Rudolph Fentz időutazása
Rudolph Fentz időutazása
2019 / 11 / 14 / Felkai Ádám
Nincs is jobb annál időnként, mint különböző, rejtélyes történeteket előadni a barátainknak, majd felszólítani őket, hogy erre mondjanak valamit. Jellemzően nem tudnak. Legfeljebb egy vállrándítás kíséretében citálják Hamlet idevágó szavait, vagyis hogy:

„Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”

Rudolph Fentz rejtélyes eltűnése, majd a semmiből előkeveredése éppen ilyen, bölcselmünk álmodásán túlmutató sztori.

1950, New York

A történet szerint 1950-ben a semmiből egy harmincéves férfi bukkant fel a Time Square közepén. A férfi zavarodottnak tűnt, csodálkozva bámulta az autókat és a táblákat, mintha azelőtt még sosem látott volna ilyeneket. Majd nem sokkal később, amikor megkísérelt keresztülrohanni az utcán a tilos jelzés ellenére, elgázolta őt egy taxi. Ekkor az ismeretlen férfi életét vesztette.

A zsebeiben aztán a hatóságok különböző érmékre és bankjegyekre bukkantak, melyeket már évtizedekkel korábban kivontak a forgalomból, ráadásul ezek nagy része kiváló állapotban volt. A férfinál talált holmik olyan üzletekből származtak, melyek már rég lehúzták a rolót. Ráakadtak egy levélre is, melyet 1876-ban pecsételtek le. Végül személyes iratokat is találtak, ezek alapján az elhunyt neve Rudolph Fentz volt, és az Ötödik sugárúton lakott.

A további nyomozás azonban zsákutcába vezetett. A telefonkönyvben senkit sem találtak Rudolph Fentz néven, az ötödik sugárúti címen pedig évek óta egy bolt működött, Rudolph Fentzről pedig senki sem hallott a környéken. Az elhunyt ujjlenyomatai nem egyeztek senkiével a nyilvántartásból, és egyetlen keresett eltűntre sem illett a férfi személyleírása.

Már-már úgy tűnt, sosem tudják meg, ki volt a rejtélyes elhunyt, amikor a nyomozótiszt egy öreg telefonkönyvben talált egy ifjabb Rudolph Fentzet. Az ifjabb Fentz úr ekkor a hatvanas éveiben járt volna, ha nem hal meg öt évvel korábban. A rendőrség végül levélben elérte az özvegyét, aki azóta Floridába költözött. Az özvegy elmesélte nekik, hogy a férje édesapja egy nap leugrott sétálni a Time Square-re valamikor az 1870-es években, és soha többé nem került elő.

A rendőrség ezután előbányászta a réges-régi aktát az eltűnt Rudolph Fentzről, és ebben a férfi személyleírása, és az általa viselt ruházat megfelelt az elhunyténak.

Na, erre mit mondasz?

Rudolph Fentz története többféle formában és variációban bukkant fel a hetvenes évek óta, ám egyetlen dolog mindig közös ezekben: az eseményekre más magyarázat nincs az időutazáson kívül.

Ám mielőtt sietnénk a gimis fizikatanárunk orra alá dörgölni Rudolph Fentz történetét, azért tegyük helyre a dolgokat: mindez puszta kitaláció. Olyannyira, hogy az egész egy Jack Finney novella, az I’m Scared része. Az I'm Scared először 1951-ben jelent meg a Collier’s magazinban. A történet szerint a narrátor különböző esetek után nyomoz, melyek az időutazás lehetőségét bizonyítják. Ezek egyike, a leghosszabb, Rudolph Fentz sztorija.

Jack Finney amúgy nagyon jó sci-fi és horror író, legismertebb regénye a Body Snatchers, amelyet számtalanszor adaptáltak vászonra, ezek közül a leghíresebb talán a 1978-as, Philip Kaufman-féle A testrablók támadása.

(Kép: Pixabay, Forrás: Snopes.com)

(Shakespeare Hamletjét Arany János fordításában idéztük)

 

Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Másfél évszázad után megszűnik az egyik legrégebbi tudományos folyóirat
Másfél évszázad után megszűnik az egyik legrégebbi tudományos folyóirat
Charles Darwin felfedezéseiről újdonságként számolhatott be a Popular Science a tizenkilencedik század végén.
Mi történik a világban és az Univerzumban egyetlen másodperc leforgása alatt?
Mi történik a világban és az Univerzumban egyetlen másodperc leforgása alatt?
Egy másodperc egy szemvillanás – mégis ezen idő alatt is elképesztő mértékben történnek dolgok – velünk emberekkel, és odafent a Kozmoszban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.