Több ezer teljesen üresen indított repülőjárat szennyezi az eget az újabb járványhullám miatt

2022 / 01 / 09 / Palotai Nándor
Több ezer teljesen üresen indított repülőjárat szennyezi az eget az újabb járványhullám miatt
A légitársaságok inkább még üresen is elindítják járataikat, csak hogy ne essenek el a piaci részesedéseiktől, illetve egyes repülési jogaiktól.

Kevés iparágat érintett olyan súlyosan a Covid-19, mint a légiközlekedést: a járvány kitöréséig szinte minden évben újabb rekordokat döntögető utasforgalom csaknem nullára csökkent, a légitársaságok ugyanakkor mégis kénytelenek elindítani teljesen üres „szellemjáratokat”, hogy ne essenek el bizonyos repülési jogoktól – írja a Gizmodo.com.

A borzasztóan kínos és környezetszennyező helyzetről a Lufthansa vezérigazgatója, Carsten Spohr a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak elmondta, hogy bár a társaság már nagyjából 33000 utasokat szállító járatot törölt idáig az omikron variáns miatt, télen mégis kénytelenek 18000 plusz repülőjáratot indítani utasok nélkül, pusztán azért, hogy ne veszítsék el egyes repülőtéri jogosultságaikat. Ironikus módon a Lufthansa Group ettől függetlenül korábban már saját klímacélokat is meghatározott: a csoport célja a nettó CO2-kibocsátás felére csökkentése 2030-ra, a 2019-es értékekhez képest, 2050-re pedig már a karbonsemlegesség elérése lenne a céljuk.


A Swiss Air ürességtől kongó járata 2020 márciusában. (Fotó: Sven Creutzmann/Mambo photo/Getty Images)

Az egyik leginkább húsba vágó repülési jog egy légitársaság számára, az úgynevezett résidő, illetve angol nevén „slot”. A repülőtéri résidő adja meg a jogosultságot egy légitársaságnak arra, hogy adott időpontban, egy adott repülőtéren le- és felszállást hajthasson végre, közte pedig a légikikötő infrastruktúráját használja. Abban az esetben, ha egy légitársaság csődbe megy, az összes slotja visszakerül a szabadon maradt slotok közé, az úgynevezett résidő-alapba.

A résidőkért mindig is erős konkurenciaharc folyt a légitársaságok közt, mivel az európai szabályok értelmében, ha valamelyik nem használja ki a slotjai legalább 80%-át, akkor elvesztheti azokat. 2020 márciusában ezt lecsökkentették 50%-ra, azonban ezt a valamivel alacsonyabb küszöböt csak 2022 márciusáig akarják megtartani.

Az 50%-os küszöb bejelentése után a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség főigazgatója úgy fogalmazott, hogy ez egy valóságtól teljesen elrugaszkodott döntés. A szövetség közel 300 olyan légitársaságot képvisel, amelyek a globális légiforgalom 82%-át adják. Becslésük szerint a nemzetközi utazások 2021 végére a 2019-es szint körülbelül 34%-át tették ki – és ez még az omikron variáns, és az újbóli szigorúbb lezárások előtt volt. Ehhez képest az 50%-os küszöb még mindig túl magas.

(Fotó: Getty Images)


Unod a hagyományos Valentin-napi ajándékokat? Próbáld ki a legmodernebb szexjátékszereket! A teledildonikával minden távolság legyőzhető, a VR megoldásokkal az érzékelés kiterjeszthető, az AI segítségével pedig személyre szabott élményekben lehet részetek
Vásárolj az ország legnagyobb és legjobb felnőtt shopjában! 100% diszkréten csomagolt rendelésedet akár már másnap átveheted! Vágyaim.hu - A jövő az ágyadban van
Csillagfényes kalandok az egész családnak - Magyarország legjobb csillagvizsgálói
Csillagfényes kalandok az egész családnak - Magyarország legjobb csillagvizsgálói
A modern csillagvizsgálók ma már igazi élményközpontokként működnek, ahol a tudomány és a szórakozás tökéletes harmóniában találkozik, így nem csak a csillagászat iránt mélyebben érdeklődőknek nyújtanak izgalmas kikapcsolódást, de a családi programoknak is ideális célpontjai lehetnek.
Zsebpénz helyett karrier - Minden, amit a diákmunkáról tudni érdemes
Zsebpénz helyett karrier - Minden, amit a diákmunkáról tudni érdemes
Cikkünkben bemutatjuk a magyarországi diákmunka-piac helyzetét, a vonatkozó szabályozásokat, az adózási tudnivalókat, valamint a diákmunka előnyeit és a munkahelyválasztás szempontjait.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.