Több száz repülőgépen lesz ingyenes, nagy sebességű wifi

2023 / 01 / 09 / Bodnár Barna
Több száz repülőgépen lesz ingyenes, nagy sebességű wifi
Az amerikai Delta Air Lines legtöbb járatán ingyenesen elérhető lesz a nagysebességű, vezeték nélküli internet.

Az egyesült államokbeli Delta Air Lines legtöbb repülőgépén február elsejétől ingyenes, nagysebességű internetszolgáltatás áll majd rendelkezésére a légitársaság SkyMiles hűségprogramjában részt vevő utasoknak, jelentette be a vállalat igazgatója, Ed Bastian múlt csütörtökön Las Vegasban. Azoknak, akik nem szerepelnek a hűségprogramban a szolgáltatás 10 dollárba (körülbelül 3700 forintba) fog kerülni. A Delta az első a nagy amerikai légitársaságok közül, ami ingyenesen vezeti be ezt a szolgáltatást.

A Delta jelenleg 50 dollárt (közel 20 ezer forintot) számít fel havonta a wifiért Észak-Amerikán belüli járatain, és 70 dollárt (kb. 26 ezer forintot) nemzetközi járatain.

A cég szerint az utasok a fedélzeti internetet olyan dolgokra is használhatják majd, mint például filmek lejátszása streamingszolgáltatókon keresztül (pl. Netflix), a közösségi média, alkalmazások használata, email-küldés.

A hang- és videohívások bonyolítása azonban továbbra is tiltott lesz a gépeken, az amerikai törvényi szabályozásnak megfelelően.


Delta Air Lines repülőgép felszállás közben                                                      Forrás: Getty Images/Jennifer May

A Delta igazgatója hangsúlyozta, hogy nem csupán alapszintű szolgáltatást kívánnak nyújtani, hanem az a cél, hogy az utasok otthon érezzék magukat a fedélzeten, vagy akár dolgozni is tudjanak út közben. Ez azért is fontos, mert jelenleg számos, repülőgép fedélzetén lévő internet nem megbízható, se sebesség, se elérhetőség szempontjából. A vállalat több mint 1 milliárd dollárt (kb. 370 milliárd forintot) költött az elmúlt években erre a fejlesztésre, amitől azt reméli, még több utast ösztönöz majd arra, hogy csatlakozzon a légitársaság hűségprogramjához, aminek jelenleg is körülbelül 100 millió tagja van.

Az utasok a beszállás során, a gép ajtaján láthatják majd, hogy az adott járaton elérhető-e az ingyenes wifi, amit a Delta a Viasat nevű műholdas internetszolgáltatóval együttműködve vezet be.

Ranjan Goswami, a légitársaság ügyfélélményért felelős alelnöke szerint a Delta több hónapja teszteli a szolgáltatást, és november óta 200 repülőgépen tették kísérletképpen elérhetővé a gyors wifi-t a törzsutasok számára, hogy megbizonyosodjanak a szolgáltatás sebességéről, és megbízhatóságáról. Február elsejéig 540 gépen indítják el a nagy sebességű internetszolgáltatást, a tervek szerint 2024 év végéig pedig az összes légi járművön lesz ingyenes wifi csatlakozási lehetőség.

(Fotó: Getty Images/izusek)


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
Képzeljünk el egy világot, ahol az implantációk behelyezése, törött csontok kezelése komoly műtéti beavatkozás helyett lényegében annyit jelent, hogy az implantációt befecskendezzük a testbe, ahol az felveszi a szükséges alakot! A mostani fejlesztés épp ezt teszi egyszer lehetővé.
Utánunk gurul a napelem, hogy bárhol energiához jussunk
Utánunk gurul a napelem, hogy bárhol energiához jussunk
A robot elkíséri az embert a túrákra és kiválasztja a legoptimálisabb helyet és pozíciót a minél jobb energiatermeléshez.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.