Tartogat még a jövő hadviselése Top Gun-féle légi csatákat?

2022 / 05 / 29 / Felkai Ádám
Tartogat még a jövő hadviselése Top Gun-féle légi csatákat?
A légi csaták rendkívül látványosak a mozivásznon, de úgy tűnik, hogy nem ez a hadviselés jövője, és – ami azt illeti – egy ideje már a jelene sem. Változtatna-e azonban valamit ezen, ha a NATO/Amerika komolyabb légierővel kerülne szembe?

Mi a helyzet a klasszikus légi csatákkal, angol kifejezéssel dogfightokkal, amelyek annyira meghatározták az előző századot? Ezek a légi csaták elválaszthatatlanok a korai, a levegőben vívott fegyveres konfliktusoktól, és nem csak például a Top Gun filmekben köszönnek vissza, de ezek a csaták ihlették még a Star Wars rendkívül látványos űrben zajló ütközeteit is. Látszólag azonban a technológiai fejlődés ezt a fajta hadviselést feleslegessé teszi: amíg a dogfight a boksz, a jelen légi harca a mesterlövészet – a jelenlegi cél ugyanis még azelőtt eliminálni a célpontot, hogy az egyáltalán feltűnne a láthatáron.

A dogfighttal kapcsolatos kérdések azonban nem most, az új Top Gun film miatt lettek aktuálisak, hanem 2015-ben, amikor kiderült, hogy a technológiai csoda F–35 Joint Strike Fighter csúnyán alulmaradt pár tesz során ilyen jellegű légiharcban a hetvenes évekre visszavezethető F–16 Fighting Falconokkal szemben. Mint kiderült később, az F–35-nek ekkor még nem volt teljesen működőképes a digitális rendszere, de ettől függetlenül is felhívta az eset a figyelmet arra a kérdésre, hogy egyáltalán szükséges-e olyan gépeket tervezni, amelyek képesek erre a fajta hadviselésre?

Az biztos, hogy klasszikus dogfightra, amelyben amerikai gép is részt vett, mindössze kettő példa akad a közelmúltból. A legutóbbi eset 2017-ben történt, ekkor az amerikai haditengerészet F/A–18E Super Hornetje lelőtt egy szíriai lobogó alatt repülő Szu–22-est, amint az az amerikaiak által támogatott Szíriai Demokratikus Erőket bombázta Szíria Rakka tartományában. Ez nem is volt igazán klasszikus dogfight, de Koszovó óta ('99-ben egy F–16-os lőtt ki egy szerb MiG–29-et) az első példa volt arra, hogy egy amerikai gép kilő a levegőben egy ellenséges vadászt. Utolsó, igazi, kemény, vadászok közti légi harcban az USA repülői 1991-ben, Irak felett vettek részt – látszólag tehát a dogfightok kora olyan három évtizede nagyjából kifutott.

A jelen helyzet pedig kétségtelenül az, hogy az USA fejlesztései nem épp a közvetlen közeli légi harcot tartják a jövő szempontjából kulcsfontosságúnak.

Erre utal az is, hogy több magasabb rangú tiszt nyíltan célozgat arra, hogy Amerika következő légifölény vadászgépe inkább a B–21 Raider bombázóra kell, hogy hasonlítson, és nem az F–22 Raptorra. Ennek oka, hogy egy nehéz repülőgép, amely képes uralni az eget a könnyebb, agilisebb ellenfelekkel szemben olyan technológiák segítségével, mint a támogató drónok és az irányított energiafegyverek, elméletileg ugyanolyan hatékonynak bizonyulhat, mint egy nagy manőverezőképességű vadászgépekből álló flotta egy adott légtér birtoklásában. Magyarán a közeli légi harcra való kapacitással szemben olyan dolgok kerülnek előtérbe, mint a jelentős fegyverkapacitás, üzemanyag-hatótáv és alacsony megfigyelhetőség a radarrendszerek számára.

Mindez tehát a fenti, "mesterlövész mentalitásra" vezethető vissza, ami jelenleg a Pentagon hozzáállását is jellemzi a kérdés kapcsán: a cél az első, egyben végzetes lövés biztosítása, nem pedig a gép-gép elleni légi csata. Éppen emiatt az F–22 Raptor speciális kombinációja, ami a kiugró teljesítményt ötvözte a lopakodó képességekkel, nem annyira az eljövendő idők előszele, sokkal inkább tekinthető ez a gép hídnak múlt és jövő közt, magyarán a klasszikus légi harcok, valamint a modern, adatalapú légi csaták közt. Mindezzel együtt a kiképzés része jelenleg is a dogfight, de sokkal inkább csak azért, hogy a pilóták ezen az extrém terheléses módon tapasztalják ki a repülők képességeit. Magyarán az amerikai pilóták felkészülnek ugyan ezekre a közeli légi csatákra, de az általuk használt taktika célja éppen az, hogy ezeket elkerüljék.

Ellenérvhez ebben az esetben elég a szomszédba menni – éppen Ukrajnában zajlott pár komolyabb dogfight az ukrán MiG–29-ek és az orosz Szu–35-ök között. Ha valaki még emlékszik, a misztikus hős, Kijev Kísértete is ilyenekben vett részt.

Kijev Kísértete – az ördögi képességű ukrán vadászpilóta, aki MiG-eket eszik reggelire Megszülethetett az első legendája a háborúnak: az ukrán vadászpilóta, aki rosszabb felszereléssel is leszedett fényes nappal Kijev felett 6 orosz gépet. Mekkora az esély, hogy tényleg létezik?

Azonban az orosz taktika is fejlődik ez ügyben, és közelít az amerikai felfogáshoz – újabban az orosz gépek már maradnak az orosz légtérben, és onnan lőnek távoli, de földi célpontokra. Ez tehát épp az az irány többek szerint, amerre a légi taktika jelenleg is tart: a földi célpontok elpusztítása a fontos, és nem légi csaták vívása ellenséges vadászokkal. Mint az egyik pilóta nyilatkozott:

„A modern vadászgépek valódi szerepe a levegő-föld csapás. A CAS (közeli légi támogatás) és a SEAD (az ellenséges légvédelem elnyomása), valamint a régimódi bombák ledobása jelentik a modern vadászgépek létezésének a valódi okait.

Az F–35 jelentősebb helyzetfelismerést kínál a pilótáknak nagy hatótávolságon, mint bármely taktikai repülőgép a történelemben, és bár az F–22 szenzorkészlete nem annyira lenyűgöző, mint az előbbi gépé, ezt a dinamikus repülőgépet a légierő továbbra is úgy tartja számon, hogy képes biztosítani a kívánatos célt, tehát az első, végzetes csapás lehetőségét a fenyegetésekkel szemben.”

Magyarán az F–22 alkalmas dogfightra, csak éppen a biztonságosabb és a logikusabb megközelítése a helyzetnek, hogy már távolról végezzen a pilóta az ellenséges géppel. A jelen tehát ez az irány, a jövőről pedig szintén esett szó. Hogy ez mennyire elhibázott vagy helyes, azt viták övezik, egy következtetés viszont kirajzolódni látszik: a dogfight jelenleg talán halott, de ez nem jelenti, hogy sosem fog kikelni a sírból. Ukrajnának ugyanis akad egy tanulsága:

A 21. század háborúja nem elválasztható a 20. század harci technológiájától.

Ezt támasztják alá a számok is: az USA 150 harcra kész F–22 Raptorral és 300 (eddig csak részben leszállított) F–35-össel rendelkezik, és ez jelenleg a bolygó legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb lopakodó gépekből álló flottája. Azonban még ha a két gép darabszámát össze is adjuk, még az is eltörpül az USA jelenlegi 1300 vadászból álló F–16-os flottájához képest. Magyarán ezek a modern gépek az amerikai arzenál legjobb esetben is ötödét jelentik. Nézzük az ellenséges hatalmakat! A második legerősebb légierővel Oroszország büszkélkedhet – nekik 12 lopakodó prototípusuk van, valamint két legyártott Szu–57-es a teljes 1511 gépből álló flottából. A kínai légierő a harmadik legerősebb: az ázsiai ország a második legnagyobb lopakodó flottával, valószínűleg több mint 150 Chengdu J–20-assal rendelkezik. Kína másik 1800 vadászrepülőgépe közül azonban csak körülbelül 800 darab negyedik generációs sugárhajtású vadász, a maradék régebbi modell.

Mi következik mindebből? A globális nagyhatalmak között az elkövetkező évtizedekben bármikor lezajló nagyszabású konfliktus nyilván sokkal több, a 20. század második feléből származó 4. generációs vadászgépet mozgósítana, mint bármilyen modern lopakodót. És bár a lopakodó repülőgépek határozott előnyt jelentenének, néha hátrányba kerülhetnek, amikor a harci káoszban a régebbi, de gyorsabb és ügyesebb vadászgépek látótávolságán belülre keverednek. Az olyan repülőgépek, mint az F–35, páratlanok abból a szempontból, hogy nagyon messziről leszedjék az ellenséget, de egy igazán nagyszabású harcban, amelyben szó szerint több ezer repülőgép repül ugyanabban a légtérben, gyorsan lehetetlenné válhat a távolság megtartása. És mint az egyik szakértő fogalmaz:

„A lopakodás nem használ a lövedékekkel szemben.”

A tanulság tehát, hogy nem a technológiai fejlődés miatt tűnt el elsősorban a klasszikus, vadászok közötti légi harc, hanem azért mert a második világháború óta relatív béke van a világban – szuperhatalmak nyíltan legalábbis nem estek egymásnak, és ezért kiterjedt, rengeteg résztvevővel vívott légi ütközetek sem bontakoztak ki. Vagyis a cikk címében feltett kérdésre válaszolva, a dogfight tényleg inkább a múlt része, mint a jelené, de ez csak a mostani viszonylagos békének köszönhető. Azt pedig, hogy mit hozhat a jövő, senki sem tudja.

Források: 1945_1, 1945_2

(Kép:  F-35A Lighting II, forrás: picryl/Robert Sullivan)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
Jövő januárban indul első útjára a világ legnagyobb luxushajója
Jövő januárban indul első útjára a világ legnagyobb luxushajója
Az Icon of the Seas hivatalosan 2024. január 27-én mutatkozik be, az utasok egy Miami és a Karib-tengeri szigetek közötti körúton élvezhetik majd először a 250 ezer tonnás, 365 méter hosszú óriáshajó kényelmét.
Egy gombnyomással kiengedhető, autógumiba épített hóláncot fejleszt a Hyundai és a Kia
Egy gombnyomással kiengedhető, autógumiba épített hóláncot fejleszt a Hyundai és a Kia
A hagyományos hóláncot a kerékbe integrált alakemlékező ötvözetből készült eszköz váltja fel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.