A kutatást Gideon Shelach-Lavi és Dan Golan professzorok vezették a Jeruzsálemi Héber Egyetemről, együttműködve Chunag Amartuvshin professzorral a Mongol Nemzeti Egyetemről, valamint William Honeychurch professzorral a Yale Egyetemről. A csapat műholdfelvételeket, helyszíni felméréseket és régészeti ásatásokat kombinált. Eredményeiket pedig a Land című tudományos folyóiratban publikálták – számol be róla a sajtóközlemény.

A Góbi-fal 321 kilométer hosszan húzódik Mongólia magasföldi sivatagain keresztül, és egy nagyobb falrendszer része volt, amely egykor Kínától Mongóliáig terjedt. Sokáig nem volt világos, mikor és milyen céllal épült. A legújabb bizonyítékok szerint a falat és a hozzá kapcsolódó katonai előőrsöket elsősorban a Hszi Hszia-dinasztia (1038–1227) idején emelték, amelyet a nyugat-kínai és dél-mongóliai tangut nép irányított.

Ez a korszak jelentős geopolitikai változásokat hozott, és ezzel együtt a határ menti infrastruktúra bővülését is. Bár korábban elsősorban védelmi célt tulajdonítottak a falnak, a kutatók szerint a tényleges szerepe ennél jóval összetettebb volt: határokat jelölt ki, segített az erőforrások kezelésében, és hozzájárult a birodalmi ellenőrzés megszilárdításához.

„A Góbi-fal nem csupán akadály volt, hanem egy dinamikus eszköz a mozgás, a kereskedelem és a területi kontroll szabályozására egy kihívásokkal teli környezetben” – fogalmazott Shelach-Lavi professzor.

A kutatócsoport olyan emberi tevékenység nyomait is feltárta, amelyek több mint kétezer évre, az időszámítás előtti 2. századtól egészen a 19. századig nyúlnak vissza. Ez arra utal, hogy a terület hosszú időn keresztül jelentős maradt stratégiai szempontból. A falat főként döngölt földből építették, kő- és fa tartószerkezetek felhasználásával, ami jól mutatja az építők alkalmazkodását a zord sivatagi körülményekhez és a helyi erőforrásokhoz. Az ökológiai és térbeli vizsgálatok alapján a fal nyomvonalát tudatosan úgy alakították ki, hogy az a víz- és faanyagforrásokhoz közel fusson. Az erődök és őrállomások elhelyezése a domborzati adottságokat – például hegyi hágókat és homokdűnéket – is kihasználta, így növelték az infrastruktúra hatékonyságát és működőképességét nagy távolságok mentén is.

Ez a kutatás nem csak a fal miatt érdekes, hanem egyben rámutat arra is, miként alkalmazkodtak a középkori birodalmak Belső-Ázsia kemény környezetéhez, és egyben miként formálták azt. Egyúttal ráirányítja a figyelmet az ősi infrastruktúrák maradandó örökségére is, amelyek nemcsak a történelmi vonatkozásban fontosak, de a táj ma ismert arcát is kialakította.

(Kép: ásatás a G05 helyőrség térségében, forrás: M. Ullman)