November másodikán, az ősz utolsó hónapjában van Halottak napja, egyháztanilag a szenvedő Egyház (latinul ecclesia patiens) ünnepe, amit 998 óta tartanak az elhunyt, de üdvösséget még el nem nyert, tisztítótűzben lévő hívekért. Ilyenkor a világ temetői fénybe borulnak, emlékezünk szeretteinkre akik már nem lehetnek közöttünk. Előkerülnek a régi történetek, együtt sírunk és nevetünk családtagjainkkal, sőt, van ahol hatalmas fieszta, zenés ünnep övezi a Día de Muertos-t.

Meglepő módon nem ez az egyetlen olyan évszak amikor családostul látogatjuk a temetőket. Talán eszünkbe sem jut így gondolni rá, de gyakran nyaralás közben is sírkertekben járunk, hiszen a leghíresebb és legmegdöbbentőbb turisztikai célpontok elsõsorban az ősi temetõk. Az egyiptomi nekropoliszok, - például Thébában - a piramisok, a nagy európai katedrálisok kriptái a szentek ereklyéivel, a Taj Mahal, vagy épp Angkor Wat mauzóleuma, mind sírok vagy temetők.

Nincs ez másképp a felkelő nap hazájában, Japánban sem. Kansai környéke, Japán déli és középső részén, főképp Oszaka és Nara környékén különös, kulcslyuk formájú dombokkal van körülvéve, melyeket árkok öveznek. Ezek a sajátos struktúrák ősi temetkezési halmok, amelyeket kofunnak (古墳, régi halom) hívnak.

Kofun jidai

A Kofunokat a császári család és az uralkodó osztályok tagjai számára építették síremlékként, a 3. század és a 6. század közepe között (isz. 250-538).  Méretük néhány métertől a négyszáz méter hosszúig terjed, minél hatalmasabb és befolyásosabb volt a személy, annál nagyobb a kofunja. Ezek az építmények olyan meghatározóak, hogy a történelemnek azon szakaszát mikor először megjelentek, Kofun korszaknak (古墳時代 Kofun jidai) nevezték el.

A Kofun-periódus általában két szakaszra oszlik, a korai 4. századi, valamint az 5. és 6. század végi időszakokra. Az első Yayoi-korszak az osztály társadalom fejlődését, a kezdeti urbanizációt, a Yamato állam kialakulását jelentette, ez volt a buddhizmus Japánba érkezését megelőző időszak. Ezt követte a Kofun majd utána az Asuka-korszak, ezeket néha együttesen Yamato-idõszaknak nevezik.

A hatalom kulcslyukai

A történelem során a Kofunok különböző formákat vettek fel, vannak körök és négyzetek, de a leggyakoribb alak a kulcslyuk forma. A kulcslyuk forma két részből áll, egy kör alakú halomból, melyben a szarkofág fekszik, ehhez kapcsolódik egy második trapéz alakú halom, ahol a temetés során a szertartásokat és rituálékat végeztek.

“Kurahashi úr, a Sakai Múzeum kurátora szerint a kofun alakja a hatalom és befolyás jelképe.”

A síremlékek építése Japánban a harmadik század végén olyan hirtelen jelent meg, hogy a korai régészek úgy gondolták, a sírok vagy honfoglalást, vagy a szigetcsoporton kívüli befolyást tükröznek. A közreműködő társadalmat Kína és Észak-Korea sírépítő kultúráiban vélték felfedezni, de Kobayashi Yukio japán régész 1952-ben kimutatta, hogy Japán és közeli kontinens között nincs hasonlóság a temetkezési helyek dombjainak alakjában.

A kofunok temetkezési kamrája egy tárna alján elhelyezett fából készült koporsó köré épült, amelyet lapos kövekből álló falakkal vettek körül és kőtetõvel zártak le. Végül egy egész dombnyi földet hordtak a tetejére és néha vízzel teli árokkal vették körül. A sír felületét néha sziklákkal is borították, az elhunytak mellé temetkezési kellékeket is elhelyeztek, például bronz tükröket, fegyvereket és páncélokat, vagy éppen jáde és jáspis karkötőket, díszeket.

Az egyik legkorábbi kulcslyuk alakú kofun Makimuku körzetben, a Nara-medence délkeleti részén épült, a 3. század közepén. A Kofunok kulturája innen terjedt tovább Yamato tartományba, majd Kawachiba, ahol igazán hatalmas temetkezési halmok születtek, mint például Nintoku császár Daisen Kofunja.

Szégyenkező piramisok

Az ókori Sakai város külterületén, Oszaka prefektúrában, Tokiótól délnyugatra található Daisen Kofun hatalmas méretű. Az 5. század közepén épült kofun 35 méter magas, 486 méter hosszú, vagy kétszer olyan hosszú, mint a gizai Nagy piramis egy oldala, melynél - noha magassága a Nagy piramisénak csupán egynegyede - a Daisen térfogata is sokkal nagyobb.

Japánban eddig összesen 161 560 kofun sírhelyet azonosítottak, ami elképesztően magas szám - gondoljunk csak a magyarországi Százhalombattára, mely százhuszonhat halomsírról kapta a nevét. A kofunok nagy részét a természet visszakövetelte magának az idők során, így nem tűnnek többnek, mint apró dombok, amelyeket fák és növényzet borítanak.

“A legtöbb kofun keletkezése óta érintetlen, mivel külön törvény védi őket régészeti ásatások ellen, és így mindössze néhányat ástak ki és tártak fel a régészek.”

A Daisentől kofuntól délre egy sokkal kisebb kofun található, mely Nintoku császár fiához tartozik, keletre pedig a második legnagyobb halomsír található amelyet Nintoku apja, Ōjin császár készített. Nintoku sírja körül tizenhat másik kisebb kísérő-síremlék található, a császári család többi tagjának szarkofágjaival, ideértve a császárnőt és a család nőtagjait is.

Buddha rendet tesz

A buddhizmus bevezetésével a hatodik század közepén a társadalom vezető rétegének egyre nagyobb része kezdett templomokat építeni sírhalmok helyett. Noha ebből az időszakból ismert néhány olyan összetettebb kofun, mint az Ishibutai és Takamatsuzuka síremlékek, a sírok méretét és kialakítását szabályozó birodalmi rendeletek, karöltve az új buddhista szokásokkal  oda vezettek, hogy a síremlék-állítás szokása a hetedik század folyamán fokozatosan megszűnt. Utózöngeként az ötödik és nyolcadik század között számos temetkezést költöztettek barlangszerű yoko-ana sírokba, válaszul a temetkezésre szánt tér, munkaerő és mezőgazdasági erőforrások állami szintű korlátozására.

A Mozu-Furuichi kofungun sírhalom-klasztereket 2019-ben felvetették az UNESCO világörökségi listájára, az Asuka-Fujiwarai Ishibutai Kofun pedig várólistás lett.

(Forrás: Wikipedia / GMA News Online / Japan Reference, Fotók, Videó: Wikipédia, Youtube, Pexels.com, Unsplash.com)