Ha az ember a nevében hordja a sorsát, akkor a híres doktor nagy tettekre volt hivatott. Jóllehet a teljes név, Philippus Theophrastus Aureolus Bombastus von Hohenheim, részben saját kreálmány, a Paracelsus pedig teljes egészében egyéni szóalkotás. A Theophrastus keresztnév a szintén doktor, és meglehetősen autoriter apjától származik, amit azért ad a gyermeknek, mert sokra kell majd vinnie a tudományokban. Theophrastus ugyanis az egyik leghíresebb Arisztotelész tanítványra utal, többek között hozzá kötik az első növénytani rendszer megalkotását. Az Aureolus azonban már felvett név, ami annyit tesz, mint aranyló. A Paracelsus pedig teljesen egyéni szóalkotás. A Hohenheim családnévből származik (hohen), ami magyarul nagyot, magasat jelent, latinul azonban celsust. A para egy prepozíció, általában mellett, ritkábban felett a jelentése. A név elemzői szerint a Para-celsus annyit tesz tehát, mint a nagyobbnál is nagyobb. Más elmélet szerint a celsus tulajdonnév a híres római orvosra, Aulus Cornelius Celsusra utal, vagyis még tőle is nagyobb. Kortársai azonban nem így hívták a mestert. Akkoriban szokás volt a tudósokat születési helyük után elnevezni, így leginkább Helvetius Eremita, svájci remete néven emlegették. Ellenfelei pedig a Theophrastus nevet átköltötték Kakophrastusra, ami azt jelent, hogy csúfszavú, zavaros beszédű.

Akit egy lúd kergetett át Európán

Ellensége akadt bőven, jóval több, mint barátja. Nem véletlen, hogyha a jelleméről írnak, akkor minden esetben érezhető egyfajta mentegetőzés. Ráadásul elég esetlen, mivel ez leginkább egyetlen (neki tulajdonított) mondatában merül ki: „Az orvoslás legfőbb alapja a szeretet”. Egyébként elviselhetetlen természetű, mizantróp embernek írják le. Gyakran nevezik zseninek, de sokszor elhangzik a megalomán elmebeteg kifejezés is. A kortársak írásaiban az utóbbira jóval több példát találunk. Legnagyobb kritikusa a szintén svájci orvos, Thomas Erastus volt. Az italozás nem állt távol Paracelsustól – sokan úgy vélik májbaj okozta a halálát – és a rossz nyelvek szerint ilyenkor előszeretettel hangsúlyozta, hogy fogakkal született, azonnal tudott beszélni és járni. Termetre olyan nagy volt, hogy az édesanyját (talán Elsa Ottilie) négyfelé kellett vágni, hogy ő végre megszülethessen. Érthető módon ilyen és az ehhez hasonló megnyilvánulásai miatt kevesen szimpatizáltak vele. Egyébként a születési ideje sem teljesen bizonyos, bár nagy valószínűséggel 1493. november 11-én jött a világra Svájcban, Einsiedeln városában.

Ami azonban biztos, hogy akit ért, szidalmazott. Nem véletlenül járta be a korabeli Európát, sokáig sehol nem tudott megmaradni, mivel folyamatosan atrocitásokba került a kortárs tudósokkal. Bázelből például – ahol rövid ideig tanított – azért kellett elmenekülnie, mert nyilvánosan elégette az akkor rendkívül népszerű Claudius Galenus, római orvos és Avicenna, perzsa származású polihisztor műveit. Pökhendisége valószínűleg nem annak volt köszönhető, mert megtalálta az örök élet elixírjét, sokkal inkább annak, hogy híján volt a férfiasságának. Ez egyébként külső, nőies megjelenésében is megmutatkozott. Hogy miért nem voltak a doktornak heréi, arról leginkább csak legendák szólnak. Sokan egy gyermekkori, ismeretlen betegséget tesznek felelőssé. Mások egy megvadult libára esküsznek, amely a négy éves kisfiúnak kiharapta a heréit. Bár a kutya verzió hitelesebbnek tűnik. Mindenesetre sokan innen eredeztetik a doktor frusztrált és arrogáns természetét.

Kuruzsló vagy modern szemléletű újító

Paracelsus egy átmeneti korban élte le az életét, ami a középkori misztikus gondolkodásból a modernebb, tudományos szemlélet felé tart. Ahogy Michel Foucault francia filozófus és történész írja A szavak és dolgok című könyvében, a XVI. század végéig a hasonlóság meghatározó szerepet töltött be a nyugati kultúra tudásában. A világ láncolatot alkotott önmagával, a hasonlóságok száma pedig végtelen volt. A korszak és így Paracelsus gondolkodása is még ebben gyökerezett, ugyanakkor ezt próbálták meghaladni egy új, analitikus, egzaktabb szemlélettel. Míg sok kortárs gondolkodó, Erasmus, Kopernikusz, Ambroise Paré, Morus Tamás már ezt gyakorolta, addig Paracelsus kijelenti, hogy szignatúra és hasonlóságok nélkül nincsen tudás. Számára még ez a gondolkodás alapja. Példának okáért, nála még minden növény azt a betegséget gyógyítja, amire hasonlít, a Vérehulló fecskefű sárga szirma a sárgaságot, a Tüdőfű a tüdőt, a Füles kosbor rügye pedig a férfias potenciát. Ez a szemlélet nem sokkal később már gyermekdednek tűnik, ezért is kap annyi kritikát a következő századoktól a híres vagy inkább hírhedt tudós.

Véleménye szerint a szervezet egészséges egyensúlyát a bolygók tartják fenn, az orvos dolga pedig a megbomlott „planetáris egyensúlyt” helyreállítani. Minden szerv megfeleltethető egy égitestnek: a szív a Napnak, az agy a Holdnak, a tüdő a Merkúrnak, a máj a Jupiternek, a lép a Saturnusnak, az epe a Marsnak. Továbbá minden égitesthez fémek is rendelhetők: arany, ezüst, higany, cink, ólom, vas. A fémek eme szignatúrák mentén gyógyítanak. A test pedig három princípiumból tevődik össze: só, kén és higany. Mai szemmel ez szintén tudománytalannak tűnik. Az a szóbeszéd pedig, hogy meg akarta alkotni a homunkuluszt (mesterséges embert) szintén ennek a szemléletnek köszönhető.

Ugyanakkor vitathatatlan tény, hogy az utókor sok mindent köszönhet Paracelsusnak. Bár a hasonlóságokra és rejtett titkokra alapozza elméletei többségét, mégis a gyógyszerészet előfutárának nevezhető, aki elsők között gyógyított már nem csak növényekkel, de kémiai elemekkel is. Ő vezeti be például a higanyt, az arzént, az ólmot valamint az antimont az orvoslásba. Az arzént vírusos valamint bakteriális fertőzések ellen használta, mert ami nagy mennyiségben méreg, az kicsiben orvosság is lehet. Az antimont méregtelenítésre alkalmazta és sokak szerint neki köszönheti az utókor a laudanum nevű ópiumtinktúra feltalálását is. De szintén a nevéhez köthető a szifilisz első, valóban pontos leírása, illetőleg annak higannyal való kezelése.

Rendkívül termékeny publicista volt, de az általa írt művek pontos listája ismeretlen, mivel rajongói és ellenségei is sok könyvet adtak ki a neve alatt, mivel meglehetősen felkapott szerzőnek számított. Az akkori könyvkiadás és „tudós” szerzők erkölcsiségét most ne firtassuk. Az utókor olyan 80-100 könyvet – inkább füzetecskét – tulajdonít neki, ami így is döbbenetes szám, hiszen viszonylag fiatalon, 48 évesen hunyt el és élete nagy részét vándorlással töltötte. Magyarországon is járt, vélhetően Selmecbányán időzött a legtöbbet és ásványok tanulmányozásával foglalkozott. Félreértés ne essék, nem a bölcsek kövét kereste, hiszen azt megtalálni nem, csupán megalkotni lehet. Amennyiben pedig Paracelsus felismerte, hogy a biológiai létezésünket ilyen-olyan anyagok is befolyásolják, úgy talán magáénak is mondhatta a középkori tudás legtitokzatosabb és legkeresettebb kövét.

(Borítókép: A Quentin Matsys flamand festő által feltételezhetően Paracelsusról készített portré másolata a párizsi Louvre-ban, Forrás: Wikimedia Commons)