Rejtett üvegházak a Holdon - így élhetnek az űrhajósok távoli égitesteken 2023 / 02 / 12 / Bobák Zsófia

A PneumoCell cég 2021-ben kezdte meg az Európai Űrügynökség támogatásával megvalósuló tanulmányát, amelynek keretében egy felfújható űrbázis kivitelezésének lehetőségeit vizsgálták, amiben a jövőben akár a Holdon, akár a Marson, hosszabb távon és fenntartható módon élhetnek az űrhajósok. A Holdra épített PneumoPlanetben üvegházakban termesztenék az élelmiszereket az asztronauták, a növények fotoszintéziséhez szükséges fényt pedig a bázison kívül elhelyezett, a Nap irányát követő, forgó tükrökkel gyűjtenék be és irányítanák az üvegházba. A módszerrel körülbelül 65 kilowatt energiát biztosítanának, ami a számítások szerint elegendő a 16 tervezett üvegház növényeinek ellátásához. Az embereknek szállást adó helyiségek szintén egy mesterséges domb alatt helyezkednének el, ahol az előgyártott, felfújható struktúrákat 4-5 méter regolittal (holdporral) borítanák, ez nyújtana védelmet a sugárzás és a mikrometeoritok ellen. Az oxigén újrahasznosításával és a helyben termelt élelmiszerekkel a bázis önfenntartó módon működhetne, így kényelmesebb és megvalósítható megoldást jelentene a hosszabb távú holdmissziók során.
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.