Repülő nélkül repülni? Egészen közel jutottunk hozzá

2020 / 09 / 13 / Felkai Ádám
Repülő nélkül repülni? Egészen közel jutottunk hozzá
A Jet Suit nem csak egy rakétahátizsák, bár alapelvében talán hasonlít rá. Ám a repülésre alkalmas öltözék inkább a képregényből ismert Vasember felszerelésére hasonlít.

A Gravity Industries, ez az angliai Salisbury-ben működő startup hozta össze a világ legmenőbb Jet Suit-ját, egy öltözéket, amelyben olyan könnyedén és elegánsan repülhetünk, mint Vasember a filmekben és a képregényekben. A rendszer lényege az öt mini repülőgép-motor: ezekből kettő-kettő található a karokon, egy pedig a háton.

Kérdés, hogy mennyire könnyű ezt az 1050 lóerős gépet elvezetni. A cég vezérigazgatója, Richard Browning szerint egy tornász például harmadik próbálkozásra birkózott meg a feladattal. Másképp fogalmazva: az akár 60 kilométer per órás sebességgel hasító eszközzel egy jó fizikai adottságú személy könnyen tud repülni. Browning hozzátette azt is, hogy a tornászon kívül másoknak azért nehezebben ment a tanulás.

Mielőtt sietnénk megrendelni az eszközt, pár dologgal nem árt tisztában lennünk. Az egyik az ár. A Jet Suit nem olcsó, 440 000 dollárba kerül. Ráadásul iszonyat zajos, ami nem is csoda: lényegében repülőmotorokkal aggattuk tele magunkat. Ráadásul a kerozint zabáló gép egyelőre csak 8 percig képes a levegőben tartózkodni, és csak 85 kilónál könnyebb személy használhatja. Vagyis ez egyelőre még nem annyira egy Vasember páncél, mint inkább egy Vasember páncél nagyon korai prototípusa.

Ám nincs is ezzel gond, ezzel Browning is tisztában van, és jelenleg különböző események, fellépések és bemutatók jegyáraiból szeretné összehozni a további fejlesztésekhez szükséges összeget. A cél ugyanis egy halkabb, elektromos változat kifejlesztése.

Mindezzel pedig el is érkeztünk a cikk apropójához, Browning ugyanis nagy showman (ha eddig nem lett volna egyértelmű a fentebbi Twitter-bejegyzés alapján, amelyen Sam Rogers, a cég egyik tervezője, valamint pilótája repül), és a Gravity Industries YouTube csatornáján páratlan videókon örökített meg sci-fi filmekbe illő jeleneteket. Olyat például, mint a lentebb látható felvétel arról, miként lehet egy ilyen eszközzel megrohanni egy hadihajót.

Vagy mint ez a lenti felvétel egy meg sem született sportról, a Jet Suit-versenyről:

Ám mind közül a kedvencem ez a relaxálásra is alkalmas, a gyönyörű, izlandi kirándulás, ahogy az ember átrepül a már-már idegen bolygó felszínének ható vidék felett.

Reméljük, hogy Browning egy nap eléri a saját és az emberiség nagy kollektív álmát: azt hogy minél szabadabban, minél kevesebb kötöttség mellett emelkedjünk fel a levegőbe!

(Kép: Gravity Industries/Facebook)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
A VMX-1 Obsidian Iceberg hadgyakorlat már egy lehetséges csendes-óceáni hadszíntérre készül, elsősorban Kína ellen.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.