Tényleg a felső egy százalék irányítja az egész világot?

2024 / 03 / 10 / Raketa.hu
Tényleg a felső egy százalék irányítja az egész világot?
A Rakéta szerzői rendszeres vendégei a radiocafé 98.0 Kávézó a világ végén című műsorának. A legutóbbi adás középpontjában a világ elitje, illetve az azzal kapcsolatos hitek, tévhitek és tények álltak. McMenemy Márk vendége Pogátsa Zoltán közgazdász-társadalomkutató, A globális elit című könyv szerzője volt.

A Rakétán hétről hétre számolunk be olyan eseményekről, változásokról a technológia világából, amelyek egy szűk csoport döntésének eredményeként jönnek létre, mégis milliárdok életét befolyásolják - és akkor a gazdasági, politikai elit egyéb szereplőiről nem is beszéltük. Joggal merül fel sokakban a kérdés, hogy kik és hogyan kerültek olyan pozícióba, hogy meghatározzák a világ sorsát, hogyan kötődnek a nemzetállamokhoz, őszinte-e a jótékonykodásuk, és így tovább. És persze jogos az a kérdés is, hogy ha soha nem élt még ennyi ember jólétben, akkor mi a probléma? Márk minderről Pogátsa Zoltán közgazdászt, szociológust kérdezte, aki nemrég egész könyvet szentelt a témának.

(Borítókép: Getty Images/Rakéta.hu)


Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön?
Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön? A Voltie nem csak ígér – le is szállítja: kezeld a töltést egyetlen koppintással, bárhonnan. 👉 Nézd meg, miért mosolyognak a Voltie-sok!
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?

A reggelekben a legjobb pillanatok akkor jönnek el, amikor a lakás még csendes, a fény lassan beszűrődik az ablakon, a konyhát pedig megtölti a frissen őrölt kávé illata.

Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
A Dorottya Residencesben jártunk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.