Ritka csillagászati esemény tanúi lehetünk a tavaszi égbolton, miután a C/2025 R3 (PANSTARRS) üstökös olyan hosszú útról tér vissza központi csillagunk közelébe, amely az emberi léptékkel mérve szinte felfoghatatlan.
Az Oort-felhőből származó jég- és kőzetdarab keringési ideje hozzávetőlegesen 170 ezer évre tehető. Hogy ezt kontextusba helyezzük: amikor ez az égitest legutóbb a belső Naprendszerben járt, a modern ember még éppen csak megkezdte első lépéseit az afrikai szavannákon túli világ felfedezésére, legfejlettebb technikai vívmányainkat pedig a kezdetleges tűzhasználat és a pattintott kőeszközök jelentették.
Ez a rendkívüli időköz teszi a mostani látogatást valódi, egyszeri alkalommal kínálkozó lehetőséggé a megfigyelők számára.
A Pan-STARRS égboltfelmérő program által tavaly szeptemberben felfedezett égitest a Naphoz közeledve látványos fényesedésbe kezdett, és mostanra, április 16-ra elérte a 3-as vagy 4-es magnitúdót. Bár ez az érték elméletileg a szabad szemmel való láthatóság határán belül van, az észlelés mostanra komoly kihívássá vált. Mivel az üstökös fénye nem egy pontban sűrűsödik össze, mint a csillagoké, hanem eloszlik a kómában és a csóvában, a fényszennyezett városi égről már szinte láthatatlan. Sötét, vidéki égbolton ugyan még kiszúrható egy halvány, elmosódott pamacsként, de a teljesebb vizuális élményhez most már elengedhetetlen egy egyszerű kézi távcső vagy binokulár használata.
Mivel az április 16-i hajnali alkalom már mögöttünk van, a magyarországi megfigyelőknek már csak három lehetőségük maradt az észlelésre.
Az égitest a következő napokban a hajnali égbolton, nagyjából egy órával napkelte előtt kereshető fel a keleti horizont felett, a Pegazus csillagképben. Április 17-én és 18-án hajnali háromnegyed öt körül érdemes elkezdeni a keresést, de fel kell készülni rá, hogy az üstökös már nagyon alacsonyan, a horizont közeli pára és a kezdődő pirkadat fényében mutatkozik meg. A megfigyeléshez elengedhetetlen a teljesen tiszta, tereptárgyaktól mentes keleti látóhatár, mivel minden egyes nappal közelebb kerülünk a horizonthoz.
Ahogy közeledünk az április 19-i napközelséghez, azaz a perihéliumhoz, az égitest látszólagos fényessége az előrejelzések szerint eléri a maximumát a porszemcséken történő fényszóródás miatt. Ugyanakkor a Nap közelsége miatti szürkület egyre nehezebbé teszi a látvány kiélvezését.
Az utolsó hazai megfigyelési ablak április 19-én hajnalban nyílik, ekkor azonban már csak 6 fokos magasságban látható utoljára a gyorsan világosodó égen, mielőtt dél felé távozva végleg eltűnik a szemünk elől.
Aki tehát nem szeretne lemaradni erről a 170 ezer évente esedékes látogatóról, annak a holnap hajnaltól kezdődő végső visszaszámlálás során érdemes utoljára próbálkoznia, mielőtt az üstökös megkezdené mérhetetlenül hosszú útját vissza, a Naprendszer fagyos peremvidéke felé.
(Forrás: IFL Science, Svábhegyi Csillagvizsgáló, MTI, fotó: Wikimédia / Dimitrios Katevainis)
Ez is érdekelhet:
