Többszázezer forintért teszik le az autójukat öt hétre az Uber kísérletében részt vevők

2024 / 07 / 02 / Pőcze Balázs
Többszázezer forintért teszik le az autójukat öt hétre az Uber kísérletében részt vevők
Az autómegosztó, mikromobilitási és taxiszolgáltatók egyik legvonzóbb ígérete, hogy idővel csökkenteni tudják a saját tulajdonú autók számát. Az Uber 2023-ban Ausztráliában kért meg helyieket arra, hogy próbálják ki, hogy milyen érzés lemondani a kocsijukról, most az amerikaiakon és a kanadaiakon a sor.

A The Verge-ön olvasható hír szerint az Egy autóval kevesebb névre hallgató programra most százhetvenöten jelentkezhetnek Los Angelesben, San Franciscóban, Chicagóban, Washington DC-ben, Miamiben, Torontóban és Vancouverben. A kiválasztottak öt hétre lemondanak arról, hogy használják a kocsijukat, cserébe kapnak ezer dollárt, pontosabban egy ötszáz dolláros utalványt, amit uberes taxizásra, illetve lime-os rollerezésre és biciklizésre; kétszáz dollárt autóbérlésre és autómegosztásra; háromszázat egyéb közlekedési módokra költhetnek. Emellett az Uber előfizetéses szolgáltatására is jogosulttá válnak, amelyben némi visszatérítést kapnak az útjaik után, illetve ingyen szállítják hozzájuk házhoz a bevásárlásaikat.

Nem "autómentes", hanem "kevésbé autós" életmód

A cég fenntarthatósági vezetője a The Verge-nek nyilatkozva kiemelte, hogy "sok utasuk" beszél arról, hogy csökkentené az autóhasználatát, hogy több teret engedjen a tömegközlekedésnek, a mikromobilitásnak vagy épp a gyaloglásnak. A 2023-as ausztrál kísérletük visszaigazolta, hogy valóban ez történik, de csak akkor, ha legalább négy alternatív közlekedési mód áll a rendelkezésükre. Ezzel együtt az ottani résztvevők nem adnák el a gépjárműveiket azonnal, legfeljebb "a közeljövőben", és a jelentkező amerikaiak sem kell, hogy a garázsban tartsák a családjuk második kocsiját, ha van olyanjuk. Az Uber mellett a szintén amerikai Lyft is végzett egy hasonló kísérletet hat évvel ezelőtt, többszáz résztvevővel, melynek végén a leglelkesebbek még el is adhatták az autójukat egy ezzel foglalkozó portál segítségével.

Budapesten, ahol egy éves Bubi biciklibérlet nyolcezerötszáz forintba, egy havi BKK-bérlet körülbelül ugyanennyibe kerül, és több autómegosztó és mikromobilitási vállalat működik, talán az ezer dollár töredéke is elég lenne arra, hogy a kíváncsiak kipróbálják, hogy mennyi nyűgtől szabadulnak meg, és mennyi nyűgöt szabadítanak magukra, ha egy hónapig nem használják az autójukat.

(Borítókép: Frederik Højfeldt Nielsen/Unsplash)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.