Szárítógép: világpusztító, felesleges luxus vagy racionális döntés a háztartásban?
2020 / 02 / 11 / Rácz Tamás
Szárítógép: világpusztító, felesleges luxus vagy racionális döntés a háztartásban?
Persze, hogy a legzöldebb a szabadban kiteregetni a ruhákat, de azért egy korszerű szárítógép, pláne télen még nem dönti romba az ökoszisztémát.

A romantikus esti teregetéseket, a természet ingyen munkáját leváltani egy elektromos energiát fogyasztó gépre? Meghalnak a bálnák, elporladnak az esőerdők, de még talán Greta is sírva fakad, ha ilyesmi áll üzembe egy úgy-ahogy zöld lelkű, többé-kevésbé környezettudatos technológiai szakújságíró háztartásában! Aztán természetesen lett szárítógépünk. Hisz nyilván már az első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy lesz, amikor szeretett hitvesem fejében megfordult a gondolat. Viszont az a fura helyzet, hogy már én se bánom.

Honnan jöttek ezek a masinák?

Az első szárítógépet a XVIII. század végén barkácsolhatta össze egy francia mester. A ruhák ezekben a kezdetleges masinákban még kézzel forgatott, lyuggatott dobban száradtak - nyílt tűz felett. Természetesen füstszagúak lettek, ha pedig a forgatással megbízott cseléd egy kicsit nem figyelt oda, időnként ki is gyulladtak, szóval ez még nem volt az igazi.

A mai gépek ősének tekinthető első elektromos gép egy J. Ross Moore nevű feltaláló nevéhez kötődik, aki gyűlölt télen a szabadban teregetni. Ezért kezdetben egy külön kis pajtában, egy tűzhely fölé akasztotta a ruhákat és ezt a szárítókunyhót zsugorította végül háztartásigép-méretűre hosszas kísérletezés után. Az elektromos szárítógép ötletét 1938-ban karolta fel a Hamilton nevű iparvállalat,  az első lakossági modellt rendkívül ötletes módon June Day néven kezdték forgalmazni. Ami azért vicces, mert az USA vezető mosógép-gyártója sokáig a Maytag nevű cég volt, márpedig mi jön a május után?


A mifelénk még csak most terjedő mosószalonokban a szárítás az alapszolgáltatás része

A'40-es években már üvegablakos változat is volt, a szárítógépek fejlődése és sikere pedig azóta is töretlen. Természetesen a saját területén zajló háborúval sosem szembesült, kényelmes és nyersanyag-gazdag Amerikában terjedt el igazán  durván a gépi szárítás. Mai becslések szerint a háztartások 80%-ában van szárítógép, de ha nem is a háztartásban, hát legalább az amerikai sorozatok ikonikus egymásbaszeretős helyszínén, a társasházi közös mosóhelyiségben biztosan találni pár példányt belőle. A háztartások elektromosenergia-fogyasztásában a hűtők-fagyasztók után a szárítógépek állnak a második helyen az USÁ-ban!

Régen a légkört fűtötte, ma már csak a lakást

A legelső, igazán nagy tömegben elterjedt gépek még az úgynevezett légkivezetéses módszerrel dolgoztak. A forgó dobban forró levegő gyűjtötte magába a ruhából kipárolgó nedvességet, a némileg lehűlt párás levegőt pedig egy ventilátor a falba vágott nyíláson keresztül a szabadba áramoltatta. Ez nyilván nem valami környezetbarát dolog, a teregetés nehézségei alól felszabadult háziasszonyok gyakorlatilag közvetlenül a légkört fűtötték a szárítógépben hővé alakított elektromos energiával. (Bár alig pár hónapja még voltak ilyen gépek a piacon, ma már gyakorlatilag nem lehet kapni, legfeljebb elfekvő készleten maradhatott néhány a hazai szakboltokban.)

Javult a helyzet, amikor megjelentek a kondenzációs szárítógépek. Ezek már visszahűtik a forró, párás levegőt és kondenzálják, kicsapatják a benne felgyűlt nedvességet. (Ami mellesleg gyakorlatilag desztillált víz: egy textilen átszűrve akár hasznosítható is, mehet például a gőzölős vasalóba, vagy bárhová, ahol fel tudjuk használni.)

A legfejlettebb, legtakarékosabb szárítógépek pedig a hőszivattyús modellek, amelyek a kondenzáció során felszabadult energiát is hasznosítják, így energiafelhasználásuk jóval visszafogottabb a kondenzációs gépekénél. Ráadásul még a ruhákat is jobban kímélik, mert alacsonyabb hőmérsékleten szárítanak.

Egy korszerű, átlagos árfekvésű (150-200 ezer forint) mai hőszivattyús szárítógép energiaigénye másfél-két kilowattóra egy-egy szárítási ciklusra, 7-8 kg mosott ruhára vetítve. A kondenzációs gépeké viszont inkább 2,5-4,5 vagy még több kWh ciklusonként, durván két-két és félszerese a hőszivattyúsnak!


Vannak kombinált mosó-szárítógépek is, de ezek hatékonysága nem éri el a különálló gépekét, csak kis lakásba ajánlhatók. Ha van hely, a funkciók elkülönítése a praktikusabb

Télen még akár csökkentheti is a CO2-emissziót. Talán. Egy picit.

Akármilyen takarékos is elődeihez képest egy mai szárítógép, még mindig energiát fogyaszt, ami több-kevesebb CO2-kibocsátással biztosan jár. Nálunk még viszonylag kevesebbel, hiszen az ország energiatermelését jórészt Paks viszi a hátán, márpedig az atomerőművek teljes életciklusra és egy kWh-ra vetített széndioxid-kibocsátása még a napelemekénél is kisebb.

De most jön a csavar: mivel a zárt lakásban dolgozó szárítógép összes felhasznált energiája végső soron kibocsátott hőként a lakásban marad, fűtési szezonban tulajdonképpen nem ró extra terhet a környezetre egy-egy szárítási ciklus. Sőt! Ha a ruhát a lakáson belül teregetnénk ki, a ruhából a fűtés energiája segítségével kipárologtatott nedvesség párássá teszi a levegőt, amit leginkább, na, mivel szoktunk megoldani? Szellőztetéssel. Márpedig a kiengedett meleg levegő helyett beáramlott hideg kinti levegőt megint fel kell melegíteni.

A szárítógép viszont kicsapatja és összegyűjti a vizet, így a teregetés melletti szellőztetés megspórolható. Vagyis még az a fura helyzet is összejöhet, hogy a téli hónapokban a gáz- vagy vegyestüzeléses fűtésű lakásban végső soron CO2-emisszió-csökkenést produkál a szárítógép. Na ez volt az az érv, aminek hatására végképp beadtam a derekam feleségem extra, új komfortigénye előtt.

Ráadásul még össze is szedi a műanyagszöszmöszt!

A világot egyre aggasztóbb mértékben ellepő mikroműanyagok második számú kibocsátó forrása az öltözködés. A műszálas cuccok kopása és a mosás-szárítás során ezekből kikerülő plasztikport, szöszt vígan fújja a szél szerteszét. De a szárítógép ebből egész sokat megfog. Az első használat után nyitni és tisztítani a szűrőt elég mellbevágó érzés volt, hiszen annak a filcszerű szöszlapnak az anyaga, amit kiszedtem belőle, eddig nagy részben nyilván a lakásunk levegőjében, később az orrunkban-tüdőnkben, jobb esetben a porszívóban végezte teregetés után.


Azért ez az igazi Földanyácskának: nyáron, szabadban teregetni-szárítani

A legzöldebb módszer még mindig a teregetés!

A szárítógépek ökológiai lábnyoma persze nem csak abból áll, hogy működnek és fogyasztanak, le is kell gyártani, élettartamuk végén pedig fel is kell dolgozni őket. Vagyis lehetőleg tényleg csak az vegyen ilyet a háztartásba, aki ki is használja. Sokat mosó, nagy létszámú családoknál igazán bocsánatos bűn, ha egy szárítógéppel mentesíti magát a teregetés-ruhabeszedés alól, akinek ez a feladata. De nyáron, melegben, ha csak tehetik, azért ezek a családok is inkább teregessenek!


Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.