1945. július 16-án az új-mexikói Jornada del Muerto sivatagban olyan eseményre került sor, ami megváltoztatta a történelem menetét: ekkor robbantották fel az első atombombát tesztelési céllal, hogy felmérjék, milyen hatásai vannak az újfajta pusztító fegyvernek. A plutóniumbomba, amit Gadgetnek neveztek el, egy úgynevezett implóziós szerkezet volt, vagyis a gömb alakú struktúrában elhelyezett robbanóanyagok detonációjának ereje nyomta össze a középen található plutóniumot olyan erővel, hogy az szuperkritikus állapotba került, és beindult a láncreakció.

A Gadget felrobbantása több szempontból is nem várt következményekkel járt: a robbanás ereje sokkal nagyobb volt, mint amire előzetesen számítottak a tudósok, a teszttornyot teljesen megsemmisítette, és a robbanás körüli terület homokját megolvasztotta - ez utóbbi hatás révén egy egészen újfajta anyag, a Trinityről elnevezett tinitit jött létre. A trinitit zöldes, időnként pirosas színű, kristályos szilikátüveg, ami értelemszerűen radioaktív, és a teszt után, az ötvenes években nagyrészt eltávolították vagy betemették a maradványait a sivatagban a hatóságok, de addigra sok darab gyűjtők kezébe került, egyes példányokat pedig a kutatók vizsgálnak a világ több pontján. A trinitit radioaktivitása nem veszélyes mértékű a Sugárzási és Radioaktivitási Múzeum leírása szerint, de a sugárzás mértéke a darab nagyságától és a “születési helyének” a ground zerótól (a robbantás helyszínétől) való távolságától függ.

A trinititet tehát régóta ismerik a kutatók, de egy különleges tulajdonságukra csak most figyeltek fel, mikor a Firenzei Egyetem szakértői és kollégáik alapos vizsgálatoknak vetették alá az anyagot. A Luca Bindi által vezetett nemzetközi csapat felfedezte, hogy a trinitit egy sötét vörös fajtája, ami olvadt fémet is tartalmaz a megsemmisülő teszttoronyból, egészen egyedülálló szerkezetű: egy klatrát, amely kalciumon, rézen és szilíciumon alapul.

Az egyetem beszámolója szerint ilyen szerkezetet korábban soha nem találtak, sem a természetben, sem laboratóriumban előállított mesterséges vegyületként.

A klarátban a szilíciumatomok körbefogják a középre bezárt réz-, és kalciumatomokat, és együtt 12 és 14 oldalú kristályhálót alkotnak. Ez a kristályszerkezet a másodperc törtrésze alatt kialakuló, extrém körülmények hatására jött létre, és éppen emiatt nagyon nehéz laboratóriumi környezetben ehhez hasonló struktúrát alkotni.

“Az olyan események, mint a nukleáris robbanások, villámcsapások vagy meteoritcsapások úgy működnek, mint a valódi természetes laboratóriumok" - magyarázták a kutatók - “Lehetővé teszik, hogy megfigyeljük azokat az anyagformákat, amelyeket a laboratóriumban nem tudunk könnyen reprodukálni."

(Fotó: Firenzei Egyetem, MAI-Image-2e)

Az atombomba aranykora Las Vegasban Még az apokalipszis is mulatságos, ha a világ szórakoztató központjából figyeli az ember. De aztán jön a kijózanodás.