Sütünk, főzünk – az űrben

2020 / 01 / 26 / Felkai Ádám
Sütünk, főzünk – az űrben
Elcsattant az űrkorszak és a gasztronómia első komolyabb csókja: a Nemzetközi Űrállomáson sütit sütöttek.

Luca Parmitano és Christina Koch nem épp tipikus tudományos kísérletet hajtottak végre azzal, hogy az űrben megsütöttek néhány csokicsipszes sütit. Pedig ami aránylag könnyen megy egy átlagos konyhában, az alaposan megtervezett műveletek sora a világűrben.

Még egy speciális, zéró-gravitációs kályhát is be kellett szerezni a kísérlethez.

Az elkészült sütik egyébként már nem túl frissek, hiszen a Földre szánt három darab is január 7-én érkezett vissza a SpaceX Dragon űrhajójával. Akit az érdekel, hogy milyen az íze a földönkívüli nyalánkságnak, annak egy kicsit még várnia kell. A DoubleTree vállalat, ami a tésztát biztosította, most még ételspecialisták tesztjeinek veti alá a visszaérkezett édességeket, és csak ezután tudnak nyilatkozni a kísérlet végkimeneteléről. Ezek a tesztek döntik el azt is, hogy egyáltalán biztonságos-e elfogyasztani a sütiket.

 

A kísérlet folyamán öt sütit sütöttek több nap alatt, változó körülmények mellett. A Földön egy hasonló étel elkészülte húsz percig tart egy 150 Celsius fokos sütőben. Az asztronauták azonban arra jutottak, hogy az űrben mindez sokkal több időt igényel.

Az első sütit huszonöt percig sütötték, és az mintha még nem sült volna meg teljesen, a következőt már csak hetvenöt perc után vették ki – és ebből már egy friss sütemény illata áradt az űrhajósok beszámolója szerint. A legjobban mégis a negyedik és az ötödik sütik sikerültek, az előbbi két órán át sült, majd ezután huszonöt percig hűlt, az utóbbi százharminc percig pirult és tíz percig hűlt.

A kísérlethez egy prototípusos sütőt használtak, amit a NanoRacks és a Zero G Kitchen közösen fejlesztett, akik amúgy is mikrogravitációs környezethez készítenek különböző konyhai felszereléseket a hosszútávú űrutazásokhoz. A sütőt és a hozzávalókat tavaly novemberben lőtték fel. A sütő egy henger alakú, szigetelt konténer, amelyben ételeket lehet sütni és tárolni mikrogravitációs környezetben. Az eszköz elektromos melegítést használ, nagyjából úgy, mint az otthoni pirítós sütők.

A tésztát gyártó DoubleTree elmondása szerint pedig amennyiben a kóstolásra végül sor is kerül, a sütiket nem habzsolják be, hanem tartósítják azokat, és kiállítják őket a nagyközönség számára is.

(Forrás: BBC, kép: NASA, Twitter)


Unod a hagyományos Valentin-napi ajándékokat? Próbáld ki a legmodernebb szexjátékszereket! A teledildonikával minden távolság legyőzhető, a VR megoldásokkal az érzékelés kiterjeszthető, az AI segítségével pedig személyre szabott élményekben lehet részetek
Vásárolj az ország legnagyobb és legjobb felnőtt shopjában! 100% diszkréten csomagolt rendelésedet akár már másnap átveheted! Vágyaim.hu - A jövő az ágyadban van
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Elválasztja egymástól az embereket a technológiai fejlődés, vagy éppen minden eddiginél közelebb hozza? A Valentin-naphoz közeledve a választ inkább az utóbbi forgatókönyvben látjuk, és be is mutatunk néhány eszközt, ami ezt bizonyítja.
Gyönyörű felvételt készített a Kék Szellem a Földről
Gyönyörű felvételt készített a Kék Szellem a Földről
A Firefly Aerospace Blue Ghost űreszköze a Hold felé tartó útján lefilmezte a Földet, nem is akárhogy.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.