Technikai hiba lépett fel a Boeing űrrakétájánál, nem éri el az ISS-t

2019 / 12 / 20 / Bobák Zsófia
Technikai hiba lépett fel a Boeing űrrakétájánál, nem éri el az ISS-t
A NASA rendkívüli sajtótájékoztatóján megerősítették hírt, miszerint a Starliner a hiba miatt annyi üzemanyagot elégetett, hogy nem fogja elérni az Űrállomást. A NASA-nál most azon dolgoznak, hogy vissza tudják hozni az űrhajót a White Sands Űrkikötőbe.

Kilencven perccel a kilövés után, amit a NASA élőben közvetített, az ügynökség vezetője, Jim Bridenstine egy Twitter üzenetben bejelentette, hogy a kapszula nem fogja elérni a kijelölt célját, mivel az anomália során túl sok üzemanyagot elégetett. Azt is hozzátette, dolgoznak az ügy megoldásán. A United Launch Alliance Atlas V rakétája, mely a Starlinert szállította, sikeresen elstartolt a floridai Cape Canaveral Légierő Bázis Space Launch Complex 41-es kilövőállomásáról, helyi idő szerint fél hét után hat perccel (magyar idő szerint fél egy után). Azonban nem sokkal egy órával az indulás után, a legénység nélküli kapszula pályára állásának hibájára lettek figyelmesek az irányítóközpontban.

Körülbelül tizenöt perccel a kilövés után az űrhajót egy negyven másodpercig tartó „orbital insertion burn” vagyis a pályára álláshoz szükséges üzemanyaglöket segítette volna a megfelelő irányba álláshoz, azonban ezt nem a tervek szerint sikerült kivitelezni.

A Boeing szóvivője, Steve Siceloff az élő közvetítés során elmondta: „Nem rendeltetésszerű illeszkedést tapasztaltunk, de az űrhajó stabil pozícióban van. A houstoni irányítóközpont kiértékeli a helyzetet.” Kelly Kaplan, a Boeing másik szóvivője a sajtó képviselőinek kérdésére hozzátette: „Az űrhajó jelenleg biztonságos pozícióban van. A repülésirányítók sikeresen végrehajtották az első hajtóműüzemeltetést, és a következő lépések tervezésén dolgoznak. A Boeing és a NASA szakemberei együttműködnek a tesztmisszió további lehetőségeinek számbavételével, mialatt a Starliner Föld körüli pályán marad.” Vagyis az űrhajó nem sérült meg és megfelelően pályára állt, akkor mi lehet a probléma, miért nem érheti el a Nemzetközi Űrállomást?

A rendkívüli sajtótájékoztatón Jim Bridenstine, a NASA vezetője elmondta, az űrhajó egyelőre ismeretlen okokból rosszul becsülte fel a pozícióját, valamint az időpontot és nem a megfelelő magasságon kezdett a pályáraálláshoz szükséges löket elindításába, így a megnövekedett, előre be nem kalkulált fogyasztás miatti üzemanyagveszteség nem teszi lehetővé, hogy tovább haladhasson a Nemzetközi Űrállomás felé.  A jelenlegi elképzelések szerint az anomáliát az okozta, hogy a műholdakról nem érkezett meg időben a parancs a művelet indításához.

A szakemberek megpróbálták kikalkulálni, hogy hogyan lehetne mégis végigvinni a küldetést, de a sajtótájékoztató végén Brindenstine határozottan kijelentette, nem lát rá valós esélyt, hogy ez megtörténjen.

Az irányítóközpontban most azon dolgoznak, hogy vissza tudják hozni a Földre az űrhajót, hiszen hatalmas veszteség lenne az egyébként sérülésmentes eszköz elvesztése, melyet nemcsak egy útra terveztek. Egyes vélekedések szerint, egy ilyen szituációban az asztronauták is bajba kerülhettek volna, azonban Bridenstine szerint, ha a hajón legénység is tartózkodott volna, ők nem kerültek volna veszélybe, sőt, megoldották volna a problémát. „Ha legénység is lett volna a Starlineren, most az űrállomás felé tartana. Nem lett volna semmi probléma.”

A Starliner űrtaxi az asztonauták szállítását oldja majd meg a Nemzetközi Űrállomásra tartó útjuk során. Az újrahasználható kapszula, melynek kivitelezési jogát a Boeing kapta, megoldhatja az amerikaiak 2011 óta tartó problémáját, hogy legénységüket az orosz Szojuz űrhajókkal jutassák fel az űrállomásra. Bridenstine a tájékoztatón azt is hangsúlyozta, a két legfőbb partner, a SpaceX és a Boeing mellett minden magáncég együttműködése nagyon fontos a NASA számára, hiszen az űrutazás jövője ebben a kollaborációban rejlik.

Mivel az űrutazás új korszakának küszöbén állunk, az ehhez hasonló teszt missziók rendkívül fontosak lehetnek, nem csak az ISS-re való költséghatékonyabb feljutásban, hanem a távolabbi célok tervezésében is. Amennyiben a Starliner missziója sikerrel járt volna, pár nap elteltével, december 28-án hagyta volna el a Nemzetközi Űrállomást, majd Új-Mexikóban landolt volna ejtőernyői segítségével. Hogy ez a rendszerhiba mennyiben fogja befolyásolni a további terveket és mennyi időre veti vissza a legénység szállítását, a hiba felmérése után fog kiderülni, egyelőre az a legnagyobb kérdés, vajon sikerül e épségben visszahozni a Starlinert a Földre.

(Fotó: Wikimedia Commons)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
A SpaceX néhány napja harmadik alkalommal is útjára bocsátotta a világ legnagyobb rakétáját, és bár az első két próbálkozáshoz hasonlóan ezúttal sem ment minden a terveknek megfelelően, Elon Musk vállalata alapvetően sikerként könyvelheti el a múlt csütörtöki tesztet.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.