A Bering-tenger keleti részén élő hórák vagy más néven jeges-tengeri pók egyedei a helyi ökoszisztéma szerves részét alkotják, de a kutatók körülbelül 2021 óta látványos csökkenést észleltek a populáció számában. A változás azért is meglepetésszerű, mert előtte, 2018 környékén, kiugróan magas egyedszámot regisztráltak a területen élő rákok körében. 2015-től 2018-ig folyamatosan szaporodtak a hórákok, míg 2018-ban nem csak véget ért ez a tendencia, hanem lényegében gyors ütemben megfeleződött a közösség mérete. A megfigyelések 2020-ban a járványhelyzet miatt leálltak egy időre, majd a munka folytatásakor, 2021-ben a szakértők a helyszínen már 10 milliárddal kevesebb rákot találtak, mint amennyinek lennie kellett volna. A megfigyelések 1975-ös kezdete óta ez volt a legalacsonyabb egyedszám, amit valaha regisztráltak.

Mi történhetett a hórákokkal?

A jeges-tengeri pókokat többek között élelmiszereként is használják a világ számos pontján, ezért a túlhalászat régóta fenyegeti őket, már az 1990-es években is "túlhalászottnak" minősítették őket a felelős hatóságok. A populációk azonban idővel visszanyerték fejlődési képességüket, ahogy egyre több fiatal egyed érte meg a felnőttkort és tudott szaporodni. A mostani problémát a kutatók először a migrációval magyarázták és igyekeztek a rákok nyomára bukkanni a környező térségben, a Bering-tenger északi részén, illetve orosz területen, de nem találták jeleit a populáció költözésének.

A másik eshetőséget egy sokkal rosszabb forgatókönyv jelentette: az állatok pusztulása. A vizsgálatok során kiderült, hogy az elmúlt évek egyedszám-csökkenését egy, a környék ökoszisztémáját fenyegető jelenség okozta: a területet sújtó hőhullám. A Bering-tenger vizének felmelegedése önmagában alapvetően nem végezne a hórákokkal, mivel azok egészen magas hőmérsékleten is képesek a túlélésre, laboratóriumi körülmények között akár 12 Celsius-fokos vízben is tudnak funkcionálni, de a melegebb vízben való mozgás nagyobb kalóriafelhasználást igényel a részükről. A szokott környezetükhöz (a fiatalabb állatok 0 Celsius-foknál alig magasabb hőmérsékleten élnek) képest 3 Celsius-fokkal magasabb hőmérséklet duplájára növeli az energiafelhasználás mértékét, így a megváltozott körülményekhez csak úgy tudnak alkalmazkodni, ha elegendő élelem áll rendelkezésükre. Ez jelentette a végső problémát és a hórákok végzetét, ennyi élelmet ugyanis nem tudtak szerezni, emiatt az állatok éhenhaltak.

Ezt a teóriát támasztja alá azoknak a példányoknak az összehasonlítása is, amelyeket 2017-ben és 2018-ban fogtak ki: előbbi átlagban 25%-kal nehezebb volt, mint hasonló méretű, 2018-ban kihalászott társa. A rákok a hőhullám kezdetekor nem tudtak elég élelemhez jutni, egyfelől az életterük csökkenése miatt, másrészt azért, mert az előző években olyannyira megugrott az egyedszámuk, hogy versenyezniük kellett a forrásokért.

"A nem várt kalóriaigény, párosítva a gyűjtögetéshez alkalmas kis területtel, arra utal, hogy a 10 milliárd hórák eltűnésében nagy valószínűséggel szerepet játszott az éhezés."

- összegezték a kutatók a tanulmányban.

Ezzel a pusztulási eseménnyel a Bering-tenger keleti régiójában élő hórákok jövője erősen bizonytalanná vált, a változás pedig komoly hatással lesz az emberekre is, különösen azokra az alaszkai partmenti közösségekre, ahol a jeges-tengeri pókokkal való kereskedés jelentette a fő megélhetési forrást. Mivel a világ ellátásában tengeri halak és rákok tekintetében az alaszkai halászok nagy szerepet játszanak, ezért a hórákok eltűnése és a hőhullám miatt megfogyatkozó más tengeri fajok problémája az egész világ problémájává válhat.

(Fotó: NOAA Fisheries)