Látogatóban

Az Oumuamuát 2017. október 19-én vették észre a Hawaii Egyetem Pan-StaRRS1 teleszkópjával, amelyet a NASA finanszíroz a Near-Earth Object Observations (NEOO) program keretében. A program célja – ahogy az a nevéből sejthető –, hogy üstökösöket és aszteroidákat figyeljen a Föld közelében. Az Oumuamua egyébként hawaii szó, és nagyjából azt jelenti, hogy felfedező. Az objektum a csillagrendszerünket 2019 januárjában hagyta el.

Se nem aszteroida, se nem üstökös

Első látogatóként egy másik csillagrendszerből az Oumuamua akkor is fokozott érdeklődésre tarthatott volna számot, ha nincs az a több szokatlan körülmény, amelyek miatt megnyugtató módon máig nem tudjuk ezt az objektumot bekategorizálni.

A hasonló tárgyak a világűrben ugyanis két csoportba eshetnek: vagy aszteroidák vagy üstökösök. A gond az, hogy az Oumuamua ezek egyikére sem hasonlít, se alakjában, se mozgásában.

A mérések az objektumot szivar alakúnak találták, vagyis az Oumuamua jóval hosszabb (~400m), mint amilyen széles (~40m). Ez már önmagában is elég zavarba ejtő, hiszen ez 1:10-hez szélesség-hossz arányt jelent, míg az eddig megfigyelt aszteroidák és üstökösök esetén ez az arány legfeljebb 1:3-hoz volt. Az objektumot amúgy kezdetben üstökösként tartották számon, csak amikor elrepült a nap mellett, kiderült, hogy mégsem az.

A nap melege ugyanis fel szokta szabadítani az üstökösből a gázokat, és az így létrejövő gázkilökődéstől „nő” az üstökösnek csóvája. Ilyesmit azonban ezúttal nem vettek észre. Már-már mindenki megnyugodott, hogy a látogató akkor aszteroida, amikor az Oumuamua elkezdett gyorsulni, ami viszont üstökösökre jellemző tulajdonság és épp az említett gázkilökődés okozza.

Nem mondom, hogy űrhajó, de ez egy űrhajó

Képzeljük el, hogy megint 2017 van: folyamatos a bizonytalanság az Oumuamua körül, még tekintélyesebb újságoknak is hoz valamennyi olvasottságot. Hova lehet ezt fokozni? Egyszerűen benne volt a levegőben, hogy valaki egy idegen civilizáció mesterséges termékének feltételezze, a lényeg csak, hogy ez az illető ne egy fóliasapkás laposföld-hívő legyen (már persze ha a lapos Föld elmélet megengedi egyáltalán az űrhajók létezését).

Ekkor jöttek a Harvard Smithsonian Center for Astrophysics kutatói, akik egy öt oldalas tanulmányban felvetették annak a lehetőségét, hogy az Oumuamua egy idegen civilizáció terméke. Szerintük az objektum akár egy szonda is lehet, amit szándékosan küldött valaki a Föld közelébe. Az elméletüket éppen a fent kifejtett teljesen váratlan, aszteroidára egyáltalán nem jellemző gyorsulásra alapozták.

A szerzők a tanulmányban amellett érvelnek, hogyha valóban mesterséges járműről van szó, akkor nem kizárt, hogy az Oumuamua egy napvitorlás (light sail). Arra is rámutatnak, hogy hasonló elven működő hajók már a Földön is léteznek. A technológia lényege, hogy a gyorsulást a Nap (vagy bármely egyéb fényforrás) sugárnyomásával érik el. A napvitorlás egyébként egyelőre kísérleti fázisban van.

A Harvard kutatói azt is leírják, hogy az objektum szokatlan pályája és nagy sebessége arra utalhatnak, hogy az Oumuamua valójában már nem is működőképes. Mindez az objektum több anomáliáját is megmagyarázná. A tanulmány szerint ezek közé tartoznak a már korábban felsoroltak, tehát az alak és a gyorsulás, de ide sorolják az alacsony hőkibocsájtást, amely erős fényvisszaverőképességre utal, illetve a tárgy letérését a Kepler pályáról anélkül, hogy az üstökösökre jellemző csóvának vagy pörgő mozgásnak bármiféle nyoma is lenne.

Hurrá, idegenek! Vagy mégsem...

A napvitorla elmélettel lényegében éppen az a baj, mint az összes többivel az Oumuamua kapcsán, tehát hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján könnyen cáfolható. A CNN-nek nyilatkozó szakértő legalábbis játszi könnyedséggel darabokra szedte azt.

Érvelése szerint bármely hasonló szerkezet a csillagrendszerek közti térben bevonná a vitorlát, hogy így kímélje azt a sérüléstől, mivel bármiféle erősebb fényforrás híján úgysincs annak semmi haszna. Amikor pedig az eszköz belép a csillagrendszerbe, felvonná a vitorlát, és ekkor ennek ragyogóan kellene világítania, aminek lenne nyoma. Persze erre lehetne érv, hogy az Oumuamua már nem működőképes, és ezért a vitorla felvonva maradt és por fedi, de a szakértő szerint ebben az esetben is csak a menetirányra néző oldalát fedné a por (ahogy a bogarak placcsannak szét a szélvédőn), a másik jól érzékelhetően ragyogna. Ráadásul egy hasonló járműnek a mozgása is sokkal simább lenne, még ha sérült is.

A másik probléma, hogy a napvitorlás a kilövés után nem tud pályát módosítani, így viszont nem a legideálisabb jármű a csillagrendszerek közti utazásra, hiszen az űrben minden folyton mozgásban van, ezért egy idegen civilizációnak is gondja lenne, hogy a célállomást kiszámítsa. Arról nem is szólva, hogy mi szükség olyan hajóra, amely évmilliók alatt ér célt.

A szakértő végül Carl Sagant idézi, aki szerint a rendkívüli feltételezések rendkívüli bizonyítékot igényelnek. Azonban ebben az esetben még sima bizonyítékból sem akad elég. Valójában az Oumuamua olyan gyorsan átszáguldott a csillagrendszerünkön, hogy nem lehetett elég ideig megfigyelni, így pedig a legvadabb teóriáknak is jutott hely.

És akkor jött Borisov

Az Oumuamua jött és ment, de hamarosan egy újabb csillagközi látogató toppant piciny rendszerünkbe: Borisov. Borisovot idén augusztus 30-án vette észre egy amatőr csillagász, bizonyos Gennadiy Borisov.

Borisov teljesen normális üstökös, aki tudja, hogy kell vendégségben viselkedni, ennek megfelelően alakra, méretre éppen olyan, mint egy üstökös, sőt csóvája is van – ami ugye sosem árt. Borisovra tehát a wikipedia is úgy hivatkozik, mint a második, észlelt, más csillagrendszerből érkezett látogató és mint az első csillagközi üstökös.

Borisov a saját jogán is elég érdekes, de csak aláhúzza az Oumuamua problémáját.

Ha az ugyanis se nem üstökös, valószínűleg nem aszteroida, és nem is napvitorlás, akkor mégis mi? Ennek megválaszolásához valószínűleg hosszabban kellene megfigyelnünk ezt a messziről jött űrszivart, de erre kevés az esély, hisz az Oumuamua azóta már messze jár.

(Kép: NASA, Wikipedia)