz a sorsa a Lófej-ködnek is. A csillagászok szerint körülbelül ötmillió (maximum tízmillió) éve lehet még a ködnek, mielőtt teljesen szétoszlik és semmivé válik. Egy 2006-ban publikált tanulmány alapján, amelynek megfigyeléseit a SCUBA (Submillimetre Common-User Bolometer Array) felvételeire alapozták, a ló "torka" sűrűbb réteget rejt, ami ellenállóbb a rá ható erőkkel szemben, de előbb-utóbb ez is megsemmisül majd.

A köd tanulmányozása lehetőséget ad a csillagközi gázok és a sugárzás interakciójának alaposabb megismerésére és az úgynevezett PDR-ek (photon-dominated region) kutatására.

(Fotó: ESA/Webb, NASA, CSA, K. Misselt/University of Arizona, Abergel/IAS/University Paris-Saclay, CNRS)