Vagyis amíg az ember a művészi élmény kedvéért elzarándokol egy galériába, ahol hosszú perceken át szemlél egy festményt vagy fényképet, addig a városban egy művészi tárgynak másodpercei sincsenek, hogy megragadják a dolgaik után igyekvőket. Ennek megfelelően olyan alkotásokat válogattunk össze, amelyeket ha csak úgy simán megpillantanánk jöttünkben-keltünkben, egész biztosan lecövekelnék előttük legalább néhány pillanatra.

A gyűjtés során kerültem a hagyományos ember- vagy állatábrázolásokat, mert ezekből egyrészt tényleg rengeteg akad, másrészt működésük egy olyan térben, ahol ilyenek amúgy is százszámra láthatóak, kevésbé zsigeri. Kezdetben tehát csak bizarr „nem-szobrokra” vadásztam, de ahogy szaporodtak a furcsa alkotások, úgy fedte fel magát a gyűjtést tudat alatt talán mindvégig irányító elv: végül olyan művek kerültek a listára, amelyeknek kifejezetten helye és funkciója lenne egy városban, az alkotók mégis alakítottak rajtuk annyit, hogy a hétköznapi dolog többlet mondandóval bővüljön.

1. Jelzőlámpa fa

A Jelzőlámpa fa (The Traffic Light tree) Pierre Vivant 1998-ban készült alkotása. Ez egy úgynevezett körforgalmi szobor, ami – mint a neve is mutatja – egy körforgalom közepén Londonban a Heron Quay Bank, a Marsh Wall és a Westferry Road kereszteződésében került elhelyezésre. Ha gyalog sétálunk arra, a Canary Wharf metrómegállótól pár perc alatt eljuthatunk ide.

A Jelzőlámpa fa helyén egykor valódi fa állt, de az elszáradt, annak a helyére került a szobor. Természetesen nem irányítja a forgalmat (bár jó kis tesztfeladat lehetne belőle gyakorlati vizsgán), ugyanakkor valóban villognak a lámpák, csak nem meghatározott ritmusban.

Érdekessége, hogy a természet (valamint az élet) jelképét házasítja össze ezzel durva városi kellékkel, a közlekedési lámpával. Kuszaságával felhívja a figyelmet arra is, hogy döntéseink, az előttünk álló utak még annyira sem egyértelműek, mint a londoni közlekedés. Illetve talán csak egy jó vicc, amin elmerenghetnek az autósok, miközben minden idők egyik legunalmasabb, erendően brit tradicíójának hódolnak: vagyis araszolnak a körforgalomban.

2. Callum Morton: Hotel

A Hotel bár szigorú értelemben véve nem egy városban található, mégis egy nyilvánosságnak szánt műalkotás, amely a város hétköznapi arcának kritikája. A Hotel az EastLink (ez az M3 fizetős része) autópálya szélén, az ausztrál Victoria államban bizsergeti meg az ember látómezejének a szélét.

A Hotel azért zseniális, mert kizárólag a kontextusával együtt értelmezhető: a nagy büdös ausztrál semmi közepén várakozik, mint egy épp dologtalan sofőr cigiszünetben a gazdasági bejárat mellett. Ám mivel az említett kontextus valójában a kontextus hiánya, ezért miután autózás közben levontuk a tanulságot, hogy: nini, egy hotel; a következő gondolatunk valami ilyesmi lesz: és mégis ki és miért akarna megszállni a préri közepén?

Ezután tűnhet fel nekünk, hogy a teljesen generikus épülettel valami nem stimmel. Callum Morton alkotása első pillantásra ugyanis bárhol állhatna a világon: épp olyan jól elműködne három csillagos szállóként New Yorkban, mint Jakartában vagy Budapesten.

Ám a zéró mondanivalóval rendelkező felépítés lassan, de biztosan sikítani kezd a városi környezetéből kiszakítva. És épp ez a kivitelezésből és környezetből adódó, lassú ráeszmélés az, aminek okán csak legvégül vesszük észre az épület titkát: rossz a méretezése. A hotel nagysága alapján ugyanis valahol a modellépület, a valódi épület és a szobor közt áll.

Végső soron tehát valami triviálisat, a város egy ismert épületét (ami az urbánus környezet nélkül értelmét is veszti) mutatja be a maga szürreális valójában. Ez pedig olyasmi bravúr, amire csak kevesek (mozgóképen például David Lynch) képesek – azt ábrázolni, hogy nincs semmi szürreálisabb a banálisnál, a hétköznapinál.

A Hotel 2007. óta áll a helyén.

3. AnonyMouse

Képzeljük el, hogy Banksy nem szájbarágós társadalomkritikával díszíti fel a városokat, hanem erejét és idejét valami hasznosabbra szánja: közösségi tereket épít egereknek. A beszédes nevű AnonyMouse művészeti tömörülés ugyanis éppen ezt teszi: legyen szó könyvesboltról, kávézóról, esetleg benzinkútról, az egerek megkapnak mindent, amire csak szükségük lehet – pontosabban nem lehet, mert hiszen végül is csak egerek.

A csoportosulás első alkotása az Il Topolino nevű étterem volt 2016-ban, amely a malmői Bergsgatanban várta cincogó vendégeit. Elnézve a cipős doboz méretű installációt, felmerülhet az emberben, hogy miként akadályozzák meg, hogy azt ne pusztítsák el vandálok. A válasz az, hogy sehogy. Az Il Toplino végül nem Mr. Teufel bandájának esett áldozatul, hanem pár ember tette tönkre hetekkel a megjelenése után.

A svéd művészek azonban nem adták fel, és sorra nyitották meg az újabb helyeket. Az Il Topolinót követte egy vidámpark, majd két bolt és egy benzinkút. Sőt a csapat idővel túlterjeszkedett a skandináv ország határain, és egérlétesítmények jelentek meg a Délnyugat-Franciaországban található Bayonne városában, sőt a Man-szigeten is.

Malmőt sem felejtették el, itt 2019-ben nem csak egy egér detektíviroda nyitott meg, hanem mellette indult egy weboldal is, amelyen az emberek segíthettek megoldani egy elképzelt bűntényt.

A csoportnak követője is akadt, Staffan Lindholm művész az AnonyMouse mintájára Göteborgban nyitott egy sajtboltot (erre mennyit várhattak szegény állatok!), egy motorbicikli műhelyt, sőt egy edzőtermet is, ahol le lehet dolgozni a sok cheddart.

Itt lehet követni az Instagram oldalukat, ahol remek képek találhatóak a művekről.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Life on the streets can be dangerous. One second you're enjoying some smooth jazz, the other second you're running for your life. Photo by @albanmorlot . #pointsdevue #anonymouse #anonymouse_mmx #bayonne #sacreblues #anatole

AnonyMouse (@anonymouse_mmx) által megosztott bejegyzés, Okt 23., 2018, időpont: 7:47 (PDT időzóna szerint)

Az egérlétesítmények egyszerűek, csinosak, hál-isten nem akarnak elmondani, megtanítani semmit, de mégis többé teszik a várost, amelyekben megjelentek. És ki tudja, talán titokban valóban használják ezeket az egerek.

(Kép: Wikipedia)