A forradalom után jutott a Louvre birtokába, ahonnan aztán nem került ki. Két alkalmat leszámítva. Először, amikor Napóleon úgy gondolta, a festmény sokkal szebben mutatna az ágya fölött, ezért átvitette hálószobájába, másodszor pedig 1911-ben. Utóbbi történet azonban felér egy jó krimivel.

Mondanunk sem kell, az eset óriási visszhangot keltett, a rendőrség mindent tűvé tett, hogy megtalálja a festményt, de egy szemernyi nem sok, annyi nyomra utaló jelet sem találtak, amin elindulhattak volna. Ezért elkezdték sorra venni, vajon kinek volt indítéka a lopásra. Így keveredett gyanúba Apollinaire, szürrealista francia költő, aki többször hangoztatta nyilvánosság előtt a Louvre porig égetését. Bár ő ezt csupán metaforának szánta, a hatóság emberei nem olvastak a sorok között. Kihallgatták a költőt, majd egy hétre előzetes letartóztatásba helyezték.

Pablo Picasso jó barátja volt a művésznek (nem mellesleg részese akart lenni az évszázad botrányának), ezért vallomást tett. Végül nem járt 'sikerrel', mert hiába hallgatták ki többször is, nem csukták le.

Két év tovaszállt, mire a Mona Lisa előkerült, és mint kiderült, a huszadik század legnagyobb műkincslopását egy olasz szobafestő-mázoló, Vincenzo Perugia követte el. A férfi 1908-ban költözött Párizsba, majd csakhamar a Louvre alkalmazásába állt. Nem kerített nagy feneket a lopásnak, egyszerűen tovább maradt zárás után, kivágta a képet keretéből, másnap nyitáskor pedig feltűnés nélkül a köpenye alá rejtette, és kisétált vele az utcára.

A lebukás pillanata

1913. novemberéig színét sem láthatták a tolvajnak, ám akkor olyan szarvas hibát vétett, ami végül vesztét okozta. Perugia levelet írt Alfredo Geri firenzei műkereskedőnek, és ötszáz olasz líráért eladásra kínálta a festményt. Geri viszont csőbe húzta, mondván az üzlet nyélbeütése előtt szeretne megbizonyosodni a mű eredetiségéről, ezért kölcsönkérte további vizsgálatokra. Valójában szó sem volt vizsgálatról, a kereskedő azonnal a rendőrségre ment, és felnyomta Perugiat.

A rabló vallomása szerint tettét kizárólag hazafias érdekek vezérelték, mivel a festmény méltó helye Olaszországban lett volna, ha Napóleon nem rabolja el népétől. Nos igen, Perugia történelmi ismeretei hagytak némi kivetnivalót maguk után. Egy év börtönre ítélték, de hét hónap jó magaviselet után kiengedték, Olaszországban pedig haláláig nemzeti hősként ünnepelték. Legalábbis így szól a mese.

(Fotó: Pixabay, Artsy.net)