Miről szól a R.U.R?

A darab cselekménye olyan sci-fi témákat dolgoz fel, mint az ember és a gép kapcsolatának jövőbeli alakulása, a robotjogok problémaköre, vagy a gépek lázadásának veszélye. Csupa olyan téma, amit napjaink robotokról szóló történetei is taglalnak: személynek minősül-e egy, az ember képére formált robot, van-e lelke, kihasználjuk-e, ha munkára fogjuk, és mi történik, ha – nekik köszönhetően – létrejön egy olyan jövő, amelyben az emberiség már nem dolgozik. Čapek, vagyis a R.U.R idejében ezek a kérdések még válaszra vártak.

"Ha lesznek egyáltalán háborúk, fél évszázad múlva már robotkatonák vívják őket" Bár a jövőt képtelenség előre megjósolni, a történészek azért időről időre megfogalmaznak néhány merész kijelentést: vajon békésebb hely lett a világ? Tényleg elbúcsúzhatunk a fegyverektől? És egyáltalán: jót tett velünk a civilizáció?

A darab jelentőségét mutatja az is, hogy a robot kifejezés Čapek-től származik, noha az író állítólag először a labori szót akarta használni, a robot szó pedig csak a gépek testét jelentette volna. A R. U. R.-t először 1921. január huszonötödikén mutatták be Csehszlovákiában, és alighanem gondolatébresztő témájának köszönhetően – nagyon hamar filmvászonra, sőt tévéképernyőre került. Az első egész estés mozifilm 1935-ben készült belőle a Szovjetunióban, amikor pedig 1938-ban az angol BBC elkészítette egy harmincöt perces tévéjáték-változatát, újabb rekord született: ez lett a világ első sci-fi témájú tévéfilmje. Čapek eredetileg „kollektív drámának és vígjátéknak” szánta színművét, érdekesség, hogy az 1922-es magyar fordítása „utópisztikus kollektív drámaként" említi. Az alcím – amely a jelenlegi fordításban már nem szerepel – arra figyelmeztetheti az olvasót, hogy a műben, amelyet kezében tart, a főhős nem egy személy, hanem egy csoport. Arra viszont nem ad választ, hogy vajon ezek emberek vagy robotok. Ahogy az is kérdéses, hogy valóban komédiával van-e dolgunk, hiszen amíg a bevezetés egy mulatságos szatíra, ahogy haladunk előre a történetben, a felvonások egyre kétségbeejtőbbek és filozofikusabbak, a zárójelenet pedig tragikus.

A R. U. R. egy titokzatos szigeten játszódik, a Rossum nevű cég székhelyén. „Mindenkinek kell egy robot!” jelszóval itt gyártják a megdöbbentően emberszerű robotokat a kétségbeejtően elembertelenedett, elkényelmesedett emberek. Ám a robot-előállítás régóta nem az alapító feltaláló, Rossum nyomdokait követi, aki egy kémiai anyag segítségével mesterséges élő szövetet készített, amiből emberszerű, gondolkodó lényeket kívánt teremteni. Az új cél pusztán a „minimális igényű munkaerő” nagy tételben történő legyártása. A magányos, kissé félőrült, teljességgel üzleti szemléletű tudós- és igazgatógárdát, a darab emberszereplőit szemmel láthatóan nem zavarják a lélektani, erkölcsi, jogi és személyiséggel kapcsolatos apróságok. Őket, és ezzel együtt a komplett robotüzemet kizárólag egyetlen dolog mozgatja: a pénz, melynek érdekében mindannyian lemondtak egykori álmaikról.  Még az eredetileg robotjogi harcosként a szigetre érkezett Helena is elfásulttá, közönyössé válik. A lelkes lányból, aki az első jelenetben önálló főhősnőnek, sőt, a darab egyetlen épeszű és érző lelkű emberének tűnik, a későbbiekben látszatérzelmekkel és álsajnálattal teli igazgatófeleség lesz, aki belesimul a rendszerbe. Közben a világ atomjaira hullik körülötte:

a robotmunkára épülő civilizáció rémálommá válik, a robotok Radius, a félig emberivé, mert fájdalmat érzővé alakított kísérleti robot vezetésével fellázadnak,

majd azzal az embertelenséggel fordulnak az feltalálóik felé, amelyet azok mindig is feltételeztek róluk. A darab zárása kettős dilemmát vet fel: az embereket kiirtó, mégis, érzelmeikben emberi robotok képtelenek a fennmaradásra, így pusztulásuk bizonyos, az emberiség pedig, amely már a robotlázadás előtt halálra ítélte önmagát a születésszám totális lecsökkentésével, gyakorlatilag nem is létezik többé. A teljes csődöt és tragédiát Čapek egy váratlan, költői ötlettel oldja fel: két robot, a beszélő nevű Primus és az egykori Helena robotmása szerelembe esnek, és kéz a kézben elindulnak egy új jövő felé.

Félelmeink akkor és most

Ha valaki olvasta a történetet, akkor már bizonyára pontosan tudja, de talán még a cselekményleírásból is kiderül, hogy hiába telt el egy évszázad, és bár robotok akkoriban még csak a színpadon léteztek, a velük szemben táplált félelmeink (ellenszenvünk?) máig sem változtak. És hogy mik ezek?

• a robotok elveszik a munkánkat,
• a robotok leigázzák a világot,
• a robotok elpusztítják az emberiséget,
• az úgynevezett "robotmunkák" miatt elveszítjük mindazt, ami különlegessé, emberivé tesz minket,
• valamint a félelem, hogy a túlzottan racionális gondolkodás még több romboláshoz, gyilkossághoz vezet.

Ez a felsorolás rögtön két kérdést is felvet: mi inspirálhatta az írót a robotok megalkotására? És miért egyeznek meg napjaink sci-fi filmjei egy százéves drámával? Nos a színdarab pont abban az időben jelent meg, amikor az emberek vonakodva figyelték, és tartottak a gyors technológiai haladástól, az egyre bonyolultabb bürokráciától, a nacionalizmus megerősödésétől, a könyörtelenebb kapitalizmustól, és féltek, hogy mindez milyen hatással van az emberekre. Ezek az érzelmek pedig napjainkban is átszövik életünket. Valaki egyenesen a gépeket hibáztatja a jelenlegi politikai káoszért. A darabnak emellett történelmi előzménye is van, hiszen az író zömében Mary Shelley 1818-as, Frankenstein című regényéből meríti a R.U.R. témáit. Ám mint valamilyen szempontból minden sci-fi, a R.U.R. is valójában nem a jövőről, sokkal inkább arról a korról szól, amelyben írták. Az ipari forradalom viszontagságai például drámai módon rányomták bélyegüket a huszadik század elejére, amelyek közül így száz év távlatából sokat (talán túl könnyen is) figyelmen kívül hagyunk. Az aggodalmakat voltaképp az táplálta, hogy mi történik az emberekkel a kialakuló új gazdaságban. Ráadásul nem Čapek volt az egyetlen, aki drámájában megjelenítette az akkori közhangulatot, mivel többek között Signmund Freud és Karl Marx is foglalkozott a dehumanizációval.

Az 1921-ben megrendezett színmű a rabszolgamunkások kapitalista uraik elleni lázadásáról erős visszhangot váltott ki a közönségből, akik alig néhány éve szemtanúi voltak a bolsevikok felemelkedésének. Az ötlet, hogy az egyesült gyári munkások megdöntsék a tulajdonosok uralmát azt sugallja, hogy Čapek robotjai (és leszármazottaik) valójában szocialista hősök, vagy legalábbis a kapitalisták rémálmai, akik attól tartanak, hogy megbuktatják őket. Ezt az elképzelést erősíti az a robotokról alkotott kép, ami különálló lények helyett kollektív egészként kezeli őket; erre épült például a borgok közössége, egy kiborgok alkotta társadalom a Star Trek filmsorozatban, és a Star Trek: Kapcsolatfelvétel című filmben. (A borgok a Star Trek: Az új nemzedék epizódjaiban jelentek meg elsőként a televízió képernyőin.) A borgok egyébként a Föderáció és a legtöbb civilizált nép számára ellenséget jelentenek, és számos sorozatepizódban és több mozifilmben is feltűnnek, hol nyílt konfliktust okozva, hol csak közvetett fenyegetésként. Az elmúlt évszázad talán legfontosabb változása a robotokról alkotott elképzeléseinkben mégis az, hogy ma már nem

a kizsákmányoló munkáltató leigázójaként - ergo hősként - élnek fejünkben, hanem afféle "Boogieman-ként", aki jön és ellopja a munkánkat.

Ember, robot, robot, ember

Fontos megemlíteni, hogy Čapek robotjai eltérnek attól, ahogy manapság ábrázolják őket. Az író kreálmányai sokkal inkább genetikailag módosított, vagy klónozott, öntudattal rendelkező - emberi - lények, aki egy gyárban születnek. Čapek mindazonáltal megérdemelné a jövendőmondó címet, ugyanis tökéletes memóriával ruházta fel robotjait, még jóval azelőtt, hogy bárki tudhatta volna, hogy egyszer majd a számítógépek is ilyen képességekkel rendelkeznek. A „robot” előtt az „automata” kifejezést ugyanis az emberek vagy állatok viselkedését szimuláló gépekre, például a reneszánsz bonyolult mechanikai alkotásaira használták. A szó, amelyet Čapek játékában használ, valójában testvére (és egykori írói munkatársa) Josef, kubista festő és költő találmánya volt. Čapek robotja a cseh robota szóból származik, amely kényszermunkást jelent, de nem rabszolgát, inkább a feudális rendszer jobbágyait, ezzel is hangsúlyozva Rossum alkotásainak fontosságát a munka és a termelés szempontjából.

Lesz-e valaha ember formájú univerzális robot? Vagy ne is legyen? A Rakéta olvasóinak tettük fel a kérdést és adtunk hozzá négy tipikus választ, amelyekből választhattak.

A hasonló megjelenés és biológiai alapok ellenére fontos különbségek vannak az átlagos emberek és Čapek mesterséges lényei között. Ami a legfontosabb, hogy a fiatal Rossum minden olyan emberi tulajdonságtól megfosztja robotjait, ami elvonja figyelmüket attól, hogy hatékonyabb munkások legyenek. Ezek a robotok nem érezhetnek fájdalmat vagy érzelmeket. Čapek szerint ezt tesszük magunkkal, ha összeszerelő üzemben vagy irodában vállalunk munkát:

hatékonyságra törekedve olyanokká válunk, mint a gépek, mentesek az érzésektől, a kreativitástól és a vágyaktól.

Rossum robotjaiból minden, az alapvető biológiai szükségleteiken felüli vágy hiányzik. Nem vágynak sem elismerése, sem pedig fizetségre az elvégzett munkájukért, mondván úgysem tehetnek, illetve vásárolhatnak semmi olyasmit, ami boldoggá tenné őket. Ellenben fájdalomérzetre be lettek programozva, mivel a szenvedés technikailag tökéletesebbé és iparilag hatékonyabbá teszi őket. Ez a gondolat, miszerint a robot minden sajátos emberi elemet nélkülöz, folytatódik szinte az összes, robotokról szóló történetben, amelyet a R.U.R megjelenése óta alkottak: A Star Trektől kezdve a Terminátor filmekig, a lista végtelen. Mindazon sztorikban pedig, amikben a robotokat érző lényekként ábrázolják (például a Chappie című filmben), éppen az érzelmek jelentik a cselekmény fő problémáját. A kortárs robottörténetek szereplői mindig kitörnek azon korlátozásokból, amelyeket emberi mesterük rájuk szabott: gondoljunk csak a Westworld-ben fellázadó gépekre, vagy Avara, az Ex Machinában. Ám úgy tűnik, hogy amitől igazán félünk, az nem más, mint a gépek „önreprodukciós” képessége, amivel végleg kiüthetnének minket a nyeregből. Rossum robotjai idővel képesek lesznek erre.

Ne feledkezzünk meg az őrült tudósokról sem

Merthogy a leigázó robotok mellett ők is felbukkannak a könyvekben és a filmvásznon. A R.U.R esetében a fiatal és az idős Rossum karaktere testesíti meg ezt a figurát. Már maga a „Rossum” név is beszédes: a cseh rozum szóból származik, melynek jelentése „ok”. Čapek ezzel szerette volna megértetni velünk a robot eredetét, illetve, hogy azok kit képviselnek. Az öreg Rossum például a kapitalista szörnyetegek új generációját képviseli, akik kizárólag milliárdjaikról és a részvényesek osztalékáról álmodoznak. Habár minden robot mögött áll egy feltaláló, a valódi gonoszt - legalábbis a drámában - mégsem Rossum, hanem

maga a vállalat intézménye képviseli, ami mindenkit megfoszt identitásától, és ezáltal tönkreteszi az emberiséget.

Az őrült tudós képe valójában egy sztereotípia, amelynek kialakulása arra a tényre vezethető vissza, hogy hétköznapi teendőink során egyfolytában olyan dolgokba botlunk, melyeknek szoros közük van a tudományos kutatáshoz - gondoljunk csak a genetikailag módosított élelmiszerekre, az atomenergiára vagy a védőoltásokra. És honnan a félelem? Az emberek attól tartanak, hogy a tudományos eredményekre semmilyen befolyásuk nem lehet. Vagyis: bár a lehető legnagyobb mértékben kihasználják a tudomány nyújtotta lehetőségeket, mégsem kellőképpen toleránsak azokkal szemben, akiknek a munkája megkönnyíti a hétköznapi életet. A közkeletű elképzelés, miszerint az őrült tudós a laboratóriuma falai közé zárva munkálkodik világmegváltó találmányain, nem több egy romantikus elképzelésnél, hiszen ennél sokkal földhözragadtabb körülmények befolyásolják egy-egy tudományos munka kimenetelét. A tébolyult kutatóról alkotott sztereotípiáknak egy szempontból mégiscsak lehet valóságalapja: a tudomány - alkotó tevékenység lévén - néha korábban beláthatatlan eredményekhez juttathatja az elkötelezett tudóst. A felelősség tehát közös.

Átmenet a valóság és a képzelet között

A dráma egyik felvonásában Alquist, az egyetlen mérnök akit a robotok életben hagytak, megkérdezi a gépektől, hogy miért tették ezt. Ők pedig azt felelték, hogy olyanok akartak lenni, akár az emberek. Ehhez pedig gyilkolni kell, és átvenni az uralmat mások felett. Úgy tűnik hogy az "öntudat" gyakran egyenlő az erőszakkal, vagyis amennyiben a robotok ezt elérik, az biztosan népirtást eredményez. Pedig Frankensteinhez hasonlóan Rossum is az emberek képére készített robotokat, tehát a gépek csupán kivetülései mindannak, amitől félünk, vagyis, hogy mik vagyunk, illetve mivé válhatunk. Tehát a gépek azért erőszakosak és pusztítóak, mert maguk az emberek is ilyenek. Amikor Bernard az HBO Westworld című sorozatának egyik epizódjában azt mondja, hogy nem kell minden robotot kivégezni, mert „némelyikük nem ellenséges”, azt a választ kapja, hogy dehogyisnem, hiszen olyannak tervezték őket, mint amilyenek ők maguk is.

Paradigmaváltás a robotikában, a MELA lehet az első önfejlesztő, egyre intelligensebbé váló MI A Mesterséges Intelligenciának nincs motivációja sem arra nincs hogy bennünket bántson, sem arra hogy egyáltalán életben maradjon, az életösztön, a fejlődés, tökéletesedés iránti igény mélyen emberi -volt eddig. Most ugyanis egy gép olyasmit tett, amire senki nem kérte meg, vagy programozta be. Talán nem ártana kideríteni, hogy miért, és hogyan csinálta.

De, és itt jön a legfontosabb rész: mindez csupán a képzeletünkben létezik. A jelenleg használt robotok távolról sem hasonlítanak a R.U.R szereplőihez, a kitalált történetek csak arra jók, hogy igazolást adjanak félelmeinkre. Szó se róla, a legtöbb nagyon érdekes, elgondolkodtató, és sok esetben ijesztő, de akkor is csak az, ami: fikció. Szakértők szerint egyértelmű vonalat kell húznunk a képzelet és valóság között, hiszen a robotok nem veszik el a munkákat (maximum a kevésbé izgalmas részfeladatokat), és a Földről sem akarnak lesöpörni minket. Elvégre - az emberekkel ellentétben - még a legmodernebb robotok sem éreznek olyan mértékű szorongást vagy gyűlöletet, ami végül tömegpusztításhoz vezet. Čapek darabja ettől függetlenül igencsak sokrétű, rövid remekmű, amivel érdemes megismerkedni.

További cikkek a témában:

A robotok képesek empátiát és megértést mutatni a többi robot felé Reméljük, hogy a jövőben az emberek felé is. A kísérletben a robotok társaik célját minden előzetes tudás nélkül, megfigyelés alapján találták ki, 98,5 %-os pontossággal.

A tudósok jégrobotot küldhetnek egy idegen bolygóra Pennsylvania Egyetemének tudósai jégből készült robotokkal kísérleteznek. A jégrobotok egy idegen bolygóra érkezve a helyi erőforrásokat felhasználva kijavíthatnák önmagukat, ha meghibásodnának.

A Volkswagen bemutatta a robotot, ami automatikusan feltölti az elektromos autónkat A villanyautók egyik legnagyobb hátránya a rendkívül lassú töltés, de ez talán már nem sokáig okoz problémát.

(Forrás: The Conversation Fotó: Getty Images Hungary)