Titokzatos incidens során elsüllyedt Kína új atomtengeralattjárója a Covidról elhíresült Vuhannál

2024 / 09 / 27 / Felkai Ádám
Titokzatos incidens során elsüllyedt Kína új atomtengeralattjárója a Covidról elhíresült Vuhannál
Mostanra biztosra vehető, hogy az eset folyamán Kína új, Type 041 Zhou osztályú nukleáris támadó tengeralattjárója süllyedt el.

Mint arról a hadügyekre szakosodott portál, a TWZ beszámol: Kína egyik legújabb atommeghajtású tengeralattjárója süllyedt el a Vuhan melletti Wuchang Hajógyárban. A hajó elsüllyedése már egy ideje ismert, de korábban azt hitték, hogy a szóban forgó jármű egy hagyományos meghajtású tengeralattjáró – az amerikai védelmi minisztérium tisztviselői szerint azonban valójában Kína új, Type 041 Zhou osztályú nukleáris támadó tengeralattjárója (SSN) került a tenger fenekére. A tengeralattjáró még az első bevetése előtt, a végső felszerelés fázisában süllyedt el.

A TWZ a Wall Street Journal nyomán arra is kitért, hogy a kínai hatóságok megpróbálták eltitkolni a balesetet, és feltételezhető, hogy a tengeralattjáró nukleáris üzemanyagot szállított, amikor a szerencsétlenség történt. Ugyanakkor amerikai tisztviselők jelezték, hogy semmi sem utal arra, hogy a kínai személyzet sugárzási teszteket végzett volna a környező területen. Bár lehettek áldozatok vagy sérültek, hivatalos baleseti jelentés nem látott napvilágot.

Az első információk az esetről Tom Shugart, az Új Amerikai Biztonsági Központ vezető munkatársának és az Egyesült Államok haditengerészetének nyugalmazott tengeralattjáró-hadviselési tisztjének az észrevételei voltak. A júniusi műholdfelvételeken négy darubárka hirtelen érkezése tűnt fel a hajógyárban, ami egy mentési művelet kezdetére utalt. A másik változás az volt, hogy az addig májusban még látható tengeralattjáró június közepére eltűnt, és július elejére visszaállt a gyárban a normál tevékenység.

Hivatalosan amerikai részről kevés részletet árultak el, de megerősítették, hogy a balesetben a Zhou-osztályú SSN volt érintett, amely X-alakú farokrésszel rendelkezik a jobb irányíthatóság és a zajcsökkentés érdekében. A feltételezések szerint az említett darukkal végzett mentési munkálatok végül sikerrel jártak, és a tengeralattjárót vissza is húzták a mélységből, de a Wall Street Journal szerint hónapokba telhet, mire újra bevetésre kész lesz – ha egyáltalán lesz még erre lehetőség. Ennek oka, hogy jó eséllyel súlyosan sérültek a hajó belső rendszerei a vízkár miatt, ami miatt komoly javítási munkákra, vagy szélsőséges esetben akár teljes cserére lesz szükség.

Egy magas rangú amerikai védelmi tisztviselő szerint nem meglepő, hogy a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) haditengerészete igyekezett titokban tartani az incidenst. Az eset ugyanis nemcsak a kiképzési és felszerelési normák körüli aggályokat erősíti, hanem kérdéseket vet fel a PLA elszámoltathatóságával és a kínai védelmi ipar feletti felügyelettel kapcsolatban, amely egyébként régóta küzd a korrupcióval.

Ezen eset ellenére a TWZ cikke szerint Kína továbbra is gyors ütemben halad a tengeralattjárók és hadihajók építésével: a Wuchang Hajógyár, amely korábban hagyományos meghajtású hajókat, például a Type 039A sorozatot gyártotta, mostanra tehát nukleáris meghajtású tengeralattjárók építésével is foglalkozik. Bár a mostani incidens nem csak amolyan futó kellemetlenség, hanem igen komoly eset, ettől független valószínűtlen, hogy érdemben lassítaná Kína ambiciózus haditengerészeti fejlesztési programját, amely továbbra is megelőzi az Egyesült Államokét.


Felülmúlhatatlan karácsonyi tipp – ezzel biztosan nem lősz mellé
Felülmúlhatatlan karácsonyi tipp – ezzel biztosan nem lősz mellé
Az ideális ajándék praktikus, elegáns, és valóban hasznos – pont, mint a Braun S9 Pro+ elektromos borotva.
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Az internetes csalások és kártevők világa minden eddiginél kifinomultabbá vált, a védtelen felhasználók pillanatok alatt áldozattá válhatnak. Az óvatosság önmagában nem elég.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.