Tesla és Edison kapcsolatát nagyjából mindenki ismeri. A két feltaláló nem különösebben szívelte egymást annak ellenére sem (vagy talán részben épp azért), hogy a fiatal Tesla kezdő mérnökként Edison párizsi Continental Edison Company nevű vállalatában dolgozott. Sőt az ellenségeskedés csak fokozódott köztük, ahogy teltek az évek. Nem segített természetesen, hogy két teljesen eltérő habitusú emberről és tudósról beszélünk: Edison fáradhatatlanul kísérletezett, Tesla azonban mindent kidolgozott előre papíron, mielőtt akár egy csavarhúzót is felemelt volna. Tesla már-már tisztaságmániás volt, míg Edison Tesla szavai szerint:

„A legalapvetőbb higiéniai szabályok teljes figyelmen kívül hagyásával élt.”

A konfliktus az „áramok háborújával” tetőzött. A Tesla által kidolgozott, sokoldalúan felhasználható váltakozó áram végül győzött Edison biztonságosabb, de korlátozott egyenáramával szemben, ami Tesla legnagyobb győzelmét jelentette a korábbi munkaadójával szemben.

A civakodás azonban végül mégsem a szigorúan vett mérnöki tudományok terén érte el a csúcsát, hanem a halál utáni lét kapcsán. Az 1920-as évekre ugyanis Edison rengeteg mindent elért, a világ olyan találmányokkal gazdagodott általa, mint a fonográf, a mozgóképes kamera, valamint az első praktikus célokra is alkalmas izzólámpa. Ezekben az időkben viszont Edison az előbb említettekhez képest meglepő irányba kezdett kutakodni: a „spirit phone” magyarul talán lélektelefon segítségével ugyanis a holtak világát érzékelte volna. A lélektelefont pedig nagyrészt éppen a Teslával folytatott rivalizálás inspirálta.

A 20. század elején az elektromosság, amely varázslatosnak tűnő gépeket bírt működésre, sokak szemében alkalmasnak tűnhetett arra is, hogy segítségével kapcsolatba lépjünk a túlvilággal. Tesla ennek a lehetőségét már 1901-ben felvetette, a kristályrádió kapcsán. Ez a készülék ugyanis egyik este félelmetes üzeneteket fogott, melyekről a legendás feltaláló így írt a naplójában:

„Az első megfigyeléseim teljesen megrémisztettek, hiszen volt bennük valami titokzatos, hogy ne mondjam, természetfeletti, és éjszaka egyedül voltam a laboratóriumomban.”

Jóval később, immár egy másik készülékkel Tesla ismét hasonló jeleket fogott, de ekkor már óvatosabban fogalmazott:

„A hangok, amelyeket minden este hallgatok, eleinte emberi hangoknak tűnnek, akik össze-vissza beszélgetnek olyan nyelven, amelyet nem értek. Nehezen tudom elképzelni, hogy valóban valódi hangokat hallok olyan emberektől, akik nem erről a bolygóról származnak. Biztos van egy egyszerűbb magyarázat, ami eddig elkerülte a figyelmemet.”

Tesla ezt akkor még nem tudhatta, de valóban létezett minderre egyszerűbb magyarázat: az általa használt rádiótípus nagyon alacsony frekvenciájú rádiójeleket volt képes érzékelni olyan természetes forrásokból, mint az elektromos viharok, a légköri zavarok és a háztartási elektronikai eszközök. Ha ezeket a jeleket hangokra ültetjük át, akkor valóban hallatszhat úgy, mint testetlen lények földöntúli csevegése.

Mindezt akkor azonban nem csak Tesla nem tudta, de Edison sem. Edisonhoz pedig a hír úgy jutott el, hogy vetélytársa a találmányai segítségével immár a holtak világával is kapcsolatba lépett. Ez nagyjából olyan lehetett, mintha ma Jeff Bezos rájönne, hogy Elon Musk nyitott egy átjárót a Pokolba a Marson – nyilván sietve nyitna egyet ő is. Edisont azt sem gátolta a túlvilág elérésben, hogy alapvetően agnosztikus volt, és kifejezetten támadta a korban divatos, a holtak világával kapcsolatot kialakító „szeánsz-mániát”. Ezzel el is jutottunk a lélektelefonhoz, amivel Edisonnak kifejezetten grandiózus tervei lettek volna. Az akkor 73 éves feltaláló minderről 1920-ban nyilatkozott először, egy a The American Magazine számára adott exkluzív interjúban. Így nyilatkozott akkor a tervezett készülékről:

„Egy ideje dolgozom egy apparátus felépítésén, hogy megnézzem, lehetséges-e, hogy a Földet elhagyó személyiségek kommunikáljanak velünk. Ha ez valaha is megvalósul, akkor az nem bármilyen okkult, misztifikáló, titokzatos vagy furcsa eszközökkel fog megtörténni, mint amilyeneket az úgynevezett médiumok alkalmaznak, hanem tudományos módszerekkel.”

Az interjúból kiderült az is, hogy Edison hitt egy mindenséget irányító intelligencia létezésében, viszont úgy vélte, hogy az ezzel (tehát mondjuk úgy: Istennel) kapcsolatos általában elfogadott elképzeléseink „tarthatatlanok és nevetségesek”. Edison meglepő nézete mindezzel kapcsolatban a következő volt: minden élő test számtalan, végtelenül kicsi egyedből áll, amelyek mindegyike önmagában egy életegység, és ezek az egységek, amelyek „rajokban” működnek, örökkévalóak. Amikor egy ember meghal, ezek a rajok máshol öltenek formát, és valamilyen más környezetben vagy testben működnek tovább. A feltaláló úgy gondolta, hogy bizonyos rajok a gondolkodást és az irányítást végzik, hasonlóan a főnökökhöz vagy a vezetőkhöz az emberek között. Ez magyarázza azt, hogy bizonyos férfiak és nők miért bírnak magasabb intellektussal és jobb képességekkel másokhoz képest. Ám az eltérő rajok felelősek az erkölcsi és a jellembeli különbségekért is. Az ember élete során bekövetkező személyiségváltozások mögött pedig ezen rajok mozgása áll.

Mivel pedig bizonyos rajok az egyén emlékezetéért felelősek, így ezek megmaradnak az illető halála után is. Ez azt is jelenti tehát, hogy mind az egyéni emlékezet, mind a személyiség megmarad a halált követően is, csak mintegy „lakhelyet” változtat. Ám a „költözés” ellenére ez a raj a megfelelő készülékkel elérhető – és ez a készülék tehát a lélektelefon. Erről Edison egész pontosan a következőket mondta:

„Ha a most felépített gép csatornát biztosítana a tudás beáramlásához az ismeretlen világból – egy létezési formából, amely eltér a jelen életünktől –, akkor egy fontos lépéssel közelebb kerülhetünk minden tudás forrásához, közelebb az intelligenciához, amely az egészet irányítja.”

Mint látható tehát a lélektelefon igazán impozáns vállalás – nem csak bizonyságot jelent a túlvilág – illetve Edison szavaival: a jelenlegitől eltérő életforma létezésére, de idővel elvezethet ahhoz az intelligenciához is, akit nevezhetünk Istennek. Edison pedig nem viccelt, az elképzelés valóban tudományos alapokon nyugodott: a feltaláló Albert Einstein munkáiból, különösen a kvantum-összefonódásról és a speciális relativitáselméletről alkotott elméleteiből indult ki. Edison gondolatmenete ugyanis mindent egyberakva így festett: ha lehetséges a tömeget energiává alakítani, akkor talán az élő emberek szellemei koherens energiaegységekké válnak, amikor testük leáll – ezek tehát a fentebb említett rajok. Ha pedig az összefonódott részecskék nagy távolságokon át hatnak egymásra, amint azt a kvantum-összefonódás elmélete állítja, akkor talán van mód arra, hogy a rajok energiája kölcsönhatásba lépjen a fizikai világunkkal.

Edison még 1920-ban több médium és tudós előtt is letesztelte a lélektelefont, amely a következőképp festett: egy kivetítőszerű gép egy munkapadon, amely vékony fénysugarat bocsátott ki egy fotocellára. A megvilágított cella a sugárnyalábon áthaladó erők és tárgyak jelenlétét volt hivatott érzékelni – még a szabad szemmel láthatatlanokat is. Ha egy másik világból származó lény részt venne az összejövetelen, és áthaladna a fényen, a fotocellára csatlakoztatott mérőeszköz erről számot adna.

Képzeljük el, hogy ott állunk ezen a rendezvényen, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a tudomány bemérje a túlvilágot! Ott állunk, várakozunk, és nem történik semmi. A percek félórákká, azok pedig órákká híznak, és az egész kezd egyre kellemetlenebb lenni: a mérőműszer meg sem mozdul. A nagy beharangozás ellenére sajnos totális kudarc lett a bemutató, de mindez nem szegte Edison kedvét, és a haláláig dolgozott ezen az eszközön. Sőt ha akad a lélektelefonnak előnye, az mindenképp az, hogy ezen még a halál után is lehet munkálkodni. Edison 1931-ben halt meg, de mindössze annyi bizonyítékkal tudott a szellemvilággal kapcsolatban szolgálni, mint korábban Tesla. Ám Edison megegyezett egy másik mérnökkel, William Walter Dinwiddie-vel, hogy bármelyikük halálozik el korábban, megpróbál a túlvilágról kapcsolatba lépni az ezeken a földi tereken rekedt társával. Dinwiddie 1920-ban, tehát jó egy évtizeddel Edison előtt heveredett örök nyugalomra, és semmi jel nem utal arra, hogy ezt követően folytatódott volna köztük a munkakapcsolat.

Akadnak viszont, akik szerint Edison halálontúli munkamorálja jóval fékezhetetlenebb volt a tudóstársánál – 1941-ben egy kutatócsoport azt állította, hogy Edison nem csak kapcsolatba lépett velük, de még a lélektelefon legújabb modelljének a terveit is megosztotta. A csapat lelkesen meg is építette ezt „2.0-s, elmúlás utáni” változatot, de sajnos ez sem működött jobban, mint az eredeti prototípus.

(Forrás: Forbes, Mental Floss, kép: Pixabay/Alexas_Fotos)