Sikeres volt az Ingenuity tesztrepülése a Marson

2021 / 04 / 19 / Felkai Ádám
Sikeres volt az Ingenuity tesztrepülése a Marson
Először hajtott végre az emberiség motoros repülést egy idegen égitesten.

Az Ingenuity jelentősége túlmutat azon, hogy egy helikopterszerű drón repked pár másodpercig a Marson – az az emberiség első motoros repülése egy idegen égitesten. A történelmi eseményre a NASA egy aprósággal is megemlékezik: az aprócska helikopter, amely a Perseverance marsjáróval együtt érkezett a vörös bolygóra, egy kis szövetet is vitt magával a Flyer 1-ből, amely a Wright testvérek repülője volt – az első gép, ami motoros repülést hajtott végre a Földön 1903 decemberében.

Így röpköd majd a ritka marsi légkörben a földi helikopter Az Ingenuitynek olyan ritka légkörben kell repülnie a Marson, mintha a Földön harminc kilométer magasan repülne.

Az Ingenuity felépítéséről már korábban is írtunk a fenti cikkünkben, de itt egy rövid összefoglaló: a gép repülését bizonyos marsi tényezők nehezítik, mások könnyítik: az előbbi kapcsán az említhető, hogy a Mars légköre ritkásabb, mint a földi, cserébe viszont a vörös bolygón gyengébb a gravitációs vonzás. A helikopter egy koaxális, kétrotoros gép, ami azt jelenti, hogy a gépen egy közös tengelyen két rotor forog egymással szemben. A gép nem túl nagy, valóban akkora mint egy drón, a dimenziói: 13,6x19,5x16,3 centiméter, és mindössze 1,8 kilogrammot nyom (a Földön). A gép repülései csak pár másodpercig tartanak, nem is túl magasan: 3-5 méterrel a felszín felett. Most a gép csak egy rövid vertikális tesztrepülést tart, de idővel a felszállóhelytől kb. 50 méterre is eltávolodhat majd.


Az Ingenuity repülési zónája a Perseverance landolási területéhez képest (Forrás: NASA/JPL-Caltech/University of Arizona)

Az Ingenuity tesztrepülése folyamatosan csúszott technikai okok miatt, de a múlt héten az eszköz a talajon már sikeres rotortesztet hajtott végre, amit a Perseverance közvetített is. A mostani kísérlet budapesti idő szerint 12:50 körüli tesztsorozattal kezdődött a gép különböző alrendszereivel kapcsolatban, majd ezt követően megerősítést nyert, hogy a gép sikeresen felemelkedett, és aztán visszatért a talajra. Hamarosan az Ingenuity visszaküldte az első képet is a bolygó felszíne fölül, melyen a gép árnyéka látható a vörös bolygó homokján:

Hamarosan viszont a Perseverance kamerájából is befutott az adás:

Ezzel az emberiség körülbelül 120 évvel az első motoros földi repülés után megismételte ezt a Marson is.

Egyébként a Perseverance is csak azután folytatja a tudományos misszióját, hogy az Ingenuity teljesítette ezt a technológiai demonstrációt.

(Címlapkép/nyitókép: NASA/JPL-Caltech)

További cikkek a témában:

Meglepően gyenge a Perseverance-be épített számítógép Sőt az Ingenuity drónhelikopter számítási kapacitása sem veri ki a plafont. A Doom azért mindkettőn elfutna (a klasszikus legalábbis).

Nem lesz könnyű dolga a Perseverance-misszió irányítóinak, akiknek mostantól a marsi idő szerint kell élniük A bolygón frissen landolt marsjáró első száz napja igencsak izgalmas lesz, amihez a NASA munkatársai is kénytelenk lesznek alkalmazkodni.

A Perseverance sikeresen landolt a Marson Elképesztő, de hiba nélkül, időben ereszkedett le az élet nyomai után kutató marsjáró a vörös bolygón. Megmutatjuk az első képet is, amit a jármű köldött a felszínről.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Nem ez a világ első, pusztán gondolatokkal létrehozott közösségi média bejegyzése, de az első, amit Elon Musk cégének, a Neuralinknek eszközével alkottak meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.