Szobadísznek is beillő miniprojektort mutatott be az LG

2024 / 01 / 05 / Bobák Áron
Szobadísznek is beillő miniprojektort mutatott be az LG
Alig négy nap, és Las Vegasban kezdetét veszi a Consumer Electronics Show, ami a kiállított termékek számát tekintve hagyományosan az év legnagyobb technológiai kiállításának számít. Ahogy megszokhattuk, sok gyártó már a hivatalos megnyitó előtt lerántotta a leplet a legújabb termékeiről, és így tett az LG is, akik a legfrissebb tévé- és monitorkínálatuk mellett egy különleges projektorral is készültek a CES-re.

A CineBeam Qube legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy rendkívül kicsi: a gyári adatok szerint mindössze 135x135x80 milliméteres méretekkel rendelkezik, amit nagyjából úgy lehet elképzelni, mintha öt DVD-tokot egymás mellé raknánk (bár valamivel még ennél is kisebb). Mivel a készülék mindössze 1,5 kilogrammot nyom, és egy 360 fokban forgatható fogantyúval is ellátták, így projektorokhoz képest meglehetősen könnyen szállítható, a kompakt méret viszont egyáltalán nem ment a képminőség rovására.

A koreai gyártó közleménye szerint az RGB lézer fényforrással ellátott projektor akár 120 colos képátlójú képet is képes kivetíteni 4K-s (3840x2160 pixeles) felbontásban a szoba falára, igaz, mivel a legnagyobb fényereje 500 ANSI Lumen, így ekkora képmérettel már csak éjszaka, vagy jól elsötétített szobában érdemes használni. Az American National Standards Institute (ANSI) által meghatározott érték azt a legnagyobb fényerőt jelöli, amit egy projektor képes kivetíteni; 500 ANSI Lumen esetében a ProjectorScreen kalkulátora szerint 50 colos képátlónál még akár világos szobában is jól látható a kép, viszont 80 colos méretnél már érdemes leengedni a redőnyöket.

A CineBeam Qube-bal kapcsolatban az LG kiemeli, hogy a projektor által megjelenített színtartomány a DCI-P3 színskála 154%-át fedi le, emellett 450 000:1 kontrasztaránnyal rendelkezik és támogatja a HDR10+ szabványt is, vagyis a képminőségre a specifikáció alapján nem lesz panasz. A készüléken az LG-tévéknél megszokott webOS 6.0 okostévé-platform fut, így természetesen a Netflixet, a Disney Plust, az Amazon Prime Videót is tudjuk streamelni rajta, a kényelmes használatról pedig egy automatikus beállítás funkció gondoskodik, amelynek köszönhetően a projektor önállóan képes optimalizálni a fókuszt, illetve a kép elhelyezését és méretét.

(Fotó: LG)


Élettelen szeretők - mik az előnyei és hátrányai, ha szexrobotokra cseréljük az embereket?
Élettelen szeretők - mik az előnyei és hátrányai, ha szexrobotokra cseréljük az embereket?
Disztópia, újfajta szórakozás, a technológia térnyerése vagy egy eszköz, ami sok problémát meg tud oldani - a szexuális célokra szánt emberszerű gépeket nagyon eltérő szemszögekből lehet nézni, de egy biztos: a robotok készülnek és egyre emberibbé válnak. Legújabb sorozatunkban partnerünkkel, Magyarország legnagyobb felnőtt áruházával, a Vágyaim.hu csapatával együtt kutatjuk, merre tart az emberiség a szexualitás egyre digitálisabb ösvényein...
Az elázott mobil menjen azonnal egy zacskó rizsbe? Az Apple szerint semmiképp
Az elázott mobil menjen azonnal egy zacskó rizsbe? Az Apple szerint semmiképp
Évekig tartotta magát ez a tévhit, talán arra is van magyarázat, hogy miért.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.